Úszó Eb: Verrasztó Evelyn célja a dobogó a női 100 gyors döntőjében

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 17:34
Ahogy arról már beszámoltunk, Verrasztó Evelyn 54.29 másodperces idejével az ötödik helyen jutott be a budapesti Európa-bajnokság női 100 méteres gyorsúszás döntőjébe. A magyar lány a középdöntő utáni nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy csak annyit adott ki magából, hogy a fináléba kerüljön, ahol a dobogó a célja.

„A döntőbejutás volt a cél, ezt végül sikerült is teljesíteni. Örülök, hogy sikerült kijavítani a hibát a fordulónál, amelyet délelőtt vétettem. Tudtam, hogy a rajt nem az erősségem, így volt felépítve a taktikám, csak annyit úsztam, amennyi a döntőhöz kellett. A fináléban a dobogó a cél, de nem szabad elfelejteni, hogy valószínűleg a 200 vegyes után következik, amelyen szintén rajthoz állok” – nyilatkozta Verrasztó Evelyn.

Az első nap történéseiről bővebben ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik