Tenisz: a Főnix Csarnokban nem lesz WTA-torna

MTI MTIMTI MTI
2020.01.30. 16:34
A debreceni Főnix Csarnokban nem lesz februárban WTA-torna – közölte a helyi sportcentrum a teniszezőknek címzett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében csütörtökön.

A debreceni sportcentrum információi szerint „a februári Hungarian Ladies Open WTA-tornára nevező játékosok a napokban olyan levelet kaptak a WTA-tól a versennyel kapcsolatosan, amely bizonytalanságra adhat okot”.

Azóta többen kértek tájékoztatást a sportcentrumtól, hogy az általuk üzemeltetett Főnix Csarnok otthont ad-e WTA-tornának februárban. A sportcentrum megerősítette: a versenynek nem tud helyszínt biztosítani Debrecenben.

Közleménye szerint erről januárban tájékoztatta már a női profi tornákat szervező WTA vezetését is. Legutóbb január 26-án írt hivatalos levelet, amelyben kérte: töröljék a honlapjukról a debreceni helyszínt, és ezt jelezzék a játékosoknak, valamint minden résztvevőnek.

„A rendezők részéről nem történt helyfoglalás és bérleti szerződéskötés a februári WTA-torna megrendezésével kapcsolatosan. A WTA honlapján e dokumentumok nélkül került feltüntetésre Debrecen mint helyszín” – írta közleményében a sportcentrum, amely egyben reményét fejezi ki, hogy „ez az információ segít tisztázni a kialakult helyzetet a versenyre feliratkozott játékosok számára”.

A jogtulajdonos IMG és az MTSZ szerződése a tavalyi verseny végén lejárt. Az MTSZ 2017 és 2019 között februárban, Budapesten rendezte meg a Hungarian Ladies Opent. Az amerikai cég úgy döntött, hogy idén is Magyarországon szeretné megrendezni az eseményt. A BOK Csarnokban – az addigi helyszínen – azonban asztalitenisz World Tour-verseny lesz, míg Debrecen mellett Győrben is más programokat tartanak a torna idején, amely február 17-i dátummal található meg a WTA naptárában.

A magyar kormány 2019 februárjában döntött arról, hogy a következő négy évben Budapesten legyen a Hungarian Grand Prix (HGP) elnevezésű WTA-verseny, júliusban és salakon, ám a WTA idei naptárában ez a torna nem szerepel.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
13 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
14 órája

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
14 órája

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59