Az én olimpiám: Széchy Tamás bogarat tett a fülembe – Gyurta Dániel

Csörgött a telefon, a vonal végén Széchy Tamás szólt bele a kagylóba – Gyurta Dániel mindössze 15 éves volt, amikor kivívta az indulás jogát az athéni olimpián, s bár az úszópápával akkorra már különleges kapcsolatot ápolt, a legendás edző mondatai nagyon meglepték a fiút.

Valóban, merthogy Gyurta akkortájt huszadik volt a 200 mell világranglistáján, s inkább tűnt reális célnak a döntőbe kerülés, mint az éremszerzés.

„Az egyéni csúcsom 2:13.63 volt Athén előtt, tudtam, ha javulok másfél másodpercet, összejöhet a döntő – árulta el Gyurta Dániel. –  Az olimpia előtt két hónappal elkezdtek nagyon jól menni az edzések, gyorsan regenerálódtam az úszások között, és egyik napról a másikra egyre jobb időket úsztam. Mesteremmel, Széles Sándorral is a döntőről beszéltünk csak, de kétségtelen, hogy Széchy Tamás bogarat tett a fülembe...”

Széles és Széchy mellett még valaki nevét meg kell említenünk, mert Kiss László, az akkori szövetségi kapitány menedzselési célzattal kivitte a 2003-as barcelonai világbajnokságra a 14 éves Gyurtát, aki ennek köszönhette, hogy Athénban nem kapta el a hév, nem szédült meg az olimpiai forgatagban. Aztán az előfutamok során a legjobb időt úszta kétszáz mellen.

„Láttam az edzőmön, hogy eszébe jutott az egy évvel azelőtti világbajnokság, amelyen az előfutamból a hatodik legjobb idővel jutottam tovább, majd a középdöntőben csak tizenötödik lettem és kiestem. Sanyi bácsi félt, hogy ez megismétlődik, hogy kiúsztam magam az előfutamban – elevenítette fel az athéni napokat Gyurta Dániel, aki a középdöntőben is a legjobb volt Athénban, és akkor már Széles Sándor szeme is csillogni kezdett. –  Egymásra néztünk a középdöntő után az edzőmmel, aki akkor már kimondta: ebből még érem is lehet...”

És lett! Aztán az athéni ezüst, a hirtelen jött népszerűség és rivaldafény kicsit meg is részegítette a 15 éves Gyurtát.

„Annyira gyorsan követték egymást az események: utazás, előfutam, középdöntő, finálé, összeborulás az edzőmmel, találkozás az újságírókkal, eredményhirdetés – hosszú időre volt szükségem ahhoz, hogy felfogjam az egészet. Öt év kellett hozzá – később már mindent megértett, mi több, tanult ezekből az esztendőkből Gyurta Dániel, hiszen vallja, 2012-ben nem nyerhetett volna Londonban, ha nincsenek az Athén utáni tanulóévek.  –    Borzasztó nehéz volt a súlytalanság, a hátizsák nélküli versenyzés után esélyesként rajtkőre lépni. És máshol is ismeretlen szituációkkal találkoztam, hiszen felismertek mindenütt, odajöttek hozzám, ráadásul én az olimpia után kezdtem a középiskolát, és a Veres Péter Gimnázium tanévnyitóján levetítették az athéni döntőt – büszkék voltak rám, de akkor én még csak egy »nullkilométeres« diák voltam. Ezeket a helyzeteket meg kellett tanulnom kezelni, évek teltek el, amire igazán sikerült, viszont egyértelmű, hogy a londoni aranyamat, a három világbajnoki címemet és minden további sikeremet ennek a nehéz időszaknak is köszönhetem.”