Úszás: Cseh László még nem döntette el, hogy 2021-ben megcélozza-e az olimpiát

Vágólapra másolva!
2020.03.29. 10:41
null
Cseh László még nem döntötte el, hogy 2021-ben megcélozza-e Tokiót (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Cseh László idén az ötödik olimpiájára készült, és eddig mindegyiken sikerült érmet nyernie. A DIGI Sport híradójának arról beszélt, a tokiói játékok elhalasztása sok mindent átír, de amíg nem vagyunk túl a járványon, addig nem gondolkodik azon, milyen új célokat tűz ki, vagyis hogy 35 évesen is szeretne-e ott lenni az olimpián. Ami biztos, hogy a tervek szerint jövő héttől – a többi magyar válogatott versenyzővel együtt – folytatja az edzéseket.

 

„Az, hogy egy évvel később lesz az olimpia, kicsit átírja a terveket, az eddigi gondolatmenetet, hogy hogy leszek, mint leszek az úszásban. Mindenesetre megpróbálok menni tovább, aztán meglátjuk, mennyire sikerül még ez. Egyelőre nem szeretnék célokat kitűzni, legyünk túl ezen a járványon, és álljon vissza az élet újra a normális kerékvágásba, és akkor utána lehet talán beszélni arról, hogy milyen célokat gondolok kitűzni” – nyilatkozta a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László aDIGI Sportnak.

A kétszeres világbajnok úszó 200 m vegyesen jelen állás szerint indulhatna Tokióban, 100 és 200 pillangón viszont a Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Szabó Szebasztián, Biczó Bence négyessel kell felvennie a harcot, hogy megszerezze a két kvóta egyikét.

Az olimpia elhalasztásával minden sportolónak át kell gondolnia, miként folytatja a felkészülést, már ha erre egyáltalán van lehetőségük a versenyzőknek. Az úszóknak lesz, a hazai szövetség ugyanis két budapesti és három másik magyarországi uszodáról gondoskodott, hogy a versenyzők továbbra is készülni tudjanak.

„Ha minden jól megy, a jövő hét első felében már uszodába tudok menni. Várjuk még a (koronavírus)tesztek eredményét, és hogy utána tudunk-e egyáltalán edzeni” – mondta erről Cseh. – Remélem, hogy ez nem lesz veszélyes, elvileg senki nem kapta még el a koronavírust – reméljük, hogy ez így is marad. Meglátjuk, én törekedni fogok arra, hogy minél kevesebb emberrel találkozzak. Úgy hallottam, a klóros víznek nehezen tud ellenállni a vírus is, úgyhogy remélem, ez is tud majd segíteni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik