Tokió 2020: egy nap alatt 50 000 aláírás gyűlt össze az olimpia ellen

2021.05.06. 10:59
null
Az olimpiai ötkarika Tokióban (Fotó: AFP)
Az első 24 órában csaknem 50 ezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát – írta az MTI.

Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezőbizottság állításával ellentétben nem lehet biztonságosan megtartani július 23. és augusztus 8. között az olimpiát, majd a paralimpiát a pandémia újabb hulláma miatt, és – ahogy a petíció fogalmaz – „az emberek életének és megélhetésének érdekében mondják le az olimpia megrendezését.”

A japánok már eleve a tervezett rendezési költség többszörösét költötték el, most hivatalosan 15.4 milliárd dollárra rúg a számla. Az olimpia megtartásához 10 ezer egészségügyi dolgozóra, további 500 ápolóra és 200 sportorvosra lenne szükség, ők hiányoznának az országos egészségbiztosítási rendszerből a játékok alatt, akárcsak azok az orvosi létesítmények, felszerelések és egyéb források, amelyeket az olimpia érdekében használnának.

A japán emberek mindössze két százaléka van beoltva koronavírus ellen, több mint 10 és fél ezren haltak meg eddig a fertőzésben. A szigetországban a járványügyi vészhelyzet május 11-ig él, de egybehangzó források szerint biztosan meghosszabbítják. Egy felmérés szerint kilenc prefektúra vezetője szeretné, ha az olimpiát ismét elhalasztanák vagy lemondanák, 47-ből pedig nem jött válasz arra hivatkozva, hogy nekik nincs döntési jogosultságuk. A lakosság 70-80 százaléka korábban szintén az olimpia ellen foglalt állást.

A petíciót Thomas Bachnak, a NOB elnökének szeretnék átnyújtani. A német sportdiplomata hamarosan Japánba látogat, és a tervek szerint május 17-én Hirosimában részt vesz a fáklyafutáson. Az ország rengeteg helyszínét érintő váltó tagjai közül a szervezők közlése szerint eddig nyolcan kapták el a koronavírust.

A japán kormány, a szervezőbizottság és a NOB közös állásfoglalása alapján a tokiói olimpiát július 23-i kezdéssel megrendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik