Sportrádió: Fábián Bettina edzője reakciójából tudta meg, hogy megvan az olimpiai kvóta

B. D. K.B. D. K.
2024.02.03. 18:08
Fábián Bettina kijutott a párizsi olimpiára! (Fotó: instagram.com/bettiifabian)
Mint beszámoltunk róla, Fábián Bettina olimpiai kvótát szerzett, mivel a 12. helyen zárt a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a dohai világbajnokság szombati napján. A 19 éves úszónő a Sportrádió Hazafutás című műsorában Szabó Szilárdnak értékelt.

„A célvonalban a legrosszabb esetben maximum a 16. helyet tippeltem magamnak” – mesélte Fábián Bettina, aki edzője reakciójából látta, hogy a legjobb 13-ban végzett, amivel meglett számára az olimpiai kvóta.

 

Elárulta, hogy két héttel a világbajnokság előtt a mononukleózishoz hasonló vírust kapott el, emiatt nagyon sok stressz érte őt. „Hamarabb gatyába ráztam magam, mint azt megjósolták nekem. Onnantól egyértelműen csak az lebegett a szemem előtt, hogy a kvótáért megyünk a vébére.”

A versenyre visszatérve elmondta, végig hatalmas verekedés volt, pláne az utolsó kilométeren belül.

„Az első olimpiám lesz, szóval ez a kvóta nagyon sokat jelent nekem. Főleg azért, mert a körülmények ellenére ki tudtam ezt hozni magamból, és ez alátámasztotta azt, hogy igenis, amit kitűzök magam elé, azt meg tudom csinálni” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a következő néhány napban szeretne pihenni, mert még mindig nem gyógyult ki teljesen a betegségéből.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!

 

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória is jelölt az év női nyílt vízi úszója címre

Úszás
2026.10.08. 11:43

Nyílt vízi úszó Ek: rossz idő miatt a verseny harmadánál lefújták a barcelonai viadalt

Úszás
2026.10.03. 15:47

Sapka-gate: Betlehem Dávid elárulta, mi hiányzik az Európai Úszószövetség állásfoglalásából

Úszás
2026.09.29. 21:42

Az Európai Úszószövetség nyilvánosságra hozta a Fábián Bettina és Betlehem Dávid kizárásáról szóló döntést

Úszás
2026.09.29. 13:45

Kérjük az érmeket! – a Magyar Úszószövetség beadvánnyal áll ki Betlehem és Fábián mellett

Úszás
2026.09.28. 15:04

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
2026.09.26. 16:44

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
2026.09.26. 15:31

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13