Aus. Open: Babos búcsúzott, nem is tudott a teniszről beszélni

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.17. 08:24
null
Babos Tímea női egyesben az első körben kiesett (Fotó: AFP)
Babos Tímea két szettben (7:6, 6:4) kikapott az amerikai Nicole Gibbstől az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság első fordulójának keddi játéknapján, így egyéniben számára véget ért a torna.

A világranglista 28. helyezettje két szettben maradt alul a rangsorban 92. amerikai Nicole Gibbsszel szemben. Az első játszma rövidítésben dőlt el, a második úgy, hogy az amerikai teniszező brékhátrányból fordított. Az 55 percig tartó nyitó szettben Gibbs 1:1 után két játékot is nullára nyert meg, s bár Babos később vissza tudta venni elvesztett adogatását, a tie-breakben alulmaradt. A folytatásban 2:2 után elvette ellenfele adogatójátékát, de az amerikai rögtön javított, majd 4:5-nél is brékelte Babost. A legjobb 64 közé jutásért rendezett keddi mérkőzés 1 óra 44 percig tartott.

„Sajnálom nagyon! Sajnos fejben elég nagy gödörben vagyok. A tavalyi US Open óta elveszítettem picit a fonalat – fogalmazott a magyar játékos a saját honlapján, a babostimea.hu oldalon. – Rengeteget készülök és edzek, de sajnos most hullámvölgy van. Nem a játékommal van a baj. Az utóbbi időben elég negatív vagyok, pedig az edzéseken egyre jobban megy a játék. A mai meccs is csak kínszenvedés volt. Annyira izgultam és annyira leblokkoltam. Nem tudtam mit tenni, sajnos.”

Babos tavaly győzött az első fordulóban. Most még párosban javíthat, de ez egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, mivel – az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával az oldalán – Serena és Venus Williams lesz az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (50 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Babos (magyar, 25.)–Gibbs (amerikai) 6:7, 4:6

A vereséget követően a magyar teniszezőnő a Facebook-oldalán írt a hullámvölgyéről és az érzelmeiről:

Legfrissebb hírek

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
Tegnap, 3:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik