Tokió 2020: Mindenki felfogja, hogy élete nagy lehetősége előtt áll – Elek Gábor

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 14:05
null
Elek Gábor szerint meghatározó lesz, hogy a játékosok ne vegyenek tudomást a külső ingerekről (Fotó: Dömötör Csaba)
A tokiói ötkarikás játékokra pénteken útra kelő magyar együttesnél a remélt felszabadult játék érdekében nagyon fontos lesz, hogy sem a kapitány, sem pedig a csapat ne érezze a nyomást.

– A női válogatott egyik alapembere, a jelenlegi keretből egyedüliként olimpián már szerepelt Tomori Zsuzsanna a tokiói indulás előtt arról beszélt, reméli, hogy a magyar csapat lesz a sötét ló a bivalyerős csoportjában, és már rögtön a legutóbb ezüstérmes, a nagy tornákat korábban többször is rosszul kezdő franciák elleni rajton meglepetést szerez. Egyetért ezzel?
– Én is így gondolom, de túl sokat nem beszélnék erről, éppen azért, hogy erre ne hívjuk fel az ellenfél figyelmét – válaszolta Elek Gábor, a 2008-as pekingi ötkarikás játékok után ismét olimpiai résztvevő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. – Mindenki meglephető, amihez elsősorban megfelelő mentális erő és koncentráció kell.

A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria).      Jobbszélső: Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC).  Jobb­átlövők: Kiss Nikolett, Tomori Zsuzsanna (mindkettő Siófok KC), Klujber Katrin (FTC). Irányítók:  Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita (mindkettő FTC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler). Beállók: Bordás Réka (DVSC), Kisfaludy Anett (FTC). Balátlövők: Háfra Noémi (FTC), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest). Balszélsők: Márton Gréta, Schatzl Nadine (mindkettő FTC). Tartalékok (sérülés esetén nevezhetőek be): Szikora Melinda (kapus, Siófok), Helembai Fanny (beálló, Váci NKSE)

– Ezen mennyit dolgoztak az elmúlt hetekben?
– Elég sokat. Folyamatosan velünk voltak a mentális trénerek, hogy erősítsük ezeket az elemeket. Az viszont nagy kérdés, hogy az olimpiai rajtig megmarad-e az erő, de bízom benne, hogy úgy lesz. A csapatból mindenki felfogja, hogy élete nagy lehetősége előtt áll a tokiói szerepléssel. Úgy érzem, jó állapotban vannak a játékosok mentálisan.

– Jobb a helyzet ilyen szempontból, mint a tavaly decemberi Európa-bajnokságon volt?
– Annál szerintem minden helyzet jobb, mint amikor az Eb előtt egy évig nem tudtál meccset játszani, azt sem tudtad, ki kivel van, semmit sem látsz, nem tudsz tervezni, a torna előtt egy héttel még megy a vakarózás, hogy lesz-e egyáltalán Eb. Csak edzettünk bele a nagyvilágba, annál pedig nincs rosszabb. A legutóbbi Eb kapcsán a legfontosabb tanulság az volt, hogy ez a csapat nem dolgozott együtt előtte egy évig. Idén a márciusi olimpiai selejtező nagyon nagy többletet adott, elhitette velünk, hogy igenis van bennünk erő. Az olaszokkal vívott áprilisi világbajnoki selejtezős párharc is jó volt arra, hogy erősítse az önbizalmunkat, azon a két meccsen is meg kellett oldanunk bizonyos feladatokat, ami jól sikerült.

– Úgy keltek útra Japánba, hogy ott tart a csapat, ahol előzetesen elképzelte és tervezte?
– Úgy állunk, ahogy ebben az időszakban kell. A finomhangolásra nyilván Japánban kerül sor jövő héten, és még nagyon sok videoanyagot is át kell néznünk. A célzott, ellenfelekre való felkészülés most indul, mert eddig magunkkal foglalkoztunk, a riválisokkal csak minimálisan. Mostantól az alapozás teljesen más része kezdődik.

– A norvégok elleni utolsó, jövő csütörtöki, már tokiói felkészülési mérkőzésen mire helyezik a hangsúlyt?
– Akármi is lesz annak a meccsnek az eredménye, mindegyik szakasza tanulságos lesz, a vereségből is tanulni fogunk. Általánosságban igyekszünk gyakorolni játékelemeket – biztos, hogy egy jó futóverseny vár ránk a norvégok ellen. A sebesség és a ritmus felvétele szempontjából a csoportkör előtt a legjobb ellenfél Norvégia.

– Milyen játékot várhatunk a magyar válogatottól az olimpián?
– Védekezés, visszarendeződés, védekezés. Fontos, hogy kevés gólt kapjunk, ez az alapja a játékunknak. Támadásban is igyekszünk szélesíteni és színesíteni a palettát, a brazilok ellen vívott két siófoki felkészülési találkozón sem húztunk elő minden ütőkártyát, éppen azért, mert a dél-amerikaiakkal Japánban is egy csoportban leszünk.

– A vezérszerep kire, kikre hárulhat?
– Mindig, minden csapatban kell vezér védekezésben és támadásban is, nálunk a védelemben általában ez Tomori Zsuzsi, elöl pedig az éppen aktuálisan pályán lévő irányító, mindegyikük alkalmas a szerepre.

– Az mennyit számíthat, hogy a magyar keretben több a fiatal és a nagy világversenyeket tekintve még rutintalannak számító játékos?
0 Ha az olimpiai részvételt nézzük, szinte minden válogatott tapasztaltabb, mint a miénk. A csoportunkban a franciákra, az oroszokra, a spanyolokra és a brazilokra is igaz ez, a svédek is ott voltak az előző három olimpián. Rutinosabbak nálunk, de nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk, ráadásul nekünk is vannak sok nagy csatát megélt, Bajnokok Ligája-győztes játékosaink.

– A tokiói indulást megelőző sajtótájékoztatón Kovacsics Anikónak felvetették, hogy olyan nagy elődök nyomába lép csapatkapitányként, mint Bujdosó Ágota, Sterbinszky Amália, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Farkas Ágnes és Pálinger Katalin. Önnek eszébe jutott már, hogy legendás elődök, Török Bódog, Lele Mihály, Laurencz László, Mocsai Lajos és Hajdu János után vezetheti a nemzeti csapatot olimpián?
– Elég idős is vagyok már, és a családom révén is bőven vannak emlékeim, szóval tisztában vagyok azzal, hogy kik voltak előttem a kapitányok, és így még megtisztelőbb a feladat.

– Nyomást vagy feszültséget érez amiatt, hogy tizenhárom év után léphet újra pályára ötkarikás játékokon a válogatott? Lehet egyáltalán önnek még újat mutatni a női szakágban?
– Hajjaj, de még mennyit! Egyelőre azonban nincs rajtam nyomás és nagyon fontos lesz, hogy ne is legyen, mert ha a csapat megérzi rajtam, akkor a játékosok is nyomás alá kerülnek, és onnantól borul az a kívánságom, hogy felszabadult legyen a csapat. Ezt mindig mindenki elmondja, de mi most tényleg szeretnénk megvalósítani, hogy vagány válogatottat lásson mindenki.

– Mi kell hozzá?
– Az, hogy ne vegyünk tudomást a külső ingerekről. Meghatározó lesz, hogyan kezeljük a külső környezeti hatásokat.

– A csoportból való továbbjutást, azaz az első négy hely egyikének a megszerzését tűzték ki célul. Ez reális?
– Célt igenis ki kell tűzni, más elvárás pedig nem lehet, mint a negyeddöntőbe jutás, ezt egyértelműen kimondom. A papírforma alapján ez is nagy és szép feladat, de összességében muszáj ezt meghatározni.

OLIMPIA, TOKIÓ, NŐI KÉZILABDA
A női kézilabdatorna csoportjai
A-csoport:      Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Angola
B-csoport:      Spanyolország, Orosz csapat, MAGYARORSZÁG, Svédország, Franciaország, Brazília

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25.:      –Franciaország, 14.30
Július 27.:      –Brazília, 4
Július 29.:      –Orosz csapat, 12.30
Július 31.:      –Spanyolország, 12.30
Augusztus 2.:      –Svédország, 9.15
A csoportokból az első négy helyezett jut tovább.
A TOVÁBBI PROGRAM
Negyeddöntők. Augusztus 4.:      2.30, 6.15, 10, 13.45.      Elődöntők. Augusztus 6.:      10, 14.      A 3. helyért. Augusztus 8.:      4.      Döntő. Augusztus 8.:      8
Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik