A 14. helyen zárt az első magyar óriás-toronyugró a vizes Eb-n

2026.08.08. 17:49
null
Dobra Viktor (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Befejezte szereplését a párizsi Európa-bajnokságon Dobra Viktor, aki első magyarként indult óriás-toronyugrásban világversenyen. A 31 éves sportoló a szombati második körben 20 méterről újabb két ugrást hajtott végre a 14 fős mezőnyben, amelynek a végén zárt.

A békéscsabai születésű versenyző, aki mindössze négy évvel ezelőtt kezdett foglalkozni az óriás-toronyugrással, az első napot követően is a 14., utolsó helyen állt a mezőnyben, amelyben nála jóval komolyabb műugró múlttal rendelkező sportolók között mutatta meg magát.

A civilben mérnökként dolgozó, jelenleg szabadságon lévő Dobra a szombati folytatásban, ahogyan azt ígérte, egy hátra dupla szaltóval kezdett, majd második kísérletébe már egy csavart is beletett. Utóbbi ugrásnál az érkezést csúnyán elrontotta, a Szajna partján szurkoló közönség egy pillanatra felhördült, amikor a magyar versenyző rossz szögben a vízbe csapódott, de szerencsére egy pillanattal később már feljött a vízből és mutatta, semmi baja.

„Az első ugrásommal elégedett voltam, a másodiknál viszont valószínűleg talán túlságosan is meg akartam mutatni, a kelleténél nagyobb lendülettel rugaszkodtam el. A végén aztán próbáltam menteni a menthetőt, a hajlítóm azért megérezte a dolgot” – mondta az MTI-nek Dobra, akinek aztán még doppingvizsgálatra is kellett mennie.

„Összességében nagyon jól éreztem magam, remek volt a szervezés, rendkívül kedves emberekkel versenyezhettem, igazi családias hangulatban” – jegyezte meg a magyar versenyző, aki a jövő évi, budapesti világbajnoksággal kapcsolatban – amelyen 27 méterről kellene ugrani – elmondta, szívesen indulna hazai környezetben, ám ehhez sok mindennek össze kellene jönni.

„Át kell gondolnom, hogy ahelyett, hogy lakásra gyűjtenék, ebbe az irányba menjen a pénzem, hiszen sokat kellene utaznom, versenyeznem. Huszonnégy méterről már ugrottam, a lábam kibírná, de sokat kellene dolgozni” – fogalmazott.

A számot a román Catalin Preda nyerte az olasz Andrea Barnaba és a francia Gary Hunt előtt.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÁRIZS
Óriás-toronyugrás
Férfiak
Európa-bajnok: Catalin Preda (Románia) 411.60 pont
2. Andrea Barnaba (Olaszország) 386.00
3. Gary Hunt (Franciaország) 382.50
...
14. DOBRA VIKTOR (Magyarország) 124.10

Nők
Európa-bajnok: Nelli Csukanivszka (Ukrajna) 324.70 pont
2. Elisa Cosetti (Olaszország) 297.20
3. Maike Elena Halbisch (Németország) 292.15

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
7 órája

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
2026.11.05. 19:32

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
2026.11.04. 08:02

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.11.01. 12:17

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14

Három világrekordot is hozott az amerikai úszók rövid pályás vb-válogatója

Úszás
2026.10.30. 11:44

Népsport: világcsúcs üres medencében

Népsport
2026.10.24. 15:06

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
2026.10.16. 17:41