Gyász: elhunyt Énekes Zoltán, lapunk egykori főszerkesztője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 17:11
Súlyos betegség után 53 esztendős korában elhunyt Énekes Zoltán, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, egykori kiváló, 100 és 200 méteres pillangóúszásban országos csúcstartó úszóbajnok, akinek a rekordjait a nyolcvanas évek végén a legendás Darnyi Tamás döntötte meg.

Énekes Zoltán 1965. április 1-jén született, négyesztendős korától már a sport, az úszás töltötte ki a mindennapjait. A Spartacusban vált nagyszerű versenyzővé, s a korosztályos, illetve felnőttsikerek után tagja volt az 1984-es olimpiai keretnek is, ám a Los Angeles-i játékokra az akkori bojkott miatt ő sem utazhatott ki.

Elhunyt Énekes Zoltán (Fotó: Szabó Miklós)
Elhunyt Énekes Zoltán (Fotó: Szabó Miklós)

A sportpályafutásának súlyos térdsérülés vetett véget. A Testnevelési Főiskola elvégzése után úszóedzőként helyezkedett el, de ekkor már a Népsportnál is dolgozott. A lapnál minden lépcsőfokot megmászva lett munkatárs, rovatvezető, 1995 januárjában pedig főszerkesztő, s ezt a tisztséget 1999-ig töltötte be.

A sportújságírói pályafutás után saját, kommunikációs céget alapított s vezetett sikerrel. Ahogyan tehetséges, eredményes úszó, úgy sikeres újságíró is volt; a Széchy Tamással készített interjúsorozatáért 1989-ben szakmai nívódíjat kapott, 1997-ben pedig MOB médiadíjat vehetett át.

Énekes Zoltán temetéséről később intézkednek, emlékét mindörökkön tartó kegyelettel megőrzi a Nemzeti Sport.

Volt a szerkesztőségi szoba egyik asztalán egy virág.Nem különösebben szép virág, csak afféle irodába való, nagylevelű zöld.

Locsolnunk kellett. Egyszer neki, egyszer nekem, de akkoriban még túl bohókás volt számunkra a világ, rohantunk futballmeccsre, az uszodába versenyre, diktáltunk, írtunk, hallgattuk a nagy öregek, a legendás újságírók tanmeséit, az éjszakába nyúló ügyeletben papírgalancsinnal fociztunk a széklábak között, és egyébként is nevettünk mindenre, úgyhogy – elfelejtettük.

A virág elhervadt.

De nem halt meg.Zoli nem engedte.Számára minden apró élet fontos volt. Az az élet pedig, amely vízből táplálkozik, főleg. A virágot a kitartó akarásával, azzal a nevetős, életigenlő szeretetével mentette meg, amelyre csak ő, a korszakos úszóbajnok volt képes, akinek apró kölyökkorától kezdve az ezredmásodpercenként útjába kerülő apró vízcsepekkel kellett megküzdenie, s aki győzni tudott, mert győzni akart.

Csak így, csak ennyire szeretnék most én is küzdeni érte.Életvizet adni neki, megsimogatni, jöjjön vissza közénk, hogy soha, de soha el ne engedhessük erről a hervadó világról.

V. A.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
5 órája

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2025.09.29. 23:25

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 13:10

Robbie Keane: A szurkolótáborunk volt a tizenegyedik játékosunk!; Szoboszlai Dominik ezúttal a támadók között játszhat

E-újság
2025.09.26. 23:33

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44
Ezek is érdekelhetik