SZŰCS ANDRÁS (Tokió) 2021.08.09 07:25 Frissítve: 2021.08.09 10:09

Tokió 2020: tiszteletet Japánnak! – olimpiai napló

Az utolsó Tokióban töltött hivatali napunkra is jutott kalamajka, ám ez semmiség ahhoz a tisztelethez, szeretethez és kedvességhez képest, amivel Japán fogadta a sportvilágot, és amiért örök hálával tartozunk.

Kollégáink, avagy Mikulás és Quasimodo szerelemgyerekei a szakadó tokiói esőben (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

Már az utolsó előtti úszónapon többfelől elhangzott, hogy Cseh Laci pályafutása végét siratják az égiek, azért esik odakint. Ha így volt, akkor az olimpia utolsó napjára főleg elszomorodtak odafönt, mert vasárnapra nem az ötkarikás buszokat kellett volna szolgálatba állítani, hanem Noé bárkáját. Nyilván mi is fel tudtuk venni az esőkabátot, mindegy, hogy a hátizsákot alávéve Mikulás és Quasimodo szerelemgyerekének néztünk ki, de még ezen is átütött a csapadék: szakadt, ömlött, zuhogott, Forrest Gump élhetett át hasonlókat Vietnámban. Az öt karika szellemében azonban nem a háború, sokkal inkább a béke, a boldogság és a fáradtsággal összemosódó szeretet uralkodott el Tokióban.

Meg egy kis fejetlenség a végére.

Ahogy fogytak a sportágak, a helyszínenkénti záró napon úgy lettek (még) szélesebbek a mosolyok, úgy szaporodtak a tapsviharok, a szelfik és az üzenetek, hogy „Majd valahol a világban találkozunk!” Augusztus 8-ra már érezhetően kevesebben maradtunk, a buszokra alig ült fel valaki rajtunk kívül, a záróünnepségre konkrétan egy szinte üres járattal érkeztünk, miután a Tacumi Úszóközpontnál sorba rendezett járművek úti céljával, utaslistájával és poggyászkívánalmairól igen elnagyolt tudással rendelkező önkéntesek úgy látták jónak, ha kérdéseink megválaszolása helyett elindítanak minket.

Ezzel nagyjából össze is foglaltuk a milyenségüket: minden körülmények között megoldásra törekszenek, még akkor is, ha fogalmuk sincs, mit kellene csinálni.

Minket tehát felpakoltak egy buszra, amelyen sejtésünk szerint semmi keresnivalónk sem volt, aztán uccu az Olimpiai Stadion felé. Ott azt hihették, magunk is az „olimpiai család” tagjai vagyunk, pedig hát nem, azért volt nálunk nagy hátizsák, benne a munkaeszközökkel, amire még az uszodánál azt mondták, tegyük az előző buszba, mert az arénába nem vihetjük be... Visszakérdeztünk, hogy akkor miként számoljunk majd be az eseményekről, mire ijedten összenéztek – akárcsak az érkezési helyszínen, mert ott meg a stadion egy teljesen más bejáratához akartak irányítani, csak szabálykövetőn jeleztük: nekünk a sajtós ajtóhoz kellene mennünk. Ezt nem tudták mire vélni, úgyhogy inkább rendeltek mellénk testőröket, azaz darabra ugyanannyian kísértek minket, ahányan mi voltunk, és elhaladhattunk a zászlóbehozatalra leültetett sportolók, így Kopasz Bálint mellett. Szegényke már vagy két órája fonnyadozott egy kempingszéken a naplemente után is tikkasztó hőségben, úgyhogy megörült a magyar szónak. Viszont minket tereltek tovább a helyiek, nagy eséllyel olyan lejtőkön és folyosókon, ahová csak nemzetbiztonsági átvilágítás után léphettünk volna, ám ebből születnek a jó sztorik – talán nekik is.

Mert amúgy jóra neveltek minket is a három hét alatt: garantálható, hogy hazaérve is derékszögben veszünk minden kanyart, le nem vágjuk, nem megyünk át a piros lámpán, és hajlongani fogunk köszönés és tiszteletnyilvánítás gyanánt.

Kicsit visszafelé is: egész Japánnak.

2021.09.27 00:01:43

Tokió 2020 THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az a ritkább eset, hogy egy játékvezetőt, bírót megdicsérjenek, mondván, jól végezte a dolgát.

2021.09.11 21:15:22

Tokió 2020 MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Úgy is mondhatom, van mire szerénynek lennünk.

2021.09.07 23:34:33

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Sosem volt még ilyen erős és egységes a magyar paralimpiai csapat.

2021.09.05 16:03:25

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS (Tokió)

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a magyar versenyzők mindent kihoztak magukból.