MTI, CS. M. 2022.08.10 15:57 Frissítve: 2022.08.10 18:15

Vizes Eb: Nem mondtam, hogy száz érem után visszavonulok – Hosszú Katinka

A csütörtökön kezdődő római úszó Európa-bajnokságon szereplő Hosszú Katinkának továbbra is a száz érem megszerzése a célja, a háromszoros olimpiai bajnokot ugyanakkor még foglalkoztatja a 2024-es párizsi játékokon való részvétel is.    

Lehet, hogy Hosszú Katinka még a párizsi olimpián is ott lesz (Fotó: Dömötör Csaba)

 

„Amennyire hat hét alatt lehetséges, felkészültem. Ez azért elég rövid idő ahhoz, hogy csodát tegyek, de nagyon remélem, hogy azt a szintet, meg talán egy kicsivel jobbat el tudok érni, mint júniusban a világbajnokságon” – nyilatkozott szerdán, a Foro Italicóban tartott nyitó sajtótájékoztatót követően a közmédiának a 33 éves úszó, aki világversenyeken (olimpián, vb-n, Eb-n) eddig 96 érmet szerzett.

Hosszú elmondta, ez az esztendő kissé nosztalgikusra sikeredett, kezdve a hazai rendezésű világbajnoksággal: „Most pedig következik Róma, ahol az első világbajnoki aranyamat nyertem, jönnek is vissza a szebbnél szebb emlékek. Igaz, az akkori társak közül már csak Verrasztó Dávid és Jakabos Zsuzsanna van itt, a reptéren, amikor vártuk a csomagokat, beszélgettünk is arról, hogy a fiatalok már külön vannak. Az év végén pedig jön a rövid pályás világbajnokság Melbourne-ben, 2007-ben ott voltam először világbajnokságon” – fűzte hozzá. Kiemelte: bízik benne, hogy a csütörtöki nyitó napon, a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként ott lehet majd a medencében és versenyben lesznek a dobogóért.

A 15-szörös Európa-bajnok, aki a napokban 2024-ig meghosszabbította szerződését az Arena sportszergyártó céggel, az MTI felvétésére elmondta: „Amikor arról beszéltem, hogy száz érem a cél, nem mondtam, hogy utána visszavonulok, nyitva van még ez a kapu. Egyébként csak két év van az olimpiáig és persze mozgatja a fantáziámat, de akkor nagyon keményen bele kellene állni ebbe a két évbe. Ott motoszkál a fejemben, hiszen ez egy utolsó lehetőség lenne, beleférhetne, de ezt még nem döntöttem el.”

A kontinensviadalt felvezető sajtótájékoztatón Antonio da Silva, a vizes sportokat tömörítő európai szövetség, a LEN portugál elnöke elmondta, az eseményen közel 50 ország nagyjából 1500 sportolója vesz részt, 77 számban összesen 231 érmet osztanak ki úszásban, nyílt vízi úszásban, szinkronúszásban, műugrásban és óriás-toronyugrásban.

A LEN első embere hangsúlyozta, négy év elteltével első alkalommal rendezhetnek Európa-bajnokságot nézők előtt a koronavírus-járvány után, a legendás Foro Italicóban pedig a 2009-es világbajnokságot követően – amely arról (is) marad örökre emlékezetes, hogy az utolsó cápadresszes viadalon több mint 40 világcsúcs született – kerül sor újra világversenyre, amely 2010 óta az első szabadtéri kontinensviadal lesz.

Antonio da Silva külön kiemelte az ukrán sportolókat, akik a hazájukban dúló háború ellenére indulhatnak az Eb-n.

A szervezők részéről elhangzott, hogy a koronavírus-járványra tekintettel eddig 600 tesztet végeztek el, melyek közül öt lett pozitív. A maszkviselés, szabadtéri rendezvény lévén, egyelőre nem kötelező a nézőknek.

2022.09.12 11:50:54

Úszás nemzetisport.hu

A gyorsúszás új szupersztárja nem több egy átlagos fiatalnál, aki átlagon felüli dolgokra képes.

2022.08.30 23:37:21

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A bajnokok sorába lépett Kós Hubert.

2022.08.25 00:16:21

Úszás CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az 1:54-hez viszont le kell úszni legalább tíz kilométert, a tizenéves kor elejétől, minden egyes nap, hosszú, nagyon-nagyon hosszú éveken át. Órákat – kevesebb mint két perc érdekében.

2022.08.17 22:30:14

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Ütőképes generáció bontogatja szárnyait.

2022.08.17 22:21:18

Úszás MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ha arra gondolok, hogy 87 életévéből hét évtizedet kitöltött a sport, az orvoslás, benne 47 évet mindkettő egyszerre, akkor egyértelmű, hogy nem herdálta el a tehetségét, a lehetőségeit.