ATP-vb: Federer nyerte meg a Hewitt-csoportot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.15. 22:31
null
Roger Federer és Kevin Anderson is készülhet az elődöntőre (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők Londonban zajló ATP-világbajnokságának csoportkörös harmadik fordulójában az osztrák Dominic Thiem két játszmában szűk másfél óra alatt győzött a japán Nisikori Kei ellen, Roger Federer pedig megverte Kevin Andersont, így a svájci lett a csoportgyőztes.

 

THIEM–NISIKORI

Az osztrák rendkívül jól teniszezett az első szettben, s ellenfele első és harmadik szervajátékát elvéve 6:1-re nyerte az első játszmát 42 perc alatt.

A második szett már valamivel szorosabb volt, 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Thiem brékelt, és az előnyt már nem is adta ki a kezéből, így 6:4-re övé lett a második játszma, és ezzel együtt a mérkőzés is.

FEDERER–ANDERSON

A csoportkör záró meccsén 3:3-ig mindkét adogató hozta a saját játékát, akkor azonban kissé meginogtak, előbb Federer vette el semmire Andersonét, majd a dél-afrikai visszabrékelt, erre a svájci újra mind a négy labdamenetet megnyerte fogadóként. Ezt követően pedig 0:40-ről fordítva hozta a saját szervajátékát, így övé lett a szett, és ezzel egyúttal kiharcolta az elődöntőbe kerülést is(6:4).

Innentől kezdve pedig már csak az volt a kérdés, melyikük lesz a csoportgyőztes. Anderson 3:3-nál a második játszmában is elveszítette az adogatását, Federer pedig 78 perc alatt 6:4, 6:3-ra nyert.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (8 500 000 dollár, kemény pálya)
LLEYTON HEWITT-CSOPORT
3. FORDULÓ

Dominic Thiem (osztrák, 6.)–Nisikori Kei (japán, 7.) 6:1, 6:4
Roger Federer (svájci, 2.)–Kevin Anderson (dél-afrikai 4.) 6:4, 6:3

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Federer 2 győzelem/1 vereség, 2. Anderson 2/1,
3. Thiem 1/2, 4. Nisikori 1/2

GUSTAVO KUERTEN-CSOPORT
3. FORDULÓ
PÉNTEK
15.00:
Alexander Zverev (német, 3.)–John Isner (amerikai, 8.)
21.00:
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Marin Cilic (horvát, 5.)

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Djokovics 2/0, 2. A. Zverev 1/1, 3. Cilic 1/1, 4. Isner 0/2

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik