Vizes Eb: Kapás megvédte Európa-bajnoki címét 200 pillangón!

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 18:08
null
Kapás Boglárka és Hosszú Katinka az éremátadás után (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
A budapesti vizes Eb csütörtök este rendezett úszódöntőinek első számában, a női 200 méter pillangóban Kapás Boglárka megvédte Eb-címét, a második helyen Hosszú Katinka csapott célba. Milák Kristóf 200 méter gyorson, Szabó Szebasztián 50 pillangón került a fináléba. Burián Kata (100 m hát) és Halmai Petra (200 m mell) nem került a döntőbe. Cseh László a 4., Kós Hubert az 5. lett 200 méter vegyesen.

A 200 méteres női pillangó döntőjével kezdődött a budapesti vizes Európa-bajnokság úszódöntőinek csütörtök esti programja, ami máris remek magyar éremesélyeket sejtetett, hiszen Kapás Boglárka címvédőként, a legjobb idővel került a döntőbe, s mellette az ötös pályán Hosszú Katinka úszhatott.

Kapás végig a mezőny elején haladt, a második százon ellépett a mezőnytől, s végül magabiztos, testhossznyi előnnyel, fantasztikus egyéni csúccsal, 2:06.50-es idővel csapott a célba. Utána Hosszú Katinka érkezett kerek másfél másodperces hátránnyal: a fél távnál még ötödik Hosszú a táv második felében gyújtotta be a rakétákat, s jött fel másodiknak 2:08.14-es idővel. A harmadik az orosz Szvetlana Csimrova lett, 2:08.55-tel.

„Elégedett vagyok az időmmel, és titkon egyéni csúcsotreméltem,ami sikerült, úgyhogy boldog vagyok. A harmadik ötvenen éreztem, hogy meg lehet az egyéni legjobbam” – mondta a finálé után Kapás Boglárka az M4 Sport kamerájának.

„Kicsit gyorsabban kellett volna kezdenem. Mentem Bogival az elején, mert tudtam, hogy gyorsan fog kezdeni, nem ez a taktikám, de most kipróbáltam. Most kicsit maradt bennem, de most már tudom, hogy mire kell figyelnem a következő hónapokban” – fogalmazott Hosszú Katinka a döntőt követően az MT Sport mikrofonja előtt.

KAPÁS BOGLÁRKA ÉS HOSSZÚ KATINKA

Kapás Boglárka ismét Európa-bajnok! (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
Kapás Boglárka ismét Európa-bajnok! (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)

Az este második számában a férfi 100 méter hátúszás döntőjében mindössze két századmásodperc döntött a román Robert-Andrei Glinta javára a spanyol Hugo González de Oliveirával szemben.

Burián Kata a női 100 méteres hátúszás elődöntőjében a 10. helyen végzett, miután futamában az ötödik lett, 18 századdal lemaradva a döntőről.

Vele ellentétben Milák Kristóf ott lehet a döntőben a férfi 200 gyorson, miután futamában a harmadik helyen csapott célba, s összesítésben a hetedik legjobbat úszta.

Halmai Petra nem került a fináléba, ám sokat javított egyéni csúcsán a női 200 méter mell első elődöntőjében, 2:26.10-es idejével összesítésben a 12. helyen végzett.

A férfi 50 méteres pillangó második elődöntőjében úszott Szabó Szebasztián, és az ukrán Andrij Govorov mögött 23.10-es idővel, az orosz Andrej Minakovval holtversenyben másodikként ért célba, így ott lehet a döntőben.

„Az idő nem lett jobb, mint délelőtt, de döntőben vagyok. Ott viszont jobb idő kell. Az országos csúcsot jó lenne megdönteni, ha sikerül, akkor biztos az érem” – fogalmazta meg várakozásait Szabó az M4 Sportnak az elődöntő után.

A női 200 gyors döntőjét a 150-ig címvédő Charlotte Bonnet vezette, aztán robbantott a cseh Barbora Seemanová, és két századdal megelőzte a szám pekingi (!) olimpiai bajnokát, a 32 éves olasz Federica Pellegrinit; harmadik a brit Freya Anderson lett, azaz Bonnet lemaradt a dobogóról.

Férfi 200 méteres mellen fél távnál még világcsúcsrészidőn belül fordult a finn Matti Mattsson, a végére azonban nem bírta a tempót, s a világbajnok orosz Anton Csupkov fél testhosszal nyert a világ idei második legjobb idejével (2:06.99) a holland Arno Kamminga és a svéd Erik Persson előtt.

A nap utolsó magyar érdekeltségű döntőjében Cseh László és Kós Hubert álltak rajtkőre a férfi 200 vegyesen. Cseh az egyesen, míg a legjobb idővel, egyben junior-világcsúccsal döntőbe kerülő Kós Hubert a négyes pályán úszott. Kós remek rajtot fogott, másodikként fordult a hátra, Cseh a negyedik helyen váltott úszásnemet. A második ötvenen Cseh aztán élre állt, Kós másodiknak fordult! A harmadik ötvent követően a veterán klasszis gyorsra harmadikként, Kós ötödikként fordult, ám végül mindketten lemaradtak a dobogóról: Cseh a 4. helyen, Kós ötödikként ért célba. Győzött a spanyol Hugo González, második a svájci Jérémy Desplanches, harmadik Alberto Razzetti lett.

„Sok mindent tanultam magamról most már az elmúlt időszakban, egyre jobban látom a helyemet az életben. Nem az úszásban. Látni kell, hogy a döntőben kilenc évvel fiatalabb nálam a másik hétből a legidősebb, lassan 36 leszek, és kétszáz vegyesen még ott vagyok – nagyjából... Ha ez nem Eb lenne, hanem egy sima verseny, maradéktalanul elégedett lennék, mert nem volt ez rossz. Meglátjuk az olimpiát, beszélek az edzőmmel, a feleségemmel, néhány napot adjanak nekem, hogy leülepedjen ez az egész bennem. Ez volt az utolsó világversenyem – hazai pályán” – mondta úszása után Cseh László a Nemzeti Sportnak.

A nap utolsó döntőjében a 4x100 méteres vegyes vegyesváltóban a britek nyertek, megelőzve a hollandokat és az olaszokat.


ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, DUNA ARÉNA
CSÜTÖRTÖK ESTI PROGRAM
Középdöntők. A magyarok eredményei. 200 m gyors:
1. Martin Maljutyin 1:45.60, ... 7. Milák Kristóf 1:46.77 – Milák bejutott a döntőbe. 50 m pillangó: 1. Andris Govorov (ukrán) 22.97, 3. Szabó Szebasztián és Andrej Minakov (orosz) 22.10 – Szabó bejutott a döntőbe. Nők. 100 m hát: 1. Kathleen Dawson 58.44, ...10. Burián Katalin 1:00.18 – Burián nem jutott be a döntőbe. 200 m mell: 1. Molly Renshaw (brit) 2:21.55, ...12. Halmai Petra 2:26.10 – Halmai nem jutott be a döntőbe

Döntők. Férfiak. 100 m hát. Európa-bajnok: Robert-Andreai Glinta (Románia) 52.88, 2. Hugo Gonzalez de Oliveira (Spanyolország) 52.90, 3. Aposztolosz Krisztou (Görögország) és Yohann Ndoye Brouard (Franciaország) 52.97. 200 m mell. Eb: Anton Csupkov (Oroszország) 2:06.99, 2. Arno Kamminga (Hollandia) 2:07.35, 3. Erik Persson (Svédország) 2:07.66. 200 m vegyes. Eb: Hugo Gonzalez de Oliveira (Spanyolország) 1:56.76, 2. Jérémy Desplanches (Svájc) 1:56.95, 3. Alberto Razetti (Olaszország) 1:57.25, 4. Cseh László (Magyarország) 1:58.04, 5. Kós Hubert (Magyarország) 1:58.12. Nők. 200 m gyors. Eb: Barbora Seemanova (Csehország) 1:56.27, 2. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.29, 3. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 1:56.42. 200 m pillangó. Eb: Kapás Boglárka (Magyarország, klub: UTE, edző: Virth Balázs) 2:06.50, 2. Hosszú Katinka (Magyarország, k: Iron Swim, e: Gelencsér Máté) 2:08.14, 3. Szvetlana Csimrova (Oroszország) 2:08.55. Vegyes csapatok 4x100 m vegyes váltó. Eb: Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Adam Peaty, James Guy, Anna Hopkin) 3:38.82 – Európa-csúcs, régi: 3:40.18, Nagy-Britannia, 2018, 2. Hollandia (Kira Touissant, Arno Kamminga, Nyls Korstanje, Femke Heemskerk) 3:41.28, 3. Olaszország (Margherita Panziera, Nicolo Martinenghi, Elena di Liddo, Alessandro Miressi) 3:42.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik