Rövid pályás úszó-vb: Ilyés Laura egyéni csúcsra tör, Los Angelesig még nem tervez

2024.11.27. 16:24
Ilyés Laura megdöntené az egyéni csúcsát Budapesten (Fotó: Facebook/Ilyés Laura)
Ilyés Laura egyéni csúcsot szeretne úszni hazai közönség előtt, a Duna Arénában sorra kerülő rövidpályás-világbajnokságon.

A 22 éves magyar sportoló azt követően került a világbajnokságra készülő válogatottba, hogy Sebestyén Dalma átadta neki az indulási jogot 200 méter pillangón. A sportszerűségi díjra felterjesztett gesztus háttere, hogy Ilyésnek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vádjai miatt több mint egy évet kellett kihagynia. A vádakat végül visszavonták, ugyanis a biológiai útlevele alapján megfogalmazott állítások alaptalannak bizonyultak.

„Ugyanolyan erővel dolgozom, mint az országos bajnokság előtt, ahol nagyon szerettem volna aranyérmet nyerni. Ezt a munkát folytattuk most, talán annyi különbséggel, hogy nagyon sok pillangót úszom nagyon gyorsan. Világkupán úsztam már magyar közönség előtt, ami óriási élmény volt, ezért nagyon várom a világbajnokságot is” – mondta szerdán a Nemzeti Sportrádióban.

Ilyés 200 méter pillangón diadalmaskodott Kaposváron, amivel a harmadik volt a hazai rangsorban Kapás és Sebestyén mögött, de utóbbi döntésének köszönhetően ott lesz a Duna Arénában, ahol ebben a számban december 12-én rendezik az előfutamokat, majd a döntőt is.

„Egyéni csúcsot szeretnék úszni, van is egy idő a fejemben, amit ha sikerül elérnem, az egy jó irányjelző lehet a folytatásra is” – fogalmazott Ilyés Laura, aki a sport, a napi két kemény edzés mellett az orvosi egyetemen tanul. Hozzátette, Plagányi Zsolt vezetésével most ugyan el tudta kezdeni az olimpiai ciklust, és továbbra is nagy álma az ötkarikás játékokon való szereplés, de éppen tanulmányai miatt egyelőre nem tervez ennyire előre.

A Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő világbajnokságon az előfutamok reggel 9-kor startolnak, a döntők pedig 17.30-kor kezdődnek. Az M4 Sport élőben közvetíti majd a vb-t.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Szeretnék még többet tanulni magamról is

Egyéb egyéni
2026.08.07. 11:25

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53

Wladár Sándor három aranyérem megszerzésében bízik Los Angelesben

Úszás
2026.07.10. 15:47

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Fritsch Róbert: Meg akarom nyerni és meg is nyerem a viadalt!

Birkózás
2026.07.10. 11:10