Úszó Eb: A válogatott legjobbjai mind ott lesznek – Sós Csaba

MTI MTIMTI MTI
2020.02.03. 09:25
null
Sós Csaba és Milák Kristóf (Fotó: Tumbász Hédi)
Teljes lesz a magyar csapat a 100 nap múlva kezdődő budapesti úszó Európa-bajnokságon – mondta Sós Csaba szövetségi kapitány az M1 Aktuális csatornán.

A szakvezető a vasárnap esti műsorban többek között azt emelte ki, hogy az olimpia miatt a május 11-én rajtoló kontinensviadal kissé más jelentőséggel bír a szokásoshoz képest, az olimpiára készülő versenyzőknek egy köztes állomás lesz, ugyanakkor a nézők ezt valószínűleg nem fogják észrevenni a teljesítményükön.

Az Eb-n a kapitány szerint a válogatott legjobbjai közül mindenki ott lesz.

„Ez egy Európa-bajnokság, amit a súlyának megfelelően komolyan veszünk, másfelől egy kiváló alkalom arra például, hogy Milák Kristóf más versenyszámokban is próbálgassa magát, vagy Hosszú Katinka megpróbálja belőni, melyek azok a számok, amelyekkel érdemes neki az olimpián foglalkozni” – mondta Sós Csaba. Hozzátette, hogy minden számban négy versenyző indul, így sokaknak ez lesz a nagy lehetőség az évben, de szintén kiemelt fontosságú annak a három magyar váltónak, amelyiknek ez lesz az utolsó lehetősége, hogy kvótát szerezzen a tokiói játékokra.

A tavasz fontos vízválasztó versenye a márciusi országos bajnokság lesz, amely után több versenyző is védetté válik az olimpiára. Sós Csaba elmondta: azokban a számokban, melyekben kettőnél több A-szintes van, kijelöli a két indulót, azokban pedig, melyekben kettő vagy egy A-szintes, azokban ők biztos tokiói indulókká válnak, azaz később már nem lehet őket megelőzni.

A szakvezető emlékeztetett arra, hogy tavaly a vb előtt ugyanígy járt el, így jelölte ki például Kapás Boglárkát és Szilágyi Liliánát 200 pillangón az indulásra, s ezen később sem változtatott még annak ellenére sem, hogy Hosszú Katinkának lényegesen jobb ideje volt például Kapásnál. Utóbbi pedig végül világbajnok lett, ami igazolta döntését.

Az országos bajnokságra március 24. és 28. között, az Eb-re pedig május 11. és 24. között kerül sor egyaránt a Duna Arénában.

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán: A fájdalom nem állíthat meg!

Úszás
2026.09.10. 13:18

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Kós Hubert: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2026.08.18. 11:02

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
2026.08.12. 20:46

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
2026.08.12. 18:47