Tokió 2020: Pigniczki Fanni az izraeli Holonban készül

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 19:33
null
Pigniczki Fanni a jövő héten Izraelben tartja az olimpiai főpróbát (Fotó: Földi Imre)
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni a jövő héten, az izraeli Holonban tartja főpróbáját a tokiói olimpia előtt.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az MTK Budapest sportolója a várnai Európa-bajnokság után – amelyen megszerezte a kvótát – beiktatott némi pihenőt, illetve államvizsgázott, majd megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra.

„Elérkeztünk az edzések végső fázisához, így a közeljövőben szinte csak otthon, illetve a teremben tartózkodom, ezzel egyfajta karantént, buborékot is teremtve magunknak” – nyilatkozta Pigniczki.

Hozzátette, Holonban be akarja mutatni a megerősített gyakorlatait, mert az edzőivel együtt szeretnék látni, hogy mennek versenykörülmények között. Az ezt követő két hétben elkezdenek átállni a japán ritmusra, vagyis korábban érkezik majd az edzésre, és korábban is végez, szimulálva ezzel a tokiói időrendjét.

Pigniczki július 29-én indul a japán fővárosba, ahol Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke bíróként tevékenykedik majd. Többek között Pigniczki gyakorlatát is pontozhatja a művészi panel tagjaként. Korábban csak olyan pontozók ülhettek a zsűriben, akiknek a versenyzője nem volt érintett a viadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik