Tenisz: Ausztrália és Szerbia az orosz válogatott helyén

Vágólapra másolva!
2022.03.14. 10:15
null
Egyelőre a Davis-kupát sem nyerhetik meg az oroszok
Az ukrajnai háború miatt kizárt orosz teniszválogatott helyére a Billie Jean King-kupában Ausztrália, míg a Davis-kupában Szerbia került.

 

A nemzetközi szövetség (ITF) – ahogy honlapján jelezte – március elsejével függesztette fel az oroszok, valamint az ukrajnai háborúban őket segítő fehéroroszok nemzetközi szereplését, és most döntött, kik pótolhatják az oroszokat.

A női Billie Jean King-kupát (korábbi nevén Fed-kupa) az oroszok nyerték tavaly, és így automatikus résztvevői lettek volna az idei sorozat 12-es döntőjének. Helyükre Ausztrália – mint a 2021-es elődöntő legmagasabban jegyzett vesztese – került az idei, novemberi fináléba. Ugyanakkor a szlovák együttes, amely selejtezőt vívott volna az ausztrálokkal áprilisban, szintén továbbjutott.

A fehéroroszok a belgákkal selejteztek volna áprilisban, de így a belgák szintén bekerültek a 12-es finálé mezőnyébe.

A legjobb férfi válogatottakat felvonultató Davis-kupában az oroszok szintén címvédőként léptek volna pályára, és jutottak be alanyi jogon az idei 16-os döntőbe. Az ITF ebben a sorozatban is a legmagasabban jegyzett elődöntős vesztest, azaz Szerbiát juttatta tovább a fináléba, amelyet első körben (a nyolcaddöntővel) szeptember 14. és 18., majd november 23. és 27. között (negyeddöntővel, elődöntővel és döntővel) rendeznek. Szerbia játék nélküli továbblépésével lesz még egy csapat, amely döntőbe kerül, erről később határoznak, akárcsak a helyszínekről.

A fehéroroszok kizárásával Mexikó jutott tovább a világcsoport I-be, amelynek szeptemberben lesznek a küzdelmei.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
6 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik