Kenu: Slihoczki Ádám új korosztályban a régi párostárssal

Vágólapra másolva!
2018.01.21. 16:44
Címkék
Mindent megnyert a korosztályában, amit lehetett tavaly a kenus Slihoczki Ádám a társával, Szőke Attilával. A Mol Új Európa Alapítvány támogatottja azonban nem dőlhet hátra, mert az idei év a korosztályváltásé lesz. Az U23-as és a felnőtt mezőnyben pedig nem könnyű a helytállás. Ő mégsem fél ettől a próbától, s alig várja, hogy ismét vízen lehessen.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huHibátlan évet zárt a Dunaferr SE 18 éves kenusa, Slihoczki Ádám. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló a társával, a fővárosi Szőke Attilával mindent meg- és elnyert, amit csak lehetett: ifjúsági Eb-t, vb-t, az év legjobb utánpótláskenusa címet és a Kolonics Alapítvány díját. Kívánhat-e ennél többet az új esztendőben?Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huHibátlan évet zárt a Dunaferr SE 18 éves kenusa, Slihoczki Ádám. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló a társával, a fővárosi Szőke Attilával mindent meg- és elnyert, amit csak lehetett: ifjúsági Eb-t, vb-t, az év legjobb utánpótláskenusa címet és a Kolonics Alapítvány díját. Kívánhat-e ennél többet az új esztendőben?

Ha többet nem is, mást mindenképpen. Ádám ugyanis utolsó éves ifjúságiként hozta össze a nagyszerű szériát, így az idén már a felnőttek között kell megmutatnia, mit tud. Az U23-as kategória ugyan enyhítheti némiképp a korosztályváltás kínjait, azért mégiscsak az idei lépés lesz az eddigi legnagyobb a pályafutásában.

„Nem tartok a felnőttektől. Sőt él bennem a bizonyítási vágy. Szőke Attilával párban egyébként sincs veszítenivalónk, mi leszünk a legfiatalabbak. A múlt év eredményei pedig önbizalmat adnak, amire most nagy szükségünk lesz. A cél mindig ugyanaz, először itthon, a válogatókon kell nyerni, csak azután tekinthetünk távolabbra. Szeretnénk együtt maradni párosban, és ott folytatni, ahol az ősszel abbahagytuk” – mondja a terveiről.

Slihoczki Ádám (elől) és Szőke Attila korosztályában verhetetlen volt tavaly Fotó: MKKSZ/Vékássy Bálint
Slihoczki Ádám (elől) és Szőke Attila korosztályában verhetetlen volt tavaly Fotó: MKKSZ/Vékássy Bálint

Slihoczki Ádám (elöl) és Szőke Attila a korosztályában verhetetlen volt tavaly  •  Fotó: MKKSZ/Vékássy Bálint

Egyébként a mínuszok és a hajózásra alkalmatlan vizek sem tudják tétlenségre kényszeríteni a kajakosokat. Télen sincs tehát szó leállásról.

Bár ez az időszak egyáltalán nem tartozik a dunaújvárosi kenus kedvencei közé:
„Ez az év legkeményebb szakasza. Ilyenkor edzünk a legtöbbet. Most tesszük le az alapokat, amelyekre a versenyidényben építkezhetünk. Sokat futunk, úszunk, kondizunk. Nemrégiben annyira elfáradtam, hogy kicsit meg is betegedtem. Alig várom már a február végét, s hogy újra vízre szálljunk. Cseppet sem szeretem ezt az időszakot. Ha kedvelném, úszónak mentem volna, nem kenusnak.”

Slihoczki berzenkedése azonban látszólagos. A kenus közismert a humoráról és a lazaságáról, s ezzel a tulajdonságával tökéletesen kiegészíti a nála jóval stresszesebb társát, Szőke Attilát. Amikor a tavalyi junior világbajnokságon aratott nagyszerű győzelmükről kérdezzük, az események sajátos verzióját meséli el:
„Életem legnagyobb élménye volt a döntő, még most is nagyszerű érzés visszagondolni rá. Sima volt, tudtam, hogy nyerni fogunk, egy percig sem izgultam. Nyolcszáznál még egy hajóval le voltunk maradva, de ez így volt megbeszélve.”

A futamot a partról követő társak és edzők korántsem voltak olyan biztosak a győzelemben. Sőt, szinte senki nem hitt már abban, hogy kétszáz méterrel a cél előtt képesek lehetnek ekkora hátrányt ledolgozni. Slihoczki és Szőke azonban robbantott, és győzött. Mestereik, Molnár Gergely és Guj Attila szerint a szívük vitte őket előre, s az utolsó leheletükkel nyertek.

„Ez az év valóban nagy ugrást jelent. De hát fel kell nőni a feladathoz. Az állóképesség fejlesztésében szerintem nagyon jól haladtunk, azzal nem lesz gond. Nagyon biztató, hogy ezer méteren már tavaly, a felnőttbajnokságon is negyedikek lettek Attilával. Az országos bajnokságon egyébként ötszázon Kiss Balázzsal, kétszázon pedig Hajdu Jonatánnal ment a nagyok között, s mindkétszer nyert az idősebb klubtárssal” − nyilatkozott bizakodóan tanítványa esélyeiről Molnár Gergely.

Az idő múlását nemcsak a korosztályos kategóriák változása mutatja, hanem az is, hogy Ádám kinőtte az egyeshajóját, amellyel a magányos edzéseit eddig végezte. A Mol Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően azonban sikerült újat vásárolnia; ez jobb is, újabb is, mint a régi volt.

A korosztályváltás sikere a kenun biztos nem fog múlni.

Egyéb korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
3 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
4 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
5 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
5 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
5 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
5 órája
Ezek is érdekelhetik