Tokió 2020: Jól sikerültek rólam a mémek, és még ingyenreklám is – Milák

N-P. T., P. V.N-P. T., P. V.
Vágólapra másolva!
2021.08.02. 18:45
Tokió olimpiai arany- és ezüstérmes úszója, Milák Kristóf hétfő délután megérkezett Magyarországra. A reptéren előbb egy sajtótájékoztatón vett részt, majd a többi jelenlévő médiummal összeállva készíthettünk vele közösen interjút. Az NSO Tv kérdéseire reagálva elárulta Milák: mit szól ahhoz, hogy mém lett belőle, szerinte miért érdekelte jobban az embereket az ezüst-, mint az aranyérmes döntője, illetve hogy most nyomná a gázt a Hungaroringen vagy menne inkább zuhanyozni.
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI AZ ÚSZÓK HAZAÉRKEZÉSÉRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁT (Fotók: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI AZ ÚSZÓK HAZAÉRKEZÉSÉRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁT (Fotók: Árvai Károly)

„Kellemes volt hazatérni huszonkét óra út után, viszont nagyon fárasztó is volt, remélem, minél hamarabb hazakerülhetek. Kicsit honvágyam volt már, jobb is, hogy nem maradtunk ott még egy hétig, mert már a kaja is unalmas volt az étteremben, ellenben nagyon finom” – kezdte Milák Kristóf, aki videónkban arra is kitér, hogy nem volt meg a teljes körű olimpiai élménye, illetve megtudjuk, mennyire ízlik neki a hírnév, amit szerzett.

Az NSO Tv kérdéseire reagálva kiderül: mit szól ahhoz, hogy mém lett abból a jelenetből, amikor a 200 pillangó megnyerése utána nem éppen a határtalan örömöt olvashattuk le az arcáról. De arra is reagál, hogy szerinte az NSO-n miért voltak többen kíváncsiak az ezüstéremmel véget érő 100 pillangódöntő beszámolójára, mint a 200-ra, illetve megtudjuk azt is, hogy most inkább a Hungaroringen száguldozna egy jót vagy menne haza zuhanyozni.

MILÁK KRISTÓF TALÁLKOZÁSA A SZÜLEIVEL

MILÁK SZÜLEI ÍGY ÉLTÉK MEG FIUK SIKEREIT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik