Brit diadal 77 év után, 7. hó 7-én: Murray Wimbledon bajnoka!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 14:50
null
Andy Murray második Grand Slam-tornagyőzelmét aratta (Fotók: Action Images)
Hetvenhét év után újra brit győztest avattak férfi egyesben a wimbledoni teniszbajnokságon. Andy Murray kiváló játékkal, három szettben legyőzte a világelső szerb Novak Djokovicsot.

 

Már a bemelegítés végén járunk, a svéd Mohamed Lahyanira hárult székbíróként, a sólyomszem-rendszer miatt várhatóan legközelebbi néző szerepe.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY, DJOKOVICS KEZDI A SZERVÁT

Egy laza 20 ütéses labdamenettel kezdődött a mérkőzés, ami azért előrevetíti, hogy a Murraynek külön belassított füvön nem lesz rövid a mérkőzés. Djokovics három hibával nyitott, Murray pedig ugyanennyi bréklabdához jutott – mintha a szerb valamivel idegesebb lenne… Aztán még időben magára talált, és mindhárom bréklabdát hárította. Murray a cipőjén töltötte ki az elszalasztott lehetőségek miatti dühét. Olyan mintha a jobb lábára véletlenül egy számmal nagyobbat vett volna fel. Ez persze természetesen csak vicc, az viszont nem, hogy Djokovics, ha nehezen is, de hozta az első adogatását.

MURRAYNEK MEGVAN A MÁSODIK
A 2012-es londoni olimpiát megnyerő Murray pályafutása második Grand Slam-tornagyőzelmét aratta, a 2012-es US Open fináléjában szintén Novak Djokovics ellen nyert, igaz, akkor csak öt szettben.
Wimbledon2013
US Open2012

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 1:0, MURRAY SZERVÁL

Murray messze nem szenvedett ennyit az egyenlítésért, egy jól irányzott ásszal feliratkozik az eredményjelzőre. Még ennél is érdekesebb információkat tudhatunk meg a skót fiatalember szülőfalujába, Dunblane-be küldött BBC-munkatárstól. A hírek szerint ugyanis Murray mostani döntőbe jutása eredménytől függetlenül még nagyobb teniszboomot hoz, mint a tavalyi. A falkirki szövetség által szervezett teniszversenyre például mindjárt 47 iskola delegált 2000 gyereket. Lesz merítési lehetőség, az biztos…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 1:1, DJOKOVICS SZERVÁL

Djokovics a hivatalos statisztika alapján már kilenc ki nem kényszerített hibánál tart, így nem csoda, hogy megint négy bréklabdát kellett (volna) hárítania. Háromszor sikerrel járt,utána azonban Murray egy pontos fonák egyenessel elvette az adogatását, ami nyugtatólag hathat az idegeire. Ennek ellenére érdemes bekészülni némi hidegélelemmel, hiszen az első három gémet röpke 19 perc alatt tudták le a felek, ami még salakon is soknak számít, nemhogy füvön…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 1:2, MURRAY SZERVÁL

Murray máris többet ért el, mint az Australian Open januári fináléjában, hiszen ott egyetlenegyszer sem tudta elvenni Djokovics adogatását. Más kérdés, hogy a brékelőnyt nem tudta saját szervájával teljessé tenni, ellenfele ugyanis sokkal jobban gazdálkodott a lehetőségekkel: három bréklehetősége adódott ugyan, de már a másodikat kihasználta.

A GYŐZTES NÉVJEGYE
születési idő, hely: 1987. május 15., Glasgow
lakhely: London
testmagasság/testsúly: 190 cm, 84 kg
jobbkezes (kétkezes fonák)
2005 óta hivatásos
világranglista-helyezés Wimbledon előtt: 2.
legjobb világranglistás helyezése: 2.
tornagyőzelmei: 27, ebből Grand Slam 2 (US Open 2012, Wimbledon 2013), olimpiai bajnok (2012, London)
pénzdíja Wimbledon előtt: 27.2 millió dollár

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 2:2, DJOKOVICS SZERVÁL

Egyelőre macska-egér harc folyik a pályán, Djokovics irányít, Murray pedig fut, de a szerb játékába rengeteg hiba is csúszik. És amikor kell, Murray üt egy gyönyörű tenyeres keresztet. Nincs olyan, hogy könnyű adogatójáték, de Djokovics valahogy kiszenvedi ezt.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 3:2, MURRAY SZERVÁL

A Wimbledonban négyszer is az elődöntőben búcsúzó Tim Henman, most a BBC-nek szakért. Szerinte ugyan londoni szinten különösen meleg van, de a játékosok Ausztráliában vagy New York-ban játszottak már jóval nagyobb hőségben is, így fizikai problémára nem kell majd számítani. Az persze más tészta, ha továbbra is olyan szoros gémeket játszanak, mint eddig… Murray meg is elégelte a totojázást és egy semmire hozott adogatójátékkal egyenlített.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 3:3, DJOKOVICS SZERVÁL

Már a Juan Martín del Potro elleni elődöntőben is megfigyelhettük, hogy Djokovics sokszor rossz oldalt választ lecsapásnál. Ezúttal rendesen ráfaragott, hiszen elindította ellenfelét a brék felé vezető úton, magát pedig a lejtőn. Újabb két hibát követően Murray megint három bréklabdához jutott, és ezúttal nem teketóriázott: már az elsőt kihasználta.

Úgy tűnik, egyelőre bejön a brit fogadási taktikája, amelyre korábbi edzője, Brad Gilbert is felfigyelt. Az amerikai szakember jelezte, hogy Murray első látásra érdekes módon most hátrébb áll a fogadásokhoz, mint a Djokovicsnál nagyobbat adogató Janowicz esetében. Csakhogy a lengyel telilapos bombáit követően a füvön leül a labda, míg Djokovics pörgetett szerváit nem könnyű az alapvonalon belül állva kezelni.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 3:4, MURRAY SZERVÁL

Mintha Murray nem szeretne vezetni… A brit kettős és ki nem kényszerített hibával kezdte az adogatójátékot, aztán pedig egy hosszú labdamenet után két bréklabdával kellett szembenéznie. Közben a BBC kijött legfrissebb időjárás-jelentésével: a bíróktól kapott információk szerint a mérkőzés előtt tíz perccel 49.8 (!) fokot mértek napon a centeren. Ilyenkor mondhatják a „gyepmesterek", hogy nem csoda, ha az alapvonal környékén füvet már nyomokban sem lehet találni, hiszen az ott is szokatlan erejű nyár mindent elpusztít. Murray mindenesetre szavannán is remekel. Összesen három hárított bréklabda után végül valahogy csak megerősítette brékelőnyét.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 3:5, DJOKOVICS SZERVÁL

Jobb később, mint soha alapon a nagy meccseken állandó vendég, „civilben" színész Kevin Spacey is tippelt egyet.

„Valószínűleg a legjobb férfijátékos nyer ma, én meg remélem, hogy Murray lesz az."

A játék képe alapján eddig erre van nagyobb esély. Az egyelőre kiegyensúlyozottabb brit megkapja a hazai pályát is. A székbíró eddig kétszer is Murraynek kedvezve hibázott. Még jó, hogy a háló kompenzál, így Murray még nem jutott két szettlabdához. És három labdával később sem, pedig Djokovics el is esett közben, de szerencsére nem sérült meg, így fogadhat a szettben maradásért.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:5, MURRAY SZERVÁL

A felek szervafogadási képességeiről sokat elmond, hogy az első 56 adogatásból mindössze 10-re nem érkezett válasz. Murray azonban a játszmáért adogatva magasabb fokozatba kapcsolt. Egy remek tenyeressel és két jó szervával, három szettlabdához jutott, amelyek közül az elsőt stílszerűen egy jó szervával ki is használta. A 6:4-es játszma így is maratonira sikerült, 59 percig tartott…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, DJOKOVICS SZERVÁL

Az 1. szett számokban a hivatalos wimbledoni statisztika alapján

Ászok: Djokovics–Murray 1:5

Kettős hibák: Djokovics–Murray 1:2

Nyerő ütések: Djokovics–Murray 6:17

Ki nem kényszerített hibák: Djokovics–Murray 17:6

 

MÉG MESSZE AZ ÉLBOLY
Egyelőre még hosszú az út Andy Murray előtt, az örökranglistát Roger Federer 17 Grand Slam-tornasikerrel vezeti.
AZ ÖRÖKRANGLISTA ÉLMEZŐNYE (OPEN ÉRA)
17Roger Federer (svájci)
14Pete Sampras (amerikai)
12Rafael Nadal (spanyol)
11Björn Borg (svéd)
8Jimmy Connors (amerikai)

Ivand Lendl (csehszlovák)

Andre Agassi (amerikai)
6Novak Djokovics (szerb)
2Andy Murray (brit)
Kiemelttel a még aktívak.

A fenti adatok alapján csoda, hogy Murray „csak" egy óra alatt került előnybe, de Djokovicsnak a 4:6 elérése is rengeteg energiabefektetést igényelt. A második szett első játékának megnyerése viszont nem…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 1:0, MURRAY SZERVÁL

Djokovics ébredezik, egy 22 ütéses labdamenet megnyerésével eljutott egyenlőig. Aztán a brit egy ásszal jelezte, hogy még tud feljebb kapcsolni, amire szüksége is lesz, hiszen ellenfele kezdi felspannolni magát.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 1:1, DJOKOVICS SZERVÁL

A szerb egyelőre képtelen állandósítani a jó formát. Tőle szokatlanul sok a bizonytalanság, amit még a szokásos elképesztő akarással sem tud mindig ellensúlyozni. Ráadásul láthatóan próbálja rövidíteni a labdameneteket, ami a nagy hőség, és az elveszített első szett miatt érthető. Erre az ász tökéletesen alkalmas, meglepő, hogy még csak másodszor élt vele…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 2:1, MURRAY SZERVÁL

Nem tudni, hogy a közvetítésben szuperlassítással bemutatott csuklófájása miatt-e, de jó nyolcvan perc után megérkezett a pályára az igazi Djokovics, aki egy remek röpte és egy 30 ütéses labdamenet megnyerése után két bréklabdához jutott, és Murray rontásával az elsőt ki is használta.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 3:1, DJOKOVICS SZERVÁL

Djokovics már az elődöntőben is viszonylag sokszor heveredett le a centeren labdamenet közben, de míg akkor többnyire tervezett vetődésekről volt szó, most már másodszor hasalt el véletlenül. Nem lenne véletlen, ha lassan szóba kerülne a második hét végére mindig elhasználódó wimbledoni gyepszőnyeg minősége, ami a sérülésveszélyre egyébként is érzékeny játékosok egyik kedvelt témája lehet a következő napokban.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 4:1, MURRAY SZERVÁL

Érdekes statisztikával rukkoltak ki Wimbledonban. Míg Djokovics eddig 1559 métert futott, addig Murray 18 százalékkal többet, és már 1846-nál tart. Nem véletlen, hogy a három wimbledoni döntőt is elveszítő Andy Roddick szerint a srácok nem bírják végig a meccset, ha öt szettet kell játszaniuk ilyen intenzitás mellett. Könnyű szervagém persze továbbra sincs, Murray újabb bírói közjáték után szépít.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 4:2, DJOKOVICS SZERVÁL

Megint jött egy agresszív fogadójáték Murraytől. Ráadásul szorult helyzetben, 15:30-nál kisegítette a háló is, így megint két bréklabdához jutott. Nem lesz büszke arra, hogy mindkettőt a hálóba ütötte. Nem véletlen, hogy ostorozta magát a kevés pörgetésért. Ami késett, nem múlt azonban. Egy remek fonák ritörnnel és egy Del Potro-erősségű tenyeres kereszttel újabb bréklabdához jutott, amit Djokovics kettős hibájával ki is használt.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 4:3, MURRAY SZERVÁL

Furcsa Djokovicsot szenvedni látni. Amióta kiderült, hogy glutén-érzékeny, és ennek megfelelően étkezik, az egész mezőnyből ő bírja a legjobban a strapát. Ezúttal mégis megviseli a hőség, ami főleg mentális szempontból jelent hátrányt neki. Két újabb rontással már 25 ki nem kényszerített hibánál tart. Az első három forduló kilenc játszmája alatt ütött ennyit összesen. Megint felszívta magát azonban, és újabb bréklabdához jutott, Murray azonban sólyomszemmel bizonyított mértani pontosságú ásszal hárított, majd négy labdamenettel később még egyet. Közben Djokovics összes számítógépes segítségét elhasználta erre a szettre, ami nagy botorság volt a vonalbírók működését, és Murray egyenlítését elnézve…

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 4:4, DJOKOVICS SZERVÁL

Djokovics a közönségnek is játszik, más kérdés, hogy a nyerő ütést érő vetődéseit Wimbledonban értékelik a legkevésbé. Azt meg pláne, hogy ezúttal vesztett labdamenet nélkül hozta az adogatását.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:4, MURRAY SZERVÁL

A britek nagyon kapaszkodhatnak a történelembe, ha Murray megnyeri a második játszmát is, hiszen 1927 óta nem fordult elő olyan, hogy wimbledoni fináléban valaki kétszettes hátrányból nyert volna. Akkor a francia házi döntőben Henri Cochet tréfálta meg a másik muskétást, Jean Borotrát. Közben Murray már egy újabb nehéz adogatójáték után egyenlített.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:5, DJOKOVICS SZERVÁL

Murray remek vonalközeli ütéssel ért fel a hálóhoz, majd tökéletes röptével előnybe került, a challenge híján már csak vitatkozó Djokovics pedig hibázik egyet a következő labdamenetben, így a brit két szettlabdával felérő bréklabdához jut. Az elsőt Djokovics remek szervával kombinált lecsapással hárította, a másodiknál azonban a hálóba püfölt egy tenyerest, és 6:5-ös hátrányba került.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:6, MURRAY SZERVÁL

Újabb elrontott fonák kereszt Djokovicstól, majd jó szerva Murraytől. A brit ezúttal nem inog meg a lehetőség kapujában. Semmire hozta az adogatását, és kétszettes előnybe került. A britek megőrülnek, hiszen a fenti statisztika mellett élénken élhet az agyukban a tavalyi US Open döntője is, ahol hiába egyenlített Djokovics kétszettes hátrányból, a döntő szettre teljesen elfogyott.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, DJOKOVICS SZERVÁL

A 2. szett számokban a hivatalos wimbledoni statisztika alapján

Ászok: Djokovics–Murray 1:4

Kettős hibák: Djokovics–Murray 2:0

Nyerő ütések: Djokovics–Murray 11:11

Ki nem kényszerített hibák: Djokovics–Murray 12:5

Bár 4:1 után úgy tűnt, hogy a szerb magabiztosan kiegyenlít, Murray egyenlítése után érezhetően hullámvölgybe került a világelső, ez pedig az elveszített második szett után két hálóba ütött labdába, majd egy bréklehetőségbe torkollott, és egy hosszúra sikeredett alapvonalütéssel végül el is vesztette a nyitógémet.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 0:1 MURRAY SZERVÁL

„Djokovicsnak lehetősége volt a duplabrékre, most pedig elveszett embernek tűnik a pályán. Murray jól játszik és nem tűnik fáradni, 2:0-ra vezet és nagyon, nagyon nehéz lesz Djokovicsnak visszajönnie” – vélekedett a korábbi wimbledoni győztes Richard Krajicek a második szettet követően. Sokat nem kellett izgulni a hazai szurkolóknak, Murray még csak pontot sem vesztett, így megerősítette brékelőnyét.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 0:2 DJOKOVICS SZERVÁL

A szerb megtörni látszik, már a jó szervák után sem tudja befejezni a játékot, és sorozatban nyolc elbukott labdamenettel ismét nehéz helyzetbe került (0:30). A brit hibája, majd két szép Djokovics-ponttal megfordult a gém, és az újabb jó adogatás után szépített is a szerb.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 1:2 MURRAY SZERVÁL

„Érzi már a siker szagát Murray, de még nagyon messze a vége. Továbbra is folyamatosan nyomnia kell. Sosem láttam még Lendlt ilyen izgatottnak!” – mondja ezt már a háromszoros wimbledoni győztes Boris Becker.

Nyomnia bizony, mert ezúttal Djokovics nyert meg egymást követően hat pontot, és ő lépett meg 0:30-ra, s bár két jó szervával kiegyenlített Murray, egy egészen parádés labdamenetet követően bréklabdához jutott a szerb, amivel élni is tudott, mert az újabb szépségdíjas játék végén a brit kevéssel kiüti a labdát. Djokovics óriásit üvölt örömében, nincs még vége!

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 2:2 DJOKOVICS SZERVÁL

Sőt, kisvártatva már a világelsőnél volt az előny, mert bár egy hibájával az első pont Murrayé lett, két káprázatos nyerő, majd egy Murray-hibát – befutotta még a rövidítést, de a hálóba ütött – követő újabb nyerővel hozta az adogatását.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 3:2 MURRAY SZERVÁL

Mintha Murray megijedt volna a nagy sikertől? Nem tudni, pedig Djokovics ezúttal nem csinált extrát, csak megvárta, míg a brit szépen „kivégzi” magát, a három ki nem kényszerített hiba után pedig ismét elveszi ellenfele szervajátékát!

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 4:2 DJOKOVICS SZERVÁL

Djokovics ismét túlságosan megnyugodott a „nagy előnynél”? Két elrontott ütése után 0:30-cal rajtolt, majd 15:40-nél két fogadóesélyhez is jutott az óriásit küzdő brit, és a másodikat kihasználva ismét visszajött brékhátrányból – persze, ehhez még az adogatását is hozni kell.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 4:3 MURRAY SZERVÁL

„A momentum vicces dolog. Nem látjuk, de érezzük, és a momentum most egyértelműen Djokovicsnál van ebben a szettben” – vélekedett 4:2-nél a négyszeres itteni elődöntős Henman. Nos, azóta ez ismét megváltozott, Murray borzalmas második szervája ellenére a „mindent visszaadok” stílusával az őrületbe kergeti a szerbet, és egy egészen zseniális ütéssel kiegyenlített.

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 4:4 DJOKOVICS SZERVÁL

Az sem ma volt, amikor valaki 0:2-ről fordított wimbledoni döntőben – 1927-ben... Most sem úgy tűnik, hogy ez meglesz, Djokovics elképesztően sokat hibázik, Murray pedig újabb befuthatatlannak tűnő labdamenetet húzott be nyerővel, így a tornagyőzelemért adogathat!

NOVAK DJOKOVICS–ANDY MURRAY 4:6, 5:7, 4:5 MURRAY SZERVÁL

Nagyon stílusosan, 77 mp/h-s szervával indít Murray, aki az ejtéseket egészen parádésan futja be, 30:0. Ász értékű adogatás, három meccslabda! Djokovics két nagyszerű nyerővel kettőt hárított, a harmadiknál pedig outot ütött Murray! Sőt, itt a bréklabda egyből, de nagy szervával hárítja a brit, majd egy „hálós” ütéssel Djokovics újabb fogadóesélyhez jut, de ezt is visszahozza Murray! Ott a harmadik fogadóelőny, és harmadik hárítás. ELKÉPESZTŐ! A szerb óriási hibákat vét, kétszer is befejezhette volna a labdamenetet, de végül elrontja, itt a 4. meccslabda. Jön a hatalmas szerva, és bár a világelső még visszaadta, a következőt már elrontotta, Murray 3 óra 8 perc alatt, három szettben megnyerte a wimbledoni finálét!

A 3. szett számokban a hivatalos wimbledoni statisztika alapján

Ászok: Djokovics–Murray 2:0

Kettős hibák: Djokovics–Murray 1:0

Nyerő ütések: Djokovics–Murray 14:8

Ki nem kényszerített hibák: Djokovics–Murray 11:10

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Murray (brit, 2.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 7:5, 6:4

A 21. SZÁZAD WIMBLEDONI FÉRFI EGYESÉNEK GYŐZTESEI
2013:
Murray (brit)–Djokovics (szerb) 6:4, 7:5, 6:4
2012:
Federer (svájci)–Murray 4:6, 7:5, 6:3, 6:4
2011: Djokovics–Nadal (spanyol) 6:4, 6:1, 1:6, 6:3
2010: Nadal–Berdych (cseh) 6:3, 7:5, 6:4
2009: Federer–Roddick (amerikai) 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–5), 3:6, 16:14
2008: Nadal–Federer 6:4, 6:4, 6:7 (5–7), 6:7 (8–10), 9:7
2007: Federer–Nadal 7:6 (9–7), 4:6, 7:6 (7–3), 2:6, 6:2
2006: Federer–Nadal 6:0, 7:6 (7–5), 6:7 (2–7), 6:3
2005: Federer–Roddick 6:2, 7:6 (7–2), 6:4
2004: Federer–Roddick 4:6, 7:5, 7:6 (7–3), 6:4
2003: Federer–Philippoussis (ausztrál) 7:6 (7–5), 6:2, 7:6 (7–3)
2002: Hewitt (ausztrál)–Nalbandian (argentin) 6:1, 6:3, 6:2
2001: Ivanisevic (horvát)–Rafter (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3, 2:6, 9:7

WIMBLEDONI REKORDGYŐZTESEK

7Roger Federer (2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012)
7Pete Sampras (amerikai, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2000)
7 –William Renshaw (brit, 1881, 1882, 1883, 1884, 1885, 1886, 1889)

 

A Henman-domb helyett egyre többször Murray-dombnak nevezett füves terület ma is megtelt szurkolókkal (Fotó: Reuters)
A Henman-domb helyett egyre többször Murray-dombnak nevezett füves terület ma is megtelt szurkolókkal (Fotó: Reuters)

 

ELŐZMÉNYEK

Mindketten a második wimbledoni döntőjüket játsszák: Djokovics 2011-ben Nadalt le tudta győzni, Murray viszont tavaly elbukott Roger Federerrel szemben.

Míg a kínaiak esetében a nyolc a szerencseszám, a britek ma a hetes erejében bíznak. Ha csak a számmisztikát nézzük, van is okuk rá, hiszen legutóbb 77 évvel ezelőtt Fred Perry nyert britként férfi egyéniben wimbledoni bajnoki címet, a hölgyeknél 1977, Virginia Wade sikere óta várnak erre, ráadásul ma 7. hónap 7. napja van, arról nem is beszélve, hogy Murray éppen hét nappal idősebb Djokovicsnál.

Nemcsak ebben bízhatnak azonban, hanem Murray kiegyensúlyozottságában is. Elbírt a Roger Federer és Rafael Nadal búcsújával a vállára nehezedő plusz nyomással, és egy-két apró megingástól eltekintve – Verdasco ellen az első kettő, a Janowicz elleni elődöntőben a nyitó játszmát veszítette el –, különösebb gond nélkül jutott el a fináléba.

A kicsi korkülönbség és az évtizedes rivalizálás barátokká tette a feleket, de azért az ilyesfajta barátságot feszültségek is terhelnek, főleg, ha már negyedik egymás elleni Grand Slam-döntőjükre készülnek.

„Szerintem profi barátság a miénk. Fiatalabb korunkban közvetlenebb volt a kapcsolatunk. Mostanában is írok neki néha, és olykor hosszabban elbeszélgetünk a teniszről vagy más sportokról, de ennyiben kimerül a dolog. Remélem, miután visszavonulunk, minden visszaáll a régi kerékvágásba, de nem könnyű fenntartani egy felhőtlen baráti kapcsolatot, miközben ilyen nagy meccseket játszunk" – válaszolta Murray a kettejük barátságát firtató újságírói kérdésre.

Novak Djokovics hetedik Grand Slam- és második wimbledoni győzelmére hajt, és ugyan még csak 26 éves, van mit behoznia, ha a 17-szeres GS-győztes Roger Federer nyomába akar eredni, a svájci ugyanis körülbelül ennyi idős korában gyűjtötte be a 12. kupát a US Openen.

„Együtt nőttünk fel, a junior-versenyeken rendszeresen összekerültünk, és ugyanazon az úton jutottunk el az ATP élmezőnyébe is. Hét nap van csak köztünk, a játékunk is nagyon hasonló, úgyhogy nagyon izgalmas meccs lesz. A legutóbbi néhány csatából kiindulva hosszú döntőre számítok" – mondta Djokovics, aki a Del Potro elleni elődöntőben elvesztett két játszmán kívül nem botlott a fináléig vezető úton.

Murray idegein a már tavaly is segítő Ivan Lendl mellett az is segíthet, hogy már járt a döntőben: 2012-ben négy szettben kapott ki Roger Federertől, így már nem lesz új neki az érzés. Ettől függetlenül könnyebb dolga nem lesz, hiszen Djokovics tökéletesen játszott az elmúlt két hétben, és a Del Potro elleni négy és fél órás maratoni is inkább pozitívan hathat rá, hiszen nem a döntő lesz így az első alkalom, amikor kiélezett csatába bonyolódhat.

Londoni szinten kánikula van, hiszen 27 fokot rögzítenek a helyi hőmérők, és az időjósok szerint nem várható eső sem a következő órákban, így legfeljebb akkor kell befedni a centerpályát, ha Murray és Djokovics magyar idő szerint este körülbelül háromnegyed 10-ig elbíbelődik egymással. Akkor minden idők leghosszabb wimbledoni fináléja esetén be kellene húzni a tetőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik