Tokió 2020: Nagyon küzdöttem, ez az, ami nyugtat – Halász Bence

2021.08.02. 14:07
null
Halász Bence nagyon csalódott, hogy nem jutott be a döntőbe (Fotó: AFP)
Halász Bence 75.39-es eredménnyel lemaradt a férfi kalapácsvetés olimpiai döntőjéről Tokióban, ami meglepetés, ugyanakkor megvannak az okai, nagyon nehéz év áll mögötte műtéttel és kevés rendelkezésre álló idővel.

 

– Mit érez a selejtező után?
– Sok minden kavarog bennem, de leginkább nagyon csalódott vagyok – mondta a selejtező után Halász Bence a Nemzeti Sportnak. – Tudom, hogy ennél sokkal több volt bennem, nagyon küzdöttem verseny közben, mindent megpróbáltam a dobókörben, de nem tudtam kihozni magamból. Hiába szívtam fel magam és adtam bele mindent, egyszerűen nem ment. Ez most nem az a nap volt.

– Nehéz éven van túl. Ez is számított az olimpián?
– A januári térdműtétem után jött egy bokaszalag-szakadás, és hogy ne legyen minden rendben, a hátam sem volt egészséges. Ennél gyorsabban képtelen voltam meggyógyulni, de így nagyon sok edzés kimaradt. Az erőm szerintem már megvan, viszont a technika, ami ugyanolyan fontos, nem tudott stabilizálódni. Japánban, az olimpia előtti edzőtáborban egész jól mentek az edzések, de ha mindent egybe veszek, sajnos nagyon kevés idő maradt a minőségi felkészülésre. Idén nagyon kevés volt az az időszak, amikor tényleg minden klappolt.

– Az olimpia előtt nem érezte, hogy ez nem biztos, hogy menni fog?
– Nem, mert annyira jól ment a dobás az edzőtáborban, hogy bíztam magamban. A kis lépésektől azért féltem, de tudtam, hogy egyre jobb a formám, amit a Gyulai Memorial is visszaigazolt.

– A selejtező alatt tudott kommunikálni az edzőivel? Mit tanácsoltak?
– Folyamatosan tudtunk beszélni, leginkább technikailag igyekeztek segíteni, amit végre is tudtam hajtani. És persze végig biztattak. Nem erre az eredményre számítottunk, de ettől még igaz, hogy nagyon küzdöttem, ez az, ami nyugtat. És ez az, ami egyben idegesít is…

Legfrissebb hírek

Halász Bence ezüstérmes a dobó Európa-kupán

Atlétika
2026.03.15. 16:06

Halász Bence 17 éves sorozatot szakíthat meg a dobó Ek-n

Atlétika
2026.03.13. 11:51

Halász Bence: A cél, hogy az Európa-bajnokságon döntsek egyéni csúcsot

Atlétika
2026.03.10. 09:54

Halász Bence: Éveken át még nyáron is küzdöttem a 80 méterért…

Atlétika
2026.03.03. 10:57

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
2026.03.01. 20:04

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42
Ezek is érdekelhetik