Tokió 2020: Salim Omar a bronzéremért küzdhet!

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
2021.07.24. 13:11
null
Salim Omar túltette magát a nyolcaddöntős vereségen (Fotó: MTI)
A tekvandós Salim Omar a vigaszágon folytathatta szereplését a tokiói olimpia 58-kg-os kategóriájában, és fölényes győzelmet aratott a thaiföldi riválisa ellen, így magyar idő szerint 14.15-kor a bronzéremért küzdhet a dél-korai világelső Dzsang Dzsunnal.

 

Mint ismert, a 18 éves Salim Omar – aki eddig mindkét felnőttversenyét, az Európa-bajnokságot és az olimpiai kvalifikációt is megnyerte – a nyolcaddöntőben kikapott világranglista-2. Vito Dell'Aquilától, ám mivel az olasz a döntőig menetelt, a vigaszágon folytathatta. Első ellenfele az 54 kg-ban kétszeres vb-bronzérmes thaiföldi Ramnarong Szavekvihari volt.

Salim ezúttal összeszedettebben kezdett, rögtön bevitt egy fejrúgást, és ugyan thaiföldi riválisa 6:4-re fordítani tudott, ez nem törte meg, egy fordulásból leadott fejrúgással ötpontos akciót is elért az első menetben, amelynek végén 15:12-re vezetett.

A folytatásban még nagyobb fölénybe került Salim, tízpontos fórja is volt, majd videózás miatt egy időre megszakították a meccset, a thaiföldi egyik akcióját vizsgálták, de nem kapott büntetést. A biztos előny tudatában több látványos rúgása is volt Salimnak, így a harmadik felvonásra már nem is került sor, mert kétszer két perc után megvolt a húszpontos különbség.

A nyolcaddöntő után ki kellett szellőztetni a fejemet, az édesapám is beszélt hozzám, és azt tanácsolta, próbáljak kikapcsolódni, mást úgysem tehettem, mert már nem rajtam múlt a folytatás – adott némi bepillantást a két mérkőzése között eltelt hétórás időszakba Salim Omar. – Kicsit átgondoltam, mit szeretnék csinálni a thaiföldi ellen, de egyébként is sokkal magabiztosabbnak éreztem magamat.”

Salim hozzátette, jobban szeret támadószellemben játszani, míg a medálmeccs esetében nem akart előzetes esélylatolgatásba bocsátkozni.

Egyórás pihenő után következik a bronzmeccs az elődöntőben meglepő vereséget szenvedő vb-címvédő és világranglista-vezető dél-korai Dzsang Dzsun ellen, akivel még soha nem találkozott korábban. Magyar tekvandós 21 év után szerepelhet az olimpián, a már biztos pontszerző Salim veresége esetén is megismétli nagybátyja, Salim József eredményét, aki 2000-ben ötödik volt Sydney-ben.

A BRONZMECCSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

TOKIÓ 2020, TEKVANDÓ, FÉRFI 58 KG
Vigaszág:
Salim Omar–Ramnarong Szavekvihari (thaiföldi) 43:22

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

A tekvandós világszövetségnél is fontos feladatokat lát el a Márton ikrek edzője

Egyéb egyéni
2026.03.11. 09:17

Négy magyar érem a tekvandósok kanadai versenyén

Egyéb egyéni
2026.03.01. 08:35

Márton Viviana kilencedik lett a tekvandósok Bulgária Openjén

Egyéb egyéni
2026.02.27. 20:29

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04
Ezek is érdekelhetik