Úszás: „Milákról azt hiszik, tehetséges, de nem. Valójában zseni”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.07.20. 16:55
A koronavírus-járvány óta a világ első nemzetközi úszóversenyét rendezik meg péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában, ahol a legjobb magyarok mellett a csehek, osztrákok és lengyelek képviseltetik magukat.

A leállás után először Magyarországon rendeznek nemzetközi versenyt

A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor a Négy Nemzet Úszóverseny sajtótájékoztatóján elmondta: példaértékű lehet ez a viadal.

„Végre eljött az az idő, amikor mi, magyarok újfent rendezhetünk egy olyan úszóversenyt Európában és a világon elsőként a járvány óta, ami akár lehet példaértékű, és ad egy olyan lehetőséget a magyar úszóknak, illetve az itt megjelent külföldieknek is, hogy megmérettessék magukat, és megmutassák azt, hogy hol tart a felkészülésük.”

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nagy dolog, hogy Magyarország megrendezheti ezt a versenyt.

„Úszásban már többször voltunk úttörők, miénk a legelső olimpiai bajnok is, ráadásul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FINA megalapításában is vett részt magyar. A magyarok effajta hozzáállása az ilyen újszerű helyzetekben mindig ilyen szokott lenni. Nagy öröm, hogy ezúttal is így történik.”

Az NSO Tv videójából az is kiderül, hogy a kapitány szerint milyen formában várja a versenyt Milák Kristóf.

Legfrissebb hírek

„A vízilabdázás Szilícium-völgyébe érkeztem” – a kilencedik Sport és Innováció konferencia fókuszát már az olimpiai felkészülés adta

Egyéb egyéni
2026.10.07. 21:07

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

Videó: lökdösődéssel ért véget az első félidő az északír–magyaron

Magyar válogatott
2026.09.28. 21:54

Kérjük az érmeket! – a Magyar Úszószövetség beadvánnyal áll ki Betlehem és Fábián mellett

Úszás
2026.09.28. 15:04

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
2026.09.27. 09:31

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:00

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
2026.09.01. 09:22

A mi Ronaldónk és Messink – Csurka Gergely publicisztikája

Úszás
2026.08.26. 23:57