Tokió 2020: Mohamed Aida bekerült a tőrcsapatba, történelmet írhat

MTI/H. D., K. E.MTI/H. D., K. E.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 08:34
null
Mohamed Aida a 7. olimpiáján is ott lehet, ha minden jól alakul (Fotó: Nemzeti Sport)
Éjszakába nyúló keddi elnökségi ülésen véglegessé vált a tokiói olimpiára utazó magyar vívó-válogatott összeállítása – írja az MTI. A női tőrcsapat negyedik tagjaként a keret tagja Mohamed Aida, aki így a magyar sporttörténelemeben egyedülálló módon hét nyári játékon is részt vehet.

 

A sportági szövetség (MVSZ) oldalának beszámolója szerint a válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettje automatikus indulónak számított, a többiek részvételéről a szakági vezetőedzők és a szövetségi kapitány javaslata, valamint a szakmai bizottság véleményezése alapján zárt ülésen határozott az elnökség.

Férfi párbajtőrben névre szólóan szerzett indulási jogot az egyéni világbajnok Siklósi Gergely, női tőrben, valamint férfi és női kardban azonban csapatkvótát harcoltak ki a magyarok, így ezekben a szakágakban a szövetség jelölhette ki azt a négy versenyzőt, aki képviselheti a magyar színeket. Egyéniben hárman-hárman indulnak és ugyanők kezdik a csapatküzdelmet is, a negyedik csapattag becserélhető a verseny folyamán.

A női tőrcsapat negyedik tagja az MVSZ döntése alapján Mohamed Aida lesz, aki ezzel a magyar sporttörténet első olyan versenyzője lehet, aki hét olimpián is elindul.

Nem gondoltam volna, hogy ez a döntés születik. Az edzőm hívott fel a hírrel, hogy csapatban vagyok. Titkon bíztam benne, hogy így lesz. Boldog vagyok, kapom sorra a gratulációkat: a hetedik olimpiám lesz – ez tényleg nem mindennapi. Nagyon szerettem volna az egyéni versenyeken is pástra lépni, de ha előzetesen azt mondják, csak a csapatban neveznek, aláírom. Mindent megteszek azért, hogy Tokióban a legjobb formámat nyújtsam, én készen állok” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Mohamed Aida.

A döntés értelmében a kvótát 2020 februárjában, Kazanyban biztosító válogatott negyedik tagja, Lupkovics Dóra tartalék lett.

AZ OLIMPIAI VÁLOGATOTT ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád (egyéni és csapat), Decsi Tamás (csapat)
Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat)
Női tőr: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat)
Férfi párbajtőr: Siklósi Gergely
Az elnökség tartalékokat is jelölt: Iliász Nikolász (kard), Szűcs Luca (kard), Lupkovics Dóra (tőr)

Az olimpiai vívóversenyeket július 24. és augusztus 1. között rendezik Tokióban.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
12 perce

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
3 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik