Djokovics sorozatban harmadszor nyert Melbourne-ben

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2013.01.27. 09:35
null
Igen, ez zsinórban három, összességében pedig négy Australian Open-trófea (Fotó: Action Images)
Novak Djokovics visszavágott Andy Murraynek a tavalyi US Open-fináléért. A szerb négy óra alatt egyszer sem veszítette el az adogatását a vasárnapi melbourne-i döntőben, míg háromszor sikerült elvennie ellenfeléét, így 6:7, 7:6, 6:3, 6:2-re nyert, és egyhuzamban harmadszor lett az Australian Open bajnoka. Ez korábban senkinek sem sikerült az Open Érában.

Két és fél szetten és 172 percen keresztül teljesen kiegyenlített küzdelmet, végül a vártnál talán simább Djokovics-győzelmet hozott a mérkőzés. A két gladiátor tökéletesen adogatott az első két játszmában, Murraynek három, Djokovicsnak öt bréklabdája volt, de egyiket sem tudták kihasználni, így Pete Sampras és Patrick Rafter 2000-es wimbledoni fináléja után először zárták Grand Slam-döntő első két szettjét brék nélkül.

Bár az első másfél szett alapján úgy tűnt, a brit valamivel kiegyensúlyozottabb, Djokovics szárnyra kapott a második játszma végén megnyert rövidítést követően, és a 32. játékban sikerült megtörnie a szervacsatát egy brékkel, amivel gyakorlatilag el is döntötte a trófea sorsát. A folyamatos védekezésben egyre inkább elfáradó Murray nem tudta már összeszedni magát, miközben Djokovics tovább emelt játéka színvonalán, a negyedik játszma elején még kétszer elvette ellenfele adogatását, így végül hiába vétett összesen 61 ki nem kényszerített hibát, négy szettben, négy óra alatt le tudta zárni a mérkőzést, úgy, hogy az adogatását egyetlen egyszer sem bukta el. Éppen úgy, ahogy 2000-ben Pete Sampras.

Novak Djokovics: „A képességeink határáig hajtottuk egymást. Ez a kedvenc Grand Slam-tornám, hihetetlen érzés újra a magasba emelni a Norman Brookes Kupát. Sok nagy csatát vívtunk már Andyvel, és remélem, még sokat is fogunk.”

Andy Murray: „Fájdalmas volt a lábamon lévő hólyag, de nem amiatt vesztettem. Novakot nagyon nehéz megállítani, amikor lendületbe jön. Elképesztő rekordot állított fel sorozatban harmadik sikerével, erre csak a nagy bajnokok képesek.”


ELSŐ SZETT

Novak Djokovics–Andy Murray, Djokovics kezdte a szervát

Már biztos találtunk egy különbséget a két „kép” között: a US Open döntője két brékkel kezdődött szeptemberben, ezúttal viszont noha az első pontot Murray nyerte meg, Djokovics simán hozta az adogatását.

Novak Djokovics–Andy Murray 1:0, Murray szervál

Bár Murray egyetlen első szervát sem ütött be, nem veszített labdamenetet saját adogatása közben. Kulcsfontosságú lesz, hogy milyen arányban nyeri a pontokat második adogatásai mögött, de azért számítunk tőle bombaászokra is, hiszen az elmúlt hat meccsen 71-et ütött, míg Djokovics csak 46-ot…

Novak Djokovics–Andy Murray 1:1, Djokovics szervál

Egyelőre olyan, mintha a felek szoknák a környezetet, a pályát, egymást, de azért lassan kezdenek felébredni. Előbb Djokovics ütött egy éles tenyerest, ami majdnem kiszedte ellenfele kezéből az ütőt, majd Murray játszott ki egy labdamenetet a végsőkig. Egy ásszal mégis a szerbé az utolsó szó.

Novak Djokovics–Andy Murray 2:1, Murray szervál

Murray két játék alatt egyetlen labdamenetet sem veszített adogatásaiból, ráadásul megvan az első mai ásza is, így egyelőre még a bréklabdától is messze voltunk.

Novak Djokovics–Andy Murray 2:2, Djokovics szervál

Az első igazán hosszú labdamenet végén Djokovics szélesre üt egy tenyeres keresztet, majd a másodiknál egy fonákot püföl a hálóba, így máris 30:30 az állás. Aztán egy bivalyerős tenyeres után egy lendített röptét is elhibázik. Aztán egy határozott támadással és egy csodálatos elütéssel hozza a szerváját, de láthatóan neki kell megnyernie a pontokat, mert Andy Murray öt gém alatt mindössze egyetlen ki nem kényszerített hibát vétett.

Novak Djokovics–Andy Murray 3:2, Murray szervál

Djokovics olykor bravúrosan mentett
Djokovics olykor bravúrosan mentett

Első fogadópontját egy csodás rövid tenyeres kereszttel szerezte meg Djokovics, amihez Murray hozzárakott neki még egyet elrontott fonákjával. Közben a pálya feltűnően kis sebessége miatt a brit kommentátorok már meg is jegyezték, hogy olyan mintha kék salakon lennénk. Ez pedig inkább Djokovics fogadásainak kedvez, a szerb a meccs első bréklabdása és mindjárt két lehetősége is van. Murraynek továbbra sem akarnak helyükre kerülni az első szervái, de így még nagyobb tett, hogy két viszonylag hosszú labdamenetet is megnyer, és hárítja Djokovics bréklehetőségeit. Ő azonban egy újabb maratoni labdamenetet tökéletes fonák kereszttel zár le, viszont mielőtt túlságosan belehergelné magát a dologba, a brit egy remek szervával lehűti. Murray keze is remeg azonban, negyedszer is bréklabdához engedi ellenfelét, majd negyedszer is hárít. Ahhoz képest, hogy az első két szerváját semmire nyerte meg, ezúttal öt labdamenetet is veszített. Más kérdés, hogy egy ásszal végül egyenlített.

Novak Djokovics–Andy Murray 3:3, Djokovics szervál

Érik a gálahangulat. Djokovics elcsúszva, majdnem fekve ad vissza egy tenyerest, majd két remek fonákkal megnyeri a labdamenetet. Felrobban a Rod Laver Aréna, talán a torna eddigi leglátványosabb labdamenete volt. A közönségdíj mellett némi megnyugvást is jelentett a szerbnek a mutatvány 15:15 után, így ezt követően simán megnyeri az adogatását.



Novak Djokovics–Andy Murray 4:3, Murray szervál

„Hihetetlen, hogy Andy mennyire hasonlít az édesanyjára.”

Nem tudjuk, hogy Szvetlana Kuznyecovának miért éppen most jutott eszébe megosztani a nagyvilággal felfedezését a Twitteren… Murray életét ennél mindenesetre fontosabb dolgok is nehezítik: mint például megnyerni az adogatását. Míg a világ egyik legjobb fogadójaként számon tartott Federer ellen ezzel nem volt különösebb gond – a svájcinak az első három szettben összesen egy bréklabdája volt –, addig Djokovics már az ötödiket harcolta ki. Más kérdés, hogy a legnehezebb pillanatokban továbbra is erős Murray, így hárít, majd 4:4-re alakítja az eredményt.

Novak Djokovics–Andy Murray 4:4, Djokovics szervál

Az elpuskázott lehetőségek miatt láthatóan egyre idegesebb Djokovics viszont továbbra sem engedi bréklabdához ellenfelét, egy ásszal lezárja a játékot, így már 10 nyerő ütésnél jár, Murray 7-jével szemben, de ami ennél is fontosabb, hogy a szettért fogadhat, ami az előző két Murray-adogatójáték alapján nem lehetetlen vállalkozás.

Novak Djokovics–Andy Murray 5:4, Murray szervál

A brit továbbra is saját feladatát nehezíti meg azzal, hogy a háló közepébe vágja első szerváit, Djokovics azonban egyelőre nem tud élni az ilyen szinten hatalmas eséllyel, hogy ellenfele csak 61százalékban üti be az első szervákat. Még nem látjuk a szett végét, de ez óriási luxus a szerb részéről. Hozzá kell tenni, hogy Murray egészen elképesztően védekezik, a fonák nyesés ütésfajtát valószínűleg ő műveli legjobban a világon…

Novak Djokovics–Andy Murray 5:5, Djokovics szervál

A brit munkája egyelőre azonban kimerül abban, hogy megvédje saját adogatásait, Djokovicsot nem tudja megtréfálni. A szerb még úgyis hozza a szerváját, hogy a meccs első kettős hibáját is az ő neve mellé strigulázzák be a statisztikusok.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:5, Murray szervál

Djokovics egy hiba után először néz ki kérdően edzőjére, ami láthatóan megnyugtatja, hiszen a következő két labdamenetet megnyeri, utána azonban a háló tetejéről az ő oldalára szédül vissza fonák keresztje, majd egy egyenest elront. Vagyis Murray megint hozza a szerváját. Ha ez nem ad neki extra energiát a rövidítésre, akkor semmi.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:6 – rövidítés

Murray egyhuzamban hét labdamenetet nyer meg, azonnal mini-brékelőnybe kerül, Djokovics pedig egyre többször pontatlan. A hosszú labdamenetekből rendre rosszul jön ki, és pillanatok alatt 4–0-s hátrányba kerül. Aztán hiába nyeri meg a következő maratoni labdamenetet, megint belecsap egy tenyeresbe. Murray feltűnően nyugodt, az első szettben egyszer sem láthattuk a szokásos önostorozással vegyített dühkitörését, hihetetlen, hogy Ivan Lendl és a 2012-es sikerek mennyire megnyugtatták. Öt szettlabdához jut, és a másodikat ki is használja, miután Djokovics megint hibázik. Ahhoz képest, hogy a brit a Federer elleni elődöntőben kettőből két rövidítést elveszített, ezúttal rendkívül magabiztos volt. Bréklabda nélkül nyert játszmát 68 perc alatt.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, Murray szervál

MÁSODIK SZETT

Kérdés, hogy meddig lehet bírni azt az elképesztő futómennyiséget, amit Murray produkál. Tökéletesen védekezik, Djokovicsnak pedig nem ízlik, hogy akár négyszer-ötször be kell fejeznie egy labdamenetet. Murray ezúttal magabiztosan, semmire hozta az adogatását.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 0:1, Djokovics szervál

A szerb nagyon mély gödörbe került, megint nyolc labdamenetet veszített el egyhuzamban, vagyis Murray mindjárt három bréklabdához jutott, miközben az azt megelőző 20 labdamenetből 18-at ő nyert meg. Ezúttal azonban Djokovics remek támadása után ő hibázik el egy fonák keresztet, hogy a szerb egy csodás tenyeres röptével kiegyenlítsen, majd egy tenyeres egyenest is elhelyezzen Murray baloldali vonalán. Egy újabb 26 ütéses maratonival pedig nagy nehezen kiegyenlített. Ő az ilyen szituációkból szokott erőt meríteni…

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 1:1, Murray szervál

Djokovics láthatóan összeszedte magát, bár eddigi 30 ki nem kényszerített hibájára nem is lehetett büszke. Ez a statisztika meg is magyarázza, miért úgy alakult az első szett, ahogy, ugyanis Murray csak 14-szer rontott. A szerváját pedig továbbra is hozza, ezúttal sem engedte bréklabdához a szerbet, akinek legutóbb a nyolcadik játékban volt lehetősége a „lopásra”.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 1:2, Djokovics szervál

Murray amúgy máris többet ért el, mint korábbi két melbourne-i döntőjében, ugyanis 2010-ben Roger Federer, majd egy évvel később Djokovics ellen sem tudott szettet nyerni. Gyaníthatóan ezúttal viszont már nem elégedne meg a részsikerrel. Ennek megfelelően megint az őrületbe kergeti Djokovicsot fogadóként, bréklabdáig azonban ezúttal nem jut el.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 2:2, Murray szervál

Murray egyik szerváját csúnyán elnézték a vonalbírók, mégis a brit van felháborodva, mert ellenfele érezhetően kicsit késve kérte a számítógépes segítséget. Ezen is túltette magát egyhamar, Djokovics viszont egy gyönyörű ballábas kapáslövéssel vezeti le a feszültséget, ami valószínűleg a lelátón ülő Alessandro Del Pierónak is tetszett. A kényszeredett mosoly ellenére azonban egyre frusztráltabb a szerb, miután ezúttal sem volt esélye a brékre…

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 2:3, Djokovics szervál

Míg a döntőig vezető úton Djokovics és Murray átlagosan ötütéses labdameneteket játszottak, ezúttal nem meglepő módon sokkal hosszabbak a pontok. Pontos szám nincs, de valahol 10-11 körül áll jelenleg a számláló, és érdekes módon az ilyen meccseket általában szerető Djokovics törekszik egyre inkább arra, hogy gyorsan véget érjenek a labdamenetek. Ez a második szett hatodik gémében sikerült neki…

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 3:3, Murray szervál

Murray első kettős hibája (a tornán is csak harmadik) ellenére könnyedén hozza az adogatását. Az első szetthez képest kicsit fordult a kocka, hiszen eddig négy gém alatt összesen négy labdamenetet vesztett a szervája mögött.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 3:4, Djokovics szervál

Murray először veszekedhetett magával jogosan, hiszen könnyű tenyeres keresztet ütött a hálóba így elszalasztva a 0:30-at, ez pedig éppen elég volt Djokovicsnak, hogy összeszedje magát, és magabiztosan hozza az adogatását. Érik az újabb tie break

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 4:4, Murray szervál

Andre Agassi korábbi edzője, a mindig szorgalmas Brad Gilbert kinyomozta, hogy Djokovics esetében nem jelent sok jót, ha rövidítésben veszíti el az első játszmát, mert a US Open 2007-es és tavalyi döntőjében, valamint a Roland Garros 2011-es elődöntőjében sem tudott nyerni ilyen kezdés után. Azt csak mi tesszük hozzá, hogy tavaly New Yorkban kétszettes hátrányból kiegyenlített, de azért valószínűleg nem akar újra hasonló helyzetbe kerülni. Pedig Murray szerváival továbbra sem tud mit kezdeni, miközben a brit pontossága első szervák terén továbbra sem javult.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 4:5, Djokovics szervál

Djokovics továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik a szervájához, megint nyert egy húszütéses minicsatát, és egyenlít.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 5:5, Murray szervál

A hosszú labdamenetek ellenére továbbra is az adogató dominál, ha pedig bajba kerülnek, jön egy ász. Ahogy Andy Murraynél is, aki valamivel agresszívabb lett a mérkőzés elejéhez képest, valószínűleg ő sem bírja végig a védekezést. Talán ennyi rohanásra a brit sem számított, a két játékost a nemzetközi tornákról testközelből ismerő Babos Tímea is meglepődött azon, hogy a szerb ennyire támadószellemben játszik.

„A rövidebb labdamenetek Djokovicsnak kedveznek, a hosszabbak Murraynek. Érdekes, hogy Djokovics ennyire támadószellemben játszik, de mindenképpen így kell tennie, hogy több esélye legyen. Nagyon jól szerválnak, még nem volt brék, pedig a világ két legjobb ritörnözőjéről van szó" – mondta el a Nemzeti Sport Online-nak a pattayai WTA-tornára készülő Babos.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 5:6, Djokovics szervál

Bár Murray kapaszkodott, érezte a lehetőséget, hiszen a US Open döntőjében is 7:6, 6:5-nél vette el Djokovics szerváját, ezúttal a szerb nagyon figyelt, és két tökéletesen helyezett ütéssel elverekedte magát a rövidítésig. Igazi szervacsata, Murray második gémben elszalasztott három bréklabdáján kívül egyetlen lehetősége sem volt a fogadónak. Jöhet az újabb tie break…

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 6:6 – rövidítés

Ezúttal Djokovics jobban koncentrált az első labdamenetekben, nem engedte el Murrayt, mint az első szettben. Sőt, 2–2 után ő kerül mini-brékelőnybe, így a térfélcserénél 4–2-re vezet. Miközben Djokovics viszonylag nyugodt, ellenfele egyre idegesebb, megint veszekszik magával, ami az eredményen is megmutatkozik. Ezúttal Djokovics bírja jobban a hosszú labdamenetet, és magasba lendülő karral jelzi, hogy három szettlabdához jutott. Az elsőt ki is használja (7–3), miután Murray talán először hibázott a meccsen fonák nyesést, így két óra 13 perc elteltével kezdődhet minden elölről.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, Djokovics szervál

HARMADIK SZETT

Murray ápolást kért a második szett után, de semmi komoly baja nincs, csak egy ilyen két és negyedóra után törvényszerű vízhólyag zavarta a lábán. Az ausztrálok legendája, Pat Cash mindenesetre nagyon átérezte a helyzetet…

„Kevés rosszabb dolog van a vízhólyagnál, aki ennyi időt tölt a pályán, tudhatja. Ezen a meccsen valószínűleg mindkettejüknek meg kell majd szenvedniük vele” – szakértett Cash a BBC hasábjain.

Közben Djokovics semmire hozta az adogatását, nyoma sincs már rajta az első szettet követő bizonytalanságnak.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 1:0, Murray szervál

Fordult a kocka: ezúttal Murray irányít, és Djokovics csúszik egyik sarokból a másikba. Persze a kemény pályás szánkázásnak a szerb a legnagyobb mestere, még ha kívülről az ember szinte hallja, ahogy a térdízületei kopnak közben… A korábban az ilyen szituációk után – rövidítésben elvesztett szett – hullámvölgybe kerülő Murrayn egyelőre nem látszanak a bizonytalanság jelei. Ő is magabiztosan hozza az adogatását. Továbbra sincs brék.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 1:1, Djokovics szervál

Bár lassan két és fél órája pályán a játékosok, egyelőre egyikük koncentrációja sem hagyott ki percekre. Márpedig egy ilyen meccset nem lehet ilyen rövidzárlat nélkül kibírni. Akinél ez először bekövetkezik, valószínűleg az bukja el először a szerváját. Bár Djokovics esetében volt erre utaló jel, az elhibázott fonák röpte ellenére simán megnyerte a harmadik szett harmadik játékát.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 2:1, Murray szervál

Murray sem inog meg, pedig egyelőre ugyanannyi ászt ütött (hetet), mint ellenfele, és még mindig nem szervál tökéletesen. Ennek ellenére vesztett labdamenet nélkül hozta az adogatását.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 2:2, Djokovics szervál

Djokovics csúszkálása rosszul is elsülhet. Emlékezhetünk, ahogy az első szettben elesett, és ezúttal is megtapadt a lába egy pillanatra. Bár az ő esetében természetesnek tűnik az ilyen jellegű mozgás kemény pályán, hihetetlenül sérülésveszélyes. Nem véletlen, hogy Murray inkább mindenhova megpróbál odalépni. A különbség azonban továbbra sem változtat a tényen, hogy a meccs 31. játéka is az adogatóé lett.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 3:2, Murray szervál

Lassan arra jutunk, hogy elég lenne lejátszani a rövidítéseket, bár inkább vihar előtti csendnek tűnik az elmúlt hat gém, amelyben összesen hét labdamenetet nyertek meg a fogadók, ráadásul ezúttal a korábbi húszütéses maratonik is elmaradnak. Murray egy kisebb megingással egyenlít – megint. A brit heves „Come on!”-okkal köszönti a részsikert ébren tartva a figyelmét, és kieresztve a vízhólyag miatt felgyülemlett dühöt.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 3:3, Djokovics szervál

Egymást követő két labdamenet is Murray hibájával ért véget, aztán egy remek fonák kereszttel javított. Ez azonban csak egy pillanatra hessegette el a megérzést, amely szerint a brit fárad, a koncentrációja kihagy olykor, és igyekszik minden energiáját a saját szerváira tartogatni.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 4:3, Murray szervál

Ha csak a statisztikát nézzük, nem a tenisztörténelem legmagasabb színvonalú találkozója eddig ez a döntő. Az első 33 játékban Djokovics szemszögéből 46:31 volt a ki nem kényszerített hibák és 33:26 a nyerő ütések aránya. De mit számítanak a számok, ha olyan labdameneteket produkálnak a felek, mint ezúttal. Djokovics az első szett közepe óta először jut bréklabdához, ráadásul egy tökéletesen helyezett tenyeressel mindjárt háromhoz. Neki is megremeg azonban a keze, az első lehetőséget egy könnyű tenyeres elrontásával szalasztja el, majd a másodikkal is hasonlóan „jár el”. A harmadiknál azonban Murray és a háló együtt segítenek neki: a brit tenyerese saját térfelére szédül vissza, így a 32. gémben megvan az első brék. Djokovics pedig a szettért szerválhat.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 5:3, Djokovics szervál

Az önbizalomhiányban eddig sem szenvedő Djokovics most már parádézik, esélyt sem hagy Murraynek az azonnali válaszra. Pontos röptével és egy ásszal három szettlabdához jut, és az elsőt egy bomba szervával ki is használja.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, Murray szervál

NEGYEDIK SZETT

Murray most bizonyíthatja, hogy mennyit változott előnyére, mert régen egy ilyen fordulattól összeroppant. Ezúttal a harmadik szett végén elveszített labdamenetekkel együtt 0–6-os sorozat végére tesz pontot remek szervával, aztán egy tökéletes tenyeressel jelzi, hogy továbbra is számolni kell vele, majd egy csodálatos fonák röptével ő kerül előnybe, és hozza a szerváját. Némi előnyt jelenthet neki, hogy a negyedik játszmában ő kezdte az adogatást, így Djokovicsnak kell futnia az eredmény után. Márpedig azt is nehezen tudjuk elképzelni, hogy a szerb egyetlenegyszer se veszítse el az adogatását egy Grand Slam-döntőben.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 0:1, Djokovics szervál

Egyelőre korántsem olyan biztos az adogatók helyzete, mint a mérkőzés első két óra 52 percében. Djokovics is 0:30-cal kezd, miután egy tenyerest szélesre üt, de aztán neki is sikerül egyenlítenie, egy maratoni labdamenet végén azonban elhibáz egy tenyerest, így Murray a második játszma eleje óta először jut bréklabdához. Élni viszont az akkori háromhoz hasonlóan ezúttal sem tud vele, Djokovics ugyanis egy remek első szervával hárítja, majd másik kettővel meg is nyeri a játékot.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 1:1, Murray szervál

Közben az egyhuzamban második Grand Slam-tornáját kihagyó Rafael Nadal is szeretne kapni a reflektorfényből, így gyorsan kiírta Twitterére, hogy ma vacsizik a barátaival, aztán indul is Chilébe. A spanyol ugyanis a február 4-én Vina del Marban kezdődő ATP-tornán lép pályára hét hónapos kihagyást követően.
Murray közben nagy bajba került, hiszen ellenfele elemi erejű, védhetetlen tenyeressel két bréklabdához jutott. A britnek pedig csak egyiket sikerül hárítania remek első szervájával, a következő maratoni menet végén a hálóba üt egy fonákot, így brékhátrányba kerül a negyedik szettben is. Djokovics óriási lépést tett a trófea felé.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 2:1, Djokovics szervál

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szerb mellé szegődik a szerencse is, rövidítése a hálóról csorog le, ami nem segít az eleve ideges Andy Murray lelkiállapotán. A brit egyelőre képtelen kiegyensúlyozott maradni, és ha ezen nem tud villámgyorsan változtatni, harmadszor is kiengedheti a kezéből az Australian Open trófeáját.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 3:1, Murray szervál

Márpedig miközben Djokovics emelt a színvonalon, Murray visszaesett. Megint hibázik tiszta helyztetből azután, hogy a szerb tenyeres nyerővel kezdett fogadóként, így a brit egyhuzamban negyedik adogatását kezdte 0:30-cal. Viszont erőt adhat neki, hogy ezúttal vissza tud kapaszkodni, miközben a hosszú labdamenetekben Djokovics továbbra is hibázik. Ráadásul olykor-olykor továbbra is mentőövet jelentenek a pontos, erős első szervák. Bár nem mindig előny, ha bejönnek… A brit volt előnyben, amikor labdamenet közben egyszer csak kihullott a zsebéből a második szervára bekészített labda, és a menetet újrajátszást követően elveszítette. A történteknek még nagyobb lett a jelentősége, amikor a következő labdamenet végén elrontott egy fonákot, és meccslabdával felérő bréklehetőséghez segítette Djokovicsot. Majd egy kettős hibával meg is pecsételte saját sorsát.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 4:1, Djokovics szervál

Kívülről már-már úgy tűnt, mintha Murray feladná, de ez csak a látszat. A brit minden mindegy alapon támad, és még úgy is 0:30-cal indít Djokovics adogatásánál, hogy a vonalbírók elnézik az egyik nyerő-közeli ütését. Djokovicsot viszont ezen a napon egyszerűen nem lehet megtréfálni, valószínűtlen röppályájú tenyeresével, és egy fonák nyerővel megfordítja a gémet, majd egy Murray-hibának köszönhetően meg is nyeri.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 5:1, Murray szervál

Murray simán hozza az adogatását, de ez valószínűleg csak arra elég, hogy néhány perccel kitolja a befejezést. Pedig Djokovics a kezdeti könnyed hibák ellenére hajtott az újabb brékre, de végül kénytelen ő kiszerválni a mérkőzést.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 5:2, Djokovics szervál

Andy Murray mindent megpróbál, egy rontott Djokovics-röpte és egy saját nyerő után viszont óriási balszerencséje van, hogy nem jut három bréklabdához, hiszen ellenfele lecsapása a hálóról szédül az ő térfelére. Ez pedig éppen elég Djokovicsnak, hogy egy tökéletes tenyeressel és egy remek szerva-röpte játékkal meccslabdához jusson, amelyet Murray hálóban landoló fonákjával ki is használt. Így percre pontosan négy óra alatt megnyerte hatodik Grand Slam-trófeáját is.

Novak Djokovics–Andy Murray 6:7, 7:6, 6:3, 6:2

NOVAK DJOKOVICS A 2013-AS AUSTRALIAN OPEN GYŐZTESE.

A szerb klasszis az első az Open Érában, akinek egymás után háromszor sikerült elhódítania a melbourne-i trófeát a férfiak között. Ez legutóbb az 1963 és 1967között egyhuzamban ötször nyerő ausztrál Roy Emersonnak sikerült.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (30 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
N. Djokovics (szerb, 1.)–A. Murray (brit, 3.) 6:7, 7:6, 6:3, 6:2

ELŐZMÉNYEK

Djokovics csütörtökön három sima szettbengyőzte le David Ferrert, míg Murray pénteken ötjátszmás csatában, 21 ászt ütve múlta felül Roger Federert, így a szerb mindenképpen pihentebbnek mondható.

Ha eddig nem tudtuk volna, tökéletes napra ébredtünk, a lehető legjobb körülményekre. Az Eurosport felvezető műsorába beültetett Alessandro Del Pierónak így próbálta eladni a meccset Mats Wilander.

„A pálya lassú, nem fúj a szél, az idő remek és két fizikailag tökéletes játékos játssza a döntőt. Ez a legjobb kombináció, amit valaha láttunk" – mondta a svéd, a Sydneyből a meccs kedvéért átruccanó olasz világbajnok labdarúgónak.

A hölgyek egy nappal korábbi döntőjéhez képest mindenképpen jobbak a körülmények, és a US Open fináléjában játszott Murray–Djokovics meccshez képest is, hiszen akkor azért a játékosok küzdöttek a széllel rendesen…

„Ugyanolyan esélyem van, mint neki, egyikünket sem tudom a másik fölé helyezni. A triplázás egyfajta plusz motivációt jelenthet, a történelemírás lehetősége mindig extra erőt ad” – utalt arra Djokovics a mérkőzés előtt, hogy ő lehet az első az Open Erában, aki egymás után háromszor nyer Melbourne-ben.

Andy Murray is valami hasonlóra készül, hiszen Fred Perry 1934-es sikere óta nem nyert brit Melbourne-ben.

„Készen állok, mindent megtettem azért, hogy kipihenjem magam a Federer elleni elődöntő után. Sokat fejlődötem az elmúlt időszakban abban, hogy le tudjam győzni a Djokovicshoz hasonló szintű játékosokat. Már a tavalyi Australian Open-elődöntőben éreztem, hogy közel vagyok hozzá, azon a vereségen nem volt nehéz túltennem magam, New York-ban pedig sikerült legyőznöm" – készül érthetően a korábbiaknál nagyobb önbizalommal a 2011-es finálé visszavágójára Andy Murray.

Boris Becker a szokásos csípős stílusában közben már előre megmagyarázza a BBC-n, hogy miért lesz ez a meccs is maratoni.

„Mindketten nagyon gyorsak, hihetetlenül keményen ütnek. Jól adogatnak, de nem a legjobbak, ezért játszanak mindig négy-öt órát egymás ellen" – szögezte le a kétszeres melbourne-i győztes német szakvéleménye.

Bár a legtöbbeknek a US Open fináléja ugrik be a legutóbbi Djokovics–Murray ütközet kapcsán, meg kell jegyezni, hogy azóta kétszer is találkoztak, és mindkétszer a szerb nyert. A sanghaji ATP-torna októberi fináléjában és egy hónappal később a londoni ATP-világbajnokság csoportmérkőzésén is három játszmában nyert Djokovics, aki 10–7-re vezeti kettejük örökmérlegét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik