Gyász: elhunyt Gyúró Mónika, a Verrasztó testvérek édesanyja

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 10:27
Gyúró Mónika (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Magyar Úszószövetség csütörtökön reggel szomorú hírt közölt a követőivel: meghalt Gyúró Mónika, Verrasztó Evelyn és Dávid édesanyja, aki gyermekei születése előtt többször szerzett magyar bajnoki címet úszásban, és indult világbajnokságon is.

Gyúró Mónika a nyolcvanas években a sportág egyik komoly reménységének számított, érmet szerzett az ifjúsági Európa-bajnokságon, már 14 évesen bemutatkozott a római Európa-bajnokságon a felnőttek között, legjobb eredményét, egy ötödik helyet két évvel később, Szófiában érte el 800 gyorson.

Itthon már tizenévesen elkezdte gyűjteni a felnőttbajnoki aranyakat: az 1986-os ob-n például egyetlen délután során nyerte meg a 200 és a 800 méteres gyorsúszást és 200 pillangót.

Egyike volt Széchy Tamás kevés női tanítványainak, 1986-ban világbajnokságon is szerepelhetett.

Bár a célkeresztben az olimpiai szereplés állt, időközben összeházasodott az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Verrasztó Zoltánnal, és mire megkezdődtek a szöuli játékok, ő már karjában tartotta első gyermeküket, az 1988-ban született Dávidot, majd egy évvel később érkezett Evelyn.

Gyúró Mónika ott állt gyermekei mellett a sikerek idején, de akkor is, amikor hullámvölgybe került Dávid vagy Evelyn.

Az elmúlt években méltósággal viselte betegségét, február 19-én örökre elaludt.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 15:52

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 18:31
Ezek is érdekelhetik