Babos erejéből egy játékra futotta

SZURDI ISTVÁN JELENTI PÁRIZSBÓLSZURDI ISTVÁN JELENTI PÁRIZSBÓL
Vágólapra másolva!
2012.05.28. 15:09
null
Babos Tímea mélyen tudása alatt játszott (Fotó: Mayer Gábor)
Címkék
Babos Tímea sima, 6:1, 6:0-s vereséget szenvedett a világranglista 125. helyén álló kazah Szeszil Karatancsevától a Roland Garros női egyesének első fordulójában.

Az első szerva nem jött be, az első labdamenet és az első gém elment. Mégsem emiatt kezdtünk izgulni, hanem azért, mert nem azt a Babos Tímeát láttuk, aki tornát nyert februárban Monterreyben.

Pedig miután Vera Zvonarjova vállsérülés miatt visszalépett, azt hittük, hogy sima menet lesz a továbbjutás. A kazah Szeszil Karatancseva évek óta ingázik a top száz bel- és kültagsága között. Jelenleg például a 125., ráadásul két órával a meccs előtt tudta meg, hogy szerencsés vesztesként főtáblán játszhat. Neki nem volt vesztenivalója, Babosnak viszont hirtelen nagyon sok lett.

Bár az elveszített szervagémet követően kiegyenlített, egyáltalán nem játszott meggyőzően. Számolatlanul ütötte a háló közepébe a fonákokat, majd tenyeres oldalon is elveszítette a fonalat.

BABOS CSABA: EZ GYALÁZATOS TELJESÍTMÉNY VOLT

„Ez gyalázatos teljesítmény volt! Tökéletes felkészítés és bemelegítés után játszott így… Az, hogy el vagyok keseredve, nem is kifejezés. Ezt el sem tudtam volna képzelni. Olcsó kifogás lenne azzal a hülyeséggel találkozni, hogy Timit megzavarta volna az ellenfélcsere. Halál ideges volt, fogalma sem volt, miként tudná megnyerni ezt a mérkőzést. A világranglista 250. helyezettjéhez is méltatlan lett volna ez a teljesítmény, nem hogy a hatvanhetedikhez. Jó, hogy vége a salakos szezonnak… De ha füvön is ilyen lesz a hozzáállása és a teljesítménye, akkor komoly bajok lesznek” – nyilatkozta Babos Tímea edző-édesapja, Babos Csaba, a játékos menedzsmentje által kiadott hivatalos sajtóközleményben.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél önbizalma egyre csak nőtt, a kazah játékosnak minden bejött, Babos pedig nem talált vissza a játékához. 1:1 után egész meccsen hiába vártuk, hogy feloldódjon, csak egy-egy labdamenet erejéig tartó fellángolásokra futotta tőle.

Végül 49 percig tartott a szenvedése, amely 1:6, 0:6-tal ért véget. Babos tud ennél sokkal jobban játszani, és biztosak vagyunk benne, hogy a második egyes Grand Slam-mérkőzése jobban sikerül majd. Már Wimbledonban javíthat.

„Tök jól melegítettem be, még az öltözőben is jól éreztem magam, aztán az első ponttól mégis elkezdtem izgulni. Egyszerűen tanácstalan voltam, nem tudtam, milyen taktikával játsszak, min változtassak. Hiába próbáltam néha passzívabban, olykor meg aktívabban teniszezni, semmi sem jött be. Ilyen nem fordult még elő velem soha. Mondjuk ennyire még nem is vertek meg. Egész meccsre leblokkoltam magam. Máskor is előfordult már, hogy 6:1-re veszítettem el egy első szettet, de utána mindig ki tudtam találni valamit, hogy legalább szorossá tegyem a meccset. Most semmit sem tudtam tenni” – mondta Babos Tímea a Nemzeti Sportnak a mérkőzés után.

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁJA
Babos Tímea Szeszil Karatancseva
Sikeres 1. adogatások 22/46 = 48 százalék 26/36 = 72százalék
Ász 1 0
Kettős hiba 2 0
Önhiba 22 6
Sikeres 1. adogatás utáni pontok 10/ 22 = 45 százalék 17/26 = 65 százalék
Sikeres 2. adogatás utáni pontok 4/24 = 17 százalék 7/10 = 70 százalék
Nyerő ütések 11 6
Pontok fogadóként 12/36 = 33 százalék 32/46 = 70 százalék
Bréklabdák kihasználása 1/ 4 = 25 százalék 7/12 = 58 százalék
Pontok a hálónál 1/ 4 = 25 százalék 3/ 3 = 100 százalék
Összes pont 26 56
Leggyorsabb adogatás 177 km/ó 165 km/ó
1. adogatások átlagsebessége 166 km/ó 129 km/ó
2. adogatások átlagsebessége 129 km/ó 111 km/ó
FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Karatancseva (kazah)–Babos T. (magyar) 6:1, 6:0

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
7 perce

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
11 perce

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
19 perce

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
21 perce

Nikitscher Tamás a nyári klubcseréjéről: Fel sem vetődött, hogy váltsak

Légiósok
35 perce

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
42 perce

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Tonaliért bejelentkezett az Arsenal; 70 millióért vesz védőt a Liverpool – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik