Tokió 2020: az ötödik lett a Balla, Takács kenu párosunk

K. Z., R. P., K. E.K. Z., R. P., K. E.
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 04:40
null
Az ötödik helyen végzett Takács Kincső és Balla Virág (Fotó: Tumbász Hédi)
A szombati kajak-kenu döntők közül elsőként a női kenu kettesek futamát rendezték meg az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes Takács Kincsővel és Balla Virággal. A mieink végül az ötödik helyen értek célba.

Jól rajtolt a magyar páros, a kínaiak és az ukránok mögött fél távnál a harmadik helyen haladt, a végén azonban a kanadaiak és a németek is megelőzték a mieinket, így meg kellett elégedniük az ötödik hellyel. A győzelmet a kínaiak szerezték meg az ukránok és a kanadaiak előtt.

„Mindent kiadtunk magunkból. Nagyon fájt ez a pálya. A levegő annyira párás volt, úgy éreztem, hogy nyomaszt a meleg. Jó volt a rajtunk, egy rendkívül jó utazót jöttünk, indítani is indítottunk, nem volt benne hiba. Éreztem, hogy elsavasodtam, de azt is éreztem, hogy Kincsőben van még, úgyhogy továbbadtam neki a tempót, hogy legalább tartsuk a ritmust. Nem tudom, a többiek miben tudnak többet, hogy a táv második felében ennyire meg tudnak indulni” – mondta a futam után Balla Virág.

„Annyira tudatosan jöttünk végig ezen az úton, és nemcsak itt, Tokióban, hanem az eddigi kenus pályafutásunk során, hogy örültem volna, ha ezt meg tudjuk koronázni egy éremmel. Csalódott vagyok, de annak örülök, hogy nem azt mondjuk, hogy elrontottunk valamit, és ezen múlott az érem. Kihoztuk magunkból a maximumot” – vélekedett Takács Kincső.

TOKIÓ 2020
KAJAK-KENU
Női C–2 500 m, döntő
1. Kína 1:55.495

2. Ukrajna +2.004
3. Kanada +3.546
4. Németország +4.448
5. MAGYARORSZÁG (TAKÁCS KINCSŐ, BALLA VIRÁG) +4.794
6. Kuba +6.128

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
49 perce

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08
Ezek is érdekelhetik