Szakmai okok miatt Dubaiban sem indul Babos Tímea

Vágólapra másolva!
2012.11.17. 13:57
null
Babos Tímea nem akarja, hogy kárba vesszen az elmúlt hetek munkája (Fotó: Action Images)
Tökéletesen felépült a karsérüléséből Babos Tímea, de szakmai okok miatt nem áll rajthoz a november 26-án kezdődő, 75 ezer dolláros dubai ITF-versenyen.

 

A női tenisz-világranglista 64. helyén álló magyar játékos legközelebb már a 2013-es szezon első hetében lép pályára, a kínai Sencsenben vagy az új-zélandi Aucklandben.

„Jó felkészülés lehetne a dubai verseny, de most az új dolgok, az új technikám miatt nem akarom megszakítani a felkészülésemet. Előfordulhatna ugyanis, hogy egy szorosabb mérkőzésen visszatérnék a korábbi mozdulatsorokhoz, így kárba veszne az elmúlt hetek munkája. Még nincs meg az új dolgoknál a teljes beidegződés” – nyilatkozta a 19 éves játékos. Timi az elmúlt hetekben kétszer is járt Londonban, ahol az új technikát, az új mozdulatsorokat csiszolta a stábjával.

A fiatal teniszező reméli, hamarosan visszatérhet az angol fővárosba, mert rendkívül hasznos tapasztalatokkal gyarapodott.

„Nagyon megszerettem az új tenyeresemet és szervámat! Nagyon látható és érezhető a pozitív változás. Egyértelmű, hasznos volt a két londoni út. Ilyen tenyereseket még sohasem ütöttem! Korábban a fonákom volt a stabilabb. A tenyeresem számított a pontnyerő ütésemnek, de emiatt jóval többet is hibáztam. Most már alig rontok tenyeressel, alig várom, hogy az edzéseken tenyerest üthessek” – árulta el az ifjú teniszező. Timi az őszi ázsiai viadalokat követően heteken át sérüléssel bajlódott, de immár minden rendben van.

„Tökéletesen meggyógyult a karom. Sokat nyújtok, lazítok és sokat erősítek is a karomra.”

Babos Tímea már december 31-én elkezdheti a 2013-as szezont, pályára lép ugyanis Sencsenben vagy Aucklandben. A végleges helyszín a nevezésektől függ. Akkor indul Kínában, ha alanyi jogon szerepelhet az 500 ezer dollár összdíjazású torna főtábláján, ellenkező esetben a 235 ezres új-zélandi eseményt választja. Ugyanez a helyzet a következő héttel, Sydney (681 ezer) és Hobart (235 ezer) esetében is. Utána pedig jön a 2013-as idény első Grand Slam-erőpróbája, a melbourne-i Australian Open.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
2025.11.09. 22:19

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23
Ezek is érdekelhetik