Milák Krístóf imponáló győzelmet aratott (Fotó: Magyar Úszószövetség)

Bár az esemény végén az amerikai csodagyereket, Michael Andrew-t szólították a pódiumra, miután az 50-es számokban elért érmei és rekordjai alapján ő gyűjtötte a legtöbb pontot, a semleges úszóportálok szerint Milák Kristóf volt a világbajnokság legjobb férfiversenyzője. Az éremszám alapján egyértelműen: négy aranyból és egy bronzból áll az itteni kollekció, de ami ennél is fontosabb, a záró napon elért 1:53.87-es ideje az egész vb legjobb férfieredménye a FINA-pontok alapján. Jó, ez így elég elvont, hovatovább számmisztikus, maradjunk inkább annyiban, hogy a budapesti világbajnokságon ezzel simán bronzérmes lett volna Chad le Clos (1:53.33) és Cseh László (1:53.72) mögött, merthogy a többiek nem tudtak 1:54-en belül jönni.

Milák Kristófnak ez már másodszor sikerült a szezonban: a netanyai junior Eb-n még ennél is jobb idővel nyert (1:53.79), más kérdés, hogy a FINA kissé követhetetlen világcsúcs-hitelesítési procedúrája miatt itt ezt a produkcióját is junior-világrekordként ünnepelték (ugyanez volt 100-on, ott ugyebár a budapesti, ezüstérmet érő idejét nem vették figyelembe, mondván, még nincs hitelesítve).

Na most ehhez képest Kristófunk némi morgolódással indított, miközben a cuccait szedegette a ruháskosárból. „Jobbat szerettem volna. Mennyire kezdtem? 53.3? Na, hát ugyanaz, mint Netanyában. A második száz meg perc körül. Több kellett volna. Talán ha valaki tud velem jönni, és legalább kicsit nyomás alatt tart.”

Milák Kristóf a dobogón (Fotó: Magyar Úszószövetség)

Áh, arra esély sem volt. Ötven méter után 1.3 másodperccel vezetett. A folytatásban meg egyre nőtt a különbség. A király elöl, az udvartartás egyre kevésbé diszkrét távolságból. Még csak nem is a lábvizén, ahhoz legalább a bokájánál kellett volna lenniük. A végére 3.2 másodpercet kapott az ezüstérmes japán, Szakamoto Juja. Ahogy régen mondták volna, Kristóf már zuhanyzott, amikor a vége beért.

Persze nem. És fő a szerénység. Milák úrfi nem döngeti a mellét, nem dobálózik nagy szavakkal. Volt egy mondata, amiben valami olyasmit magyarázott, hogy „arra azért nem lehetett számítani, hogy a nyáron minden ellenfelemet szét… szóval, hogy mindenkit megelőzök.” Már-már kimondta, hogy széttépem, de rálépett a fékre. Hogy az nem hangozna szépen. Tán túlzottan nagyképűnek tűnne.

Persze, kicsivel később azért csak kibökte, legalább 1:53.3 környékén szeretett volna jönni. Hogy ugyanolyan időt ússzon, mint amivel Le Clos nyerte meg a felnőtteknél a világbajnoki aranyat. Ez finom kis üzenet lett volna. Hadd tegyem hozzá: aki július elején junior Eb-n 1:53-at repeszt, majd két hét múlva egy felnőtt vb-n ezüstérmet szerez százon (és menthetetlenül másodikként zárja az évet a világranglistán), annak az augusztus végi, egy hatnapos esemény utolsó napján, több elég kemény úszás után elért 1:53.87-je nyugodtan tekinthető egy meglehetősen brutális üzenetnek.

Ez egyszeri nyári csúcsformára hegyezve 1:52 vége, ha nem közepe, de persze ilyen kalkuláció nem létezik, ez játék a betűkkel, vagy inkább a számokkal. Itt az számít, amit az óra mutat, az alapján jár helyezés, érem, taps. Milák Kristófnak momentán van egy felnőtt vb-ezüstje, négy junior vb-aranya és egy bronza, három junior Eb-aranya és három ezüstje – továbbá a felnőtt világranglistán második százon és harmadik kétszáz pillangón. Miheztartás végett: ez csak a 2017-es mérlege. Februárban volt 17 éves.

Mondanám tovább, de… Inkább mondja ő. „Most pár hét pihi, majd szeptember közepétől folytatjuk a melót. Messze vagyok a csúcstól, sokat kell dolgozni azért, hogy egyszer odaérjek, és aztán még többet, hogy ott is tudjak maradni.”

A következő tíz évben alighanem Késely Ajna nevével is találkozunk azokban a beszámolókban, amelyekben Kristóf neve is előfordul néhányszor. Éppenséggel neki sem ment rosszul: egy arany, három ezüst, a záró napon 200-on lett második, fantasztikus verseny végén. Elképesztő csatát vívott a kanadaiak nagy esélyesével, az olimpián váltóban már kétszer is bronzérmes Taylor Ruckkal. Az Ajnánál úgy két fejjel nagyobb északi végül tényleg azzal nyert, hogy saccra húsz centivel hosszabb a karja – így 0.02-vel, azaz két századdal előbb érte el a falat, mint az amúgy végig vezető leányzónk.

Késely Ajna aranyként értékeli az ezüstöt (Fotó: Magyar Úszószövetség)

„Ez nekem most olyan, mint egy aranyérem – mondta vízcseppnyit sem lelombozódva. – Ez életem legjobbja… Csak ne fájna ennyire, különösen a lábam. Ez kőkemény volt.”

Közben feltűnt a színen Güttler Károly. „Ajna, ez olyan, mint egy aranyérem – mintha ezt már hallottuk volna fél perccel korábban… – Ne haragudj, egy négyszáz másnapján egy másodpercet javítani élete legjobbján, kétszázon, az egyszerűen fenomenális.”

Az.

És akkor… Valamit említsünk meg finoman. Anélkül, hogy most elkezdenénk konteókat gyártani, mert végül is a nemzetközi úszóvilág tényleg egy kivételesen normális közeg.

Szóval legalábbis jó kérdés, ugyan miért van szükség egy világbajnokság záró napján még kétszer vízbe szálló úszót reggel hét órakor vér- és vizeletvizsgálatra rendelni a szállodájában? Merthogy Ajnát a doppingellenőrök ébresztették. Úgy, hogy a vb-n már kétszer vizsgálták. Ehhez képest három órával azelőtt, hogy a rajtkőre állt, még a vénáját döfködték.

Persze, ez élsport, azaz ha jönnek, akkor nincs apelláta. Meg az is szemrebbenés nélkül tűrendő, ha a 200 gyors után másodikként megint csak elküldik doppingvizsgálatra. A kanadai aranyérmest nem. Ő reggel is nyugodtan készülődött, felkelés, fürdőszoba, majd gyümölcs, müzli, miközben a szomszédos szállodában Ajna… Mindegy, szóval ennek fényében is lehet nézni azt a 0.02-es különbséget.

Késely kisasszony még így is bőven vidámabb volt, mint Németh Nándi a száz gyorson akasztott ezüstje után. Holott megcsinálta, amit edzője, Plagányi Zsolt megálmodott még az év elején, hogy Indianapolisban, a saját medencéjükben győzik le az amerikai sprintereket. Abban nem is volt hiba. Az orosz Girjev viszont tényleg szépen felszívta magát a vb-re. Ő volt az, aki 200-on is megelőzte Nándit.

Németh Nándor végül megbarátkozott az ezüsttel (Fotó: Magyar Úszószövetség)

És most is „ellépett” tőle a második ötvenen (48.33 vs. 48.95). Ezek után az ifjú Németh nagyjából úgy festett a medencetérből kijőve, mint akit most ítéltek tíz év fegyházra egy koncepciós perben. Vagy mint aki második lett egy vb-döntőben, amit meg akart nyerni. „Nem tudom, mi volt velem a második ötvenen. Azt tudtam, hogy le fog fordulni, ezért is akartam elmenni jobban az elején… De sem ez nem ment úgy, sem a második fele. Valahogy nem gyorsultam.”

Edzője próbálta nyugtatni. „Most jött ki a hullámvölgy a váltó után. Van ilyen. Lehet, hogy holnap sokkal jobbat jönnél. De ez így is teljesen jó.”

A fiatalúr lassan megbarátkozik ezzel a levezetéssel. Ahhoz képest, hogy két napja a váltó után végül 2500 métert kellett levezessen, hogy normális állapotba kerüljön a szervezete a 200+50 méter versenyzés után… Meg hogy a kizárt mixed váltóba is belepakolt egy 48.05-ös százat…

Amikor visszajön az eredményhirdetés után, már mosoly ül az arcán. Azért mégiscsak két arany és két ezüst a mérlege. És mindenki tisztában van azzal, miként született meg az a két világbajnoki cím a váltókban, miként hozta be elsőként a csapatot utolsó emberként, hátrányból indulva.

„Végül is örülök. Nyilván, ha nincs a felnőtt világbajnokság, és utána a betegség, akkor ide még felkészültebben tudtam volna jönni. De azt a bronzot nem cserélném el semmire. Sajnálom, hogy ma nem jött össze, majd legközelebb. Most kis pihenő, szerintem túl sokszor az ágyamból sem fogok kikelni, aztán jöhet a felkészülés a rövid pályás Eb-re. Van mit gyakorolni, mert a fordulóim még sehol nincsenek.”

Aztán megvárja, míg egri klubtársa, Lakatos Dávid végez 1500-on – sajnos, itt nincs meg az érem (negyedik lesz, Kalmár Ákos nyolcadik), de így is pazar, amit például a hevesiek nyújtottak ezen a vb-n.

És itt gyorsan egy megjegyzés a korábban, az egriek parádés felkészültségéről írt mondat kapcsán – a klub vezetőedzője Kovács Ottó, aki hosszú évek kőkemény munkájával érte el, hogy mára ők számítanak az egyik, ha nem a legeredményesebb klubnak: itt, Indianapolisban a Holló, Lakatos, Németh trió elég vastagon kivette a részét az éremhalmozásból.

Amelynek hála legjobb európaiként a negyedikek lettünk az éremtáblán, és ha a „bruttót” nézzük, azt látjuk, hogy a 42 versenyzővel csatába induló amerikaiak mögött a japánokkal együtt a mi 14 fős gárdánké a legtöbb medália (16), azaz az előző két vb-hez (2013: 0–3–0, 2015: 0–1–0, most 5–8–3) meglehetősen látványos az előrelépés.

Vagy ha úgy tetszik, díszlépésben telhetnek az előttünk álló esztendők is.