Tenisz: Halep könnyedén vette az első akadályt Madridban

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 21:30
null
Simona Halep könnyedén vette az első fordulót Madridban (Fotó: AFP)
A kétszeres bajnok Simona Halep bejutott a második fordulóba a Madridban zajló 2.5 millió euró (920.5 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, míg a férfiak 419 ezer euró (147 millió forint) összdíjazású estorili viadalán Cameron Norrie 2 óra 28 perces csatában búcsúztatta a második helyen kiemelt chilei Cristian Garínt – közölte az MTI.

 

A 2016-ban és 2017-ben is győztes Simona Halep a pénteki a nyitó fordulóban a spanyol Sara Sorribes felett diadalmaskodott. A román játékos pályafutása tizedik salakpályás trófeájára hajt, a spanyol fővárosban eddig négyszer játszott döntőt.

A világranglistán 50. brit játékosnak, Cameron Norrie-nak ez volt a szezonbeli ötödik olyan győzelme, amelyet a rangsorban az első harmincban szereplő teniszező felett aratott – ezúttal Cristian Garín ellen nyert.

WTA 1000, MADRID, (2.5 millió euró, salak)
1. forduló
Halep (román, 3.)–Sorribes (spanyol) 6:0, 7:5
Kar. Plísková (cseh, 6.)–Gauff (amerikai) 5:7, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 11.)–V. Williams (amerikai) 6:2, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 12.)–Alekszandrova (orosz) 7:5, 3:6, 6:1
Mertens (belga, 13.)–Csang (kínai) 6:3, 6:3
Kontaveit (észt)–Sztojanovics (szerb) 7:6 (7–4), 7:5
Pegula (amerikai)–Cirstea (román) 7:6 (7–5), 6:3
Pavljucsenkova (orosz)–Keys (amerikai) 7:5, 6:2
Cseng (kínai)–Linette (lengyel) 6:2, 3:6, 6:1
Ostapenko (lett)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:1
Ribakina (kazah)–Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 6:0
Korábban
Oszaka (japán, 2.)–Doj (japán) 7:5, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Zvonarjova (orosz) 6:1, 6:2
Szakkari (görög, 16.)–Anisimova (amerikai) 0:6, 6:1, 6:4
Muchová (cseh)–Vang Csiang (kínai) 6:1, 6:3
Kaszatkina (orosz)–Begu (román) 4:6, 6:4, 7:6 (7–1)

ATP 250, ESTORIL (419 ezer euró, salak)
Negyeddöntő
Davidovich (spanyol, 8.)–Humbert (francia, 3.) 6:4, 6:4
Korábban
Norrie (brit)–Garín (chilei, 2.) 3:6, 7:5, 6:3
Cilic (horvát, 6.)–K. Anderson (dél-afrikai) 7:6 (9–7), 0:0-nál Anderson feladta
Ramos Vinolas (spanyol, 7.)–Moutet (francia) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Udvardy Panna kiosztott egy biciklit Buenos Airesben

Tenisz
2025.11.26. 10:51

„Eléggé belehúztunk” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa sorsolásáról

Tenisz
2025.11.23. 14:49

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31

A házigazda olaszok bejutottak az elődöntőbe a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.19. 19:49

Udvardy Panna bejutott a nyolcaddöntőbe a chilei tenisztornán

Tenisz
2025.11.18. 20:52

Davis-kupa: Alcaraz sem játszik a bolognai fináléban

Tenisz
2025.11.18. 12:34

Babos Tímea: Ez még nem a végleges búcsú pillanata

Tenisz
2025.11.17. 13:33
Ezek is érdekelhetik