Úszó Eb: negyedik lett a highlight programban a magyar műúszócsapat

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 18:13
null
A magyar csapat a szinkronúszás highlight program versenyének döntőjében (Fotó: MTI)
A magyar műúszócsapat a negyedik helyen végzett a highlight program döntőjében pénteken a római vizes Európa-bajnokságon.

Az Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Makai Cintia, Szórát Léna, Taksonyi Blanka összeállítású együttes 78.5667 pontot kapott a kűrjére, melyet az 1980-as évek egyik nagy slágerére, Bonnie Tyler Holding Out for a Hero című dalára adott elő. A számot nagy fölénnyel az ukránok nyerték, a házigazda olaszok és a franciák előtt.


„Szerintem nagyon jól sikerült, az edzőinktől is nagy dicséretet kaptunk. Szeretjük ezt a számot, táncos, elő tudjuk adni benne magunkat”
– mondta a közmédiának Apáthy Anna.

Makai Cintia a pontszámmal kapcsolatban megjegyezte, látva a bíráskodást az egyéni küzdelmek alatt, rosszabbra számítottak, ennek ellenére sikerült a Margitszigeten rendezett világbajnokság elődöntőjében elért eredményt hozniuk.

Árkovics Petra szövetségi kapitány elmondta, sokat dolgoztak a vb óta a dinamikán, és amit kért, azt a lányok néhány apró hibát leszámítva megvalósították.

A highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak arra, hogy bemutassák gyakorlatukat, melyben az akrobatikus és látványos elemek a meghatározóak, kevésbé a művésziek.

Pénteken sporttörténeti pillanatnak is részesei lehettek a nézők, ugyanis szinkronúszásban első alkalommal rendeztek egyéni férfiszámot: a technikai programban a hazai közönség nagy örömére az olasz Giorgio Minisini diadalmaskodott.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG (Róma)
MŰÚSZÁS, HIGHLIGHT

1. Ukrajna 94.0667 pont
2. Olaszország 91.7000
3. Franciaország 89.2000
4. MAGYARORSZÁG (Apáthy Anna, Barta Niké, Farkas Dóra Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Makai Cintia, Szórát Léna, Taksonyi Blanka) 78.5667

NŐI EGYÉNI, TECHNIKAI
1. Marta Fedina (Ukrajna) 92.6394 pont
2. Linda Cerrutti (Olaszország) 90.8839
3. Vasiliki Alexandri (Ausztria) 90.0156

FÉRFI EGYÉNI, TECHNIKAI

1. Giorgio Minisini (Olaszország) 85.7033
2. Fernando Díaz del Río (Spanyolország) 79.4951
3. Ivan Martinovics (Szerbia) 58.8834

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: kínai diadal a műúszás páros versenyében

Párizs 2024
2024.08.10. 21:34

Az amerikai szinkronúszók megidézték Michael Jacksont a víz alatt

Párizs 2024
2024.08.06. 22:50

Vizes Eb: francia és ukrán aranyérem műugrásban

Úszás
2024.06.22. 18:20

Vizes Eb: nyolc év után osztrák érem műugrásban

Úszás
2024.06.21. 18:27

Vizes Eb: Mosena Estilla nem jutott tovább 3 méteren

Úszás
2024.06.21. 12:31

Vizes Eb: hetedik a magyar páros szinkronműugrásban

Egyéb egyéni
2024.06.20. 17:06

Vizes Eb: brit és spanyol arany szinkronműugrásban és toronyugrásban

Egyéb egyéni
2024.06.19. 20:38

Európa-bajnok a 4x100 méteres női gyorsváltó, két-két magyar ezüst- és bronzérem Belgrádban

Úszás
2024.06.19. 19:01
Ezek is érdekelhetik