Roland Garros: Sarapova és Halep játssza a női egyes döntőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.05. 17:50
null
Marija Sarapova sorozatban harmadik Roland Garros-döntőjére készülhet (Fotó: Action Images)
Marija Sarapova jutott be elsőként a női egyes döntőjébe a Roland Garroson, miután az elődöntőben szetthátrányból fordított Eugenie Bouchard ellen. Ellenfele az Andrea Petkovicot legyőző Simona Halep lesz, aki először jutott Grand Slam-döntőbe.

 

Korábbi két egymás elleni mérkőzésükön (tavaly Miamiban kemény pályán, majd a Roland Garroson) Bouchard szettet sem tudott nyerni Sarapova ellen, most viszont az első felvonás az övé lett, 6:4-gyel.

Az orosz játékos nem esett kétségbe, és megcsinálta azt, amit az előző két fordulóban Samantha Stosur, illetve Garbine Muguruza ellen, azaz fordított. A második játszmában még a nyomában tudott maradni Bouchard, a döntő szettben viszont már egyértelműen Sarapova dominált, és az ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva bejutott sorozatban a harmadik Roland Garros-döntőjébe. Két éve megnyerte a párizsi Grand Slam-tornát, tavaly pedig kikapott a fináléban.

Eugenie Bouchard párizsi menetelése véget ért
Eugenie Bouchard párizsi menetelése véget ért

Bouchard az egyetlen női teniszező, aki 2014 első két GS-versenyén elődöntőbe jutott, ám csakúgy, mint az Australian Openen, ezúttal is a legjobb négy jelentette számára a végállomást.

Az alsó ágon két olyan játékos csapott össze, akik pályafutásuk során először kerültek elődöntőbe Grand Slam-versenyen, így a lelki tényezők itt talán még inkább számítottak. Simona Halep és Andrea Petkovic közül előbbi kezdett nyugodtabban, és simán, 6:2-re megnyerte az első játszmát.

Simona Halep készülhet első Grand Slam-döntőjére
Simona Halep készülhet első Grand Slam-döntőjére

Az addig sokat hibázó Petkovic a folytatásban feljavult, és a második szett elején brékelőnybe is került. Ezt azonban nem tudta megtartani, Halep egyenlített, majd kétszer is sikerrel szervált a játszmában maradásért. A tie-breakben már újra a 22 éves román hölgy akarata érvényesült, így ő lesz Sarapova ellenfele a szombati fináléban.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (25 018 000 euró, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Sarapova (orosz, 7.)–Bouchard (kanadai, 18.) 4:6, 7:5, 6:2
Halep (román, 4.)–Petkovic (német, 28.) 6:2, 7:6 (7–4)

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
9 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik