MTI, V. Á. 2021.06.23 10:03 Frissítve: 2021.06.23 11:20

Úszás: Szun Jang rajthoz állna a párizsi olimpián

A 2024-es párizsi olimpián ott szeretne lenni Szun Jang, minden idők legsikeresebb kínai úszója, akinek doppingvétség miatt kiszabott büntetését nyolcról négy év három hónapra mérsékelte kedden a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), de Tokióban nem állhat rajthoz – számolt be róla az MTI.

Szun Jang nem adja fel, három év múlva úszni szeretne az ötkarikás játékokon (Fotó: AFP)

 

A 29 éves sportoló az állami The Paper nevű online újságnak nyilatkozott az ítélet másnapján, s határozottan kijelentette, hogy úszni akar három év múlva a párizsi játékokon. Egyúttal azt is elárulta, hogy bár a következő években nem indulhat versenyeken, nem távolodik el a sportágtól, s elképzelhető, hogy fiatal úszókat edz majd.

„A testem remek fizikai állapotban van” – jegyezte meg. – „A nehézségek pedig segítenek, hogy fejlődjek és erősebb legyek.”

A háromszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok gyorsúszó eltiltását tavaly február 28-tól számolják, és 2024. május 28-án jár le. A 2024-es párizsi olimpia – amelynek idején Szun 32 éves lesz – július 26-án kezdődik, azaz, ha megússza a szintidőket, akkor ott már szerepelhet.

Szun doppingügye csaknem három évre nyúlik vissza: 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) eltiltását akkor azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni.

A FINA felmentő ítélete után Szun még szerepelhetett a kvangdzsui világbajnokságon 2019 júliusában, amelynek egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan kifütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult, amely tavaly februárban nyolc évre tiltotta el Kína egyik legnépszerűbb sportolóját. Meglátásuk szerint a minták megsemmisítése indokolatlan volt.

Azonban tavaly decemberben a svájci szövetségi bíróság új eljárásra kötelezte a CAS-t. Az indoklás szerint a Sportdöntőbíróság egyik tagja elfogult volt. Ezzel kapcsolatban az úszó ügyvédjeinek az eljárás során sikerült bizonyítaniuk, hogy a CAS-testület vezetője Kína-ellenes érzelmeket táplál, és erről már a nyilvánosság előtt is véleményt formált. Szun abban reménykedett ekkor, hogy indulhat a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpián.

A CAS végül nem nyolc évre, hanem 4 év 3 hónapra tiltotta el Szunt, akinek 2014-ben egy másik doppingügy miatt már volt három hónapos kényszerpihenője.

2021.08.02 12:33:33

Úszás nemzetisport.hu

„Ha valaki azon meditál, hogy válogatott sportolóként elkezdje-e az egyetemet, én azt javaslom, hogy igen... minél hamarabb” – Rasovszky Kristóf világbajnok úszóval beszélgettünk. (X)

pr
2021.07.28 22:29:13

Úszás MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nincs annyi kalap, amennyit megemelhetünk előtte.

2021.07.27 17:21:12

Úszás SZABÓ GÁBOR

Két évben is minden gyorsúszószámot megnyert a bajnokságon, 1941-ben Európa-csúcsot úszott 400 méteren.

2021.07.14 10:52:08

Úszás nemzetisport.hu

Írj személyes üzenetet a Coop üzletekben kihelyezett hajrászalagokon! (x)

2021.07.14 21:49:03

Úszás M. D.

Ahogy a TV2 fogalmaz, a tokiói olimpiára készülő sportoló „a nézők tapsviharában szeretne úszni”.