Videó: Tiafoe ütőtörés miatt kapott büntetéssel szenvedett vereséget

2023.09.15. 14:11
null
Frances Tiafoe ütőtörésért kapott büntetése miatt kapott ki (Fotó: Getty Images)
Nem szokványos véget ért a teniszezők Davis-kupájának világcsoportjában rendezett Hollandia–Egyesült Államok párharc első felvonása Tallon Griekspoor és Frances Tiafoe között, utóbbi ugyanis ütőtörés miatt kapott büntetéssel szenvedett vereséget.

A felek kiélezett mérkőzést játszottak egymással, az első játszmát a holland 6:3-ra, a másodikat az amerikai rövidítésben nyerte meg. A harmadik szettben sem bírt egymással a két teniszező.

A második tiebreak során Griekspoor 5–2-es előnyénél, négy meccslabda előtt a holland szervált, amikor a labda a vonalon pattant meg, ám közben az egyik vonalbíró outot kiáltott, ezzel megakasztva a labdát rosszul visszaadó Tiafoe-t.

Griekspoor challenge-et kért, amely neki adott igazat, a labda pedig bőven bent volt.

Az amerikai azonban nem értett egyet a döntéssel, szerette volna újrajátszani a labdamenetet, mert úgy érezte, a labdát azután találta el, hogy outot ítéltek.

Miközben a pontot Griekspoor megkapta (6–2), az amerikai bár nyert még egy pontot, de tovább vitatkozott a székbíróval, az eset pedig annyira feldühítette, hogy még az ütőjét is összetörte, ami miatt egy büntetőpontot kapott és ezzel vetett véget a mérkőzésnek, melyet a holland nyert meg 6:3, 6:7 (3–7), 7:6 (7–3)-ra.

 

Legfrissebb hírek

A 2027-es ATP-világbajnokságot is Torinóban rendezik

Tenisz
2026.07.16. 21:23

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Piros Zsombor csaknem ötven helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.13. 08:58

Wimbledon: az első kiemelt nyert férfi párosban

Tenisz
2026.07.11. 20:15

Jászvásári tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban hat győzelemnél tart

Tenisz
2026.07.07. 14:34

Történelmet írt a nyolc közé jutással a szabadkártyás brit teniszező Wimbledonban

Tenisz
2026.07.06. 21:57

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
2026.07.04. 16:16

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 20:12