Az első túlzás – Klein Ron jegyzete

A kiesett játékosok már elutaztak, szombat délután a hátsó pályákon egyedül Udvardy Panna nyújtott magányosan az edzését követően, az időjárás rendkívül barátságtalan volt, az első elődöntőt pedig két selejtezőből érkező játékos vívta – valójában semmi sem indokolta azt a rengeteg embert a Nemzeti Edzésközpont centerpályájának környékén.

Az elmúlt években alapvetésnek tűnt, hogy addig nem érdemes Magyarországon ATP-tornát rendezni, amíg nincs legalább egy klasszis teniszezőnk, aki esélyes a trófeára. Nem lebecsülve Fucsovics Márton tehetségét, de 154. a világranglistán, a második fordulóban búcsúzott, nem lehetett vele szemben reális elvárás a finálé. A Magyar Teniszszövetség viszont húzott egy merészet, és mégis Budapestre hozta a 250-es versenyt. Persze kellettek ehhez a kormánytól érkező százmilliók, de azért nem véletlen, hogy a hivatalos megnevezés Gazprom Hungarian Open, a szponzorfalon pedig nem állami gigacégek is szép számmal szerepelnek.

Szóval itt volt ez a szombat délután, amikor az egyetlen magyar főtáblás, Fucsovics már négy napja nem volt versenyben, az elődöntő legismertebb teniszezője pedig a francia Lucas Pouille volt, aki 23 esztendősen már 14. a világranglistán, kiváló játékos, de azért az átlagos sportkedvelő aligha ismerné fel három fényképarc közül.

Az már a selejtező előtt eldőlt, hogy a világelső brit Andy Murray Barcelonát választotta, világsztárt tehát nem várhatott senki az elődöntőben, mégis kint volt nagyjából háromezer ember a centeren, a vasárnapi döntőre pedig már alig van jegy. Ezt az érdeklődést nem lehet mással magyarázni, mint hogy igenis van igény a rangos magyarországi férfi versenyekre.

A szövetségnél azt tervezik, idővel mestertornát rendeznek az épülő margitszigeti teniszcentrumban. Ez legalább akkora túlzásnak tűnik, mint a Nemzeti Edzésközpont szűkös területére hozni egy 250-es versenyt magyar győzelmi remények nélkül. De ha az első „túlzásról" bebizonyosodott, nem az, miért ne sikerülne az újabb álom megvalósulása?