Vizes Eb: Fogytam egy-két kilót a versenyek alatt – Milák Kristóf

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 20:50
A budapesti vizes Európa-bajnokság vasárnap esti úszó döntőiben nyolc magyar úszó szállt vízbe. Milák Kristóf a 200 után a 100 méter pillangót is megnyerte – Szabó Szebasztián 8. lett, Burián Katalin női 200 méteres hátúszásban lett bronzérmes, Kapás Boglárka női 400 gyorson lett harmadik, míg férfi 400 vegyesen a háromszoros Európa-bajnok Verrasztó Dávid a negyedik lett. A főszereplők értékeltek az NSO Tv-nek.

Milák Kristóf azzal kezdte: szerencsére most nem volt gondja a falakkal.

„Kellett az, hogy reggel lejöttem egy kis átmosó úszásra, begyakoroltam ezeket a dolgokat, felkészültem. Bevallom őszintén, sokkal rosszabbra számítottam a belső érzésből kiindulva, úgyhogy magamat is megleptem, milyen jó idővel zártam.”

Videónkban mesél arról, hogy fogyott a vizes Európa-bajnokság ideje alatt, illetve szóba kerül az is, mit csinálhat most a 100 pillangó világcsúcstartója, az amerikai Caeleb Dressel.

Burián Katalin könnyek között nyilatkozott a bronzérme után.

„Nagyon boldog vagyok, nagyon jól felépített úszás volt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit fogok tudni itt úszni, mert edzőtáborból érkeztem, és a verseny végére nagyon elfáradtam. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy így össze tudtam szedni magam fejben erre az utolsó úszásra. Amúgy is nagyon nehéz dolguk van azoknak, akiknek utolsó nap van a fő számuk, de most így ekkora kihagyás után nagyon nehéz beleszokni, hogy háromszor kell úszni és a verseny végéig topon kell lenni mentálisan. Nekem ez most nagyon nagy kihívás volt.”

Videónkban elmeséli, miért várta már nagyon a kontinenstorna végét.

Kapás Boglárka úgy lett bronzérmes 400 gyorson, hogy egy ideje már nem az a fő száma.

„Eléggé elfáradtam ezen a héten, a döntő előtt is ezt éreztem. Megmondom őszintén, még az is megfordult délelőtt a fejemben, hogy visszalépek ettől a számtól, mert nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni. Összeszedtem magam, és azt mondtam, hogy nem fogom megadni magam ennek a fáradtságnak. Örülök, hogy így döntöttem.”

Videónkban szóba kerül, hogy vajon az olimpián is bevállalja-e ezt a számot.

VIZES EB, DUNA ARÉNA
DÖNTŐK

FÉRFIAK
50 m gyors. Európa-bajnok: Ari-Pekka Liukkonen (Finnország) 21.61,
2. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21.69, 3. Krisztian Golomejev (Görögország) 21.73
100 m pillangó. Európa-bajnok: Milák Kristóf (Magyarország, klub: BHSE, edző: Selmeci Attila) 50.18 – országos csúcs, régi: 50.47, Milák, 2021, 2. Joszif Miladinov (Bulgária) 50.93, 3. James Guy (Nagy-Britannia) 50.99, ...8. Szabó Szebasztián (Magyarország) 51.86
400 m vegyes. Európa-bajnok: Ilja Bologyin (Oroszország) 4:10.02, 2. Alberto Razzetti (Olaszország) 4:11.17, 3. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:11.56, 4. Verrasztó Dávid (Magyarország) 4:12.15, ...6. Bernek Péter (Magyarország) 4:14.33
4x100 m vegyes váltó, Európa-bajnok: Nagy-Britannia (Luke Greenbank, Adam Peaty, James Guy, Duncan Scott) 3:28.59, 2. Oroszország (Kliment Kolesznyikov, Kirill Prigoda, Mihail Vekoviscsev, Andrej Minakov) 3:29.50, 3. Olaszország (Thomas Ceccon, Nicolo Martinenghi, Federico Burdisso, Alessandro Miressi) 3:29.93

NŐK
400 m gyors, Európa-bajnok: Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.66,
2. Anna Jegorova (Oroszország) 4:06.05, 3. Kapás Boglárka (Magyarország, k: Újpesti TE, e: Virth Balázs) 4:06.90, 4. Késely Ajna (Magyarország) 4:07.42
200 m hát, Európa-bajnok: Margherita Panziera (Olaszország) 2:06.08, 2. Cassie Wild (Nagy-Britannia) 2:07.74, 3. Burián Katalin (Magyarország, k: BVSC-Zugló) 2:07.87, ...7. Szabó-Feltóthy Eszter (Magyarország) 2:10.19
50 m mell, Európa-bajnok: Benedetta Pilato (Olaszország) 29.35, 2. Ida Hulkko (Finnország) 30.19, 3. Julija Jefimova (Oroszország) 30.22
50 m pillangó, Európa-bajnok: Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 25.30, 2. Melanie Henique (Franciaország) 25.46, 3. Emilie Beckmann (Dánia) 25.59
4x100 m vegyes váltó, Európa-bajnok: Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Molly Renshaw, Laura Kathleen Stephens, Anna Hopkin) 3:54.01,
2. Oroszország (Marija Kamenyeva, Julija Jefimova, Szvetlana Csimrova, Arina Szurkova) 3:56.25, 3. Olaszország (Margherita Panziera, Arianna Castiglioni, Elena di Liddo, Federica Pellegrini) 3:56.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik