Tokió 2020: felemásan kezdtek férfi öttusázóink vívásban

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 12:34
null
Marosi Ádám a 10. helyről várja a folytatást (Fotó: AFP)
A nők után a férfi öttusázók is túl vannak a kvalifikáló víváson. Marosi Ádám pozitív, Kasza Róbert negatív mérleggel zárt.

 

Marosi jól kezdett, az elején 8–3 is volt a mérlege, de aztán hullámzó lett a teljesítménye, végül a magyar lányokhoz hasonlóan 20–15-tel zárt és a 10. helyen áll. Kasza gyengén kezdett, 4–9 is szerepelt már a neve mellett, s bár egyszer-egyszer tudott javítani, végül ő 15–20-as mérleget produkált és csak a 27. helyről várja a szombati folytatást.

„Marosi Ádám jól kezdett a páston, aztán jött egy egy-ötös hullámvölgy, amelyből sikerült szépen kikapaszkodnia, és végül húsz tussal, jó pozícióban zárta a vívást, ami biztató lehet a folytatásra. Alapot jelenthet számára a jó kombija és az is, hogy biztos lovasnak számít a mezőnyben. Kasza Róbert sajnos ma gyengébb napot fogott ki, rosszul kezdett és nem is tudott kilábalni belőle, így ő nehéz folytatás elé néz”– mondta Martinek János férfi szövetségi kapitány.

„Középen durva hullámvölgyet éltem meg, de mindig volt elképzelésem arról, hogy mit fogok csinálni, és ez valahogy átsegített a nehéz helyzeten. Sikerült azokhoz a dolgokhoz nyúlnom, amelyek az elmúlt huszonhárom évemben is jól működtek, de megvallom őszintén, kemény nap volt ez mentálisan. Nem is emlékszem mi volt a verseny második felében, csak csináltam a dolgomat. Voltak szép tusok, meg olyanok is, amelyek csak éppen hogy megszólaltak, de a lényeg, hogy összejött a húsz találat. Megjósolhatatlan, hogy mi lesz ennek a versenyfutásnak a vége, de most úgy érzem, nincs miért szégyenkeznem. Másfél nap pihenőm van a folytatásig, mindent elkövetek annak érdekében, hogy a legjobb formámban érkezzek majd a szombati rajtra”– nyilatkozta lapunknak Marosi Ádám.

 

A férfiak versenye szombaton folytatódik az úszással (7.54), a bónusz vívással (8.45), a lovaglással (10.15) és a kombinált számmal (12.30).

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44
Ezek is érdekelhetik