US Open: Djokovics túljutott Tipszarevicsen és már elődöntős

Vágólapra másolva!
2011.09.09. 00:53
Címkék
A US Openen a férfi egyes negyeddöntőjében a szerb világelső Novak Djokovics legyőzte honfitársát, Janko Tipszarevicset, és elsőként jutott be a szombati elődöntőbe.

Janko Tipszarevics rögtön az első szettben nagyon megszorongatta a világelső Novak Djokovicsot, ugyanis az első két gémet megnyerte, és 2:0-nál labdája volt a dupla brékelőnyhöz, de ezzel nem tudott élni. A folytatásban Djokovics öt gémet nyert sorozatban, de 5:2 után ismét Tipszarevics percei következtek. A 20. helyen kiemelt szerb 6:5-re fordított, és a szettért adogathatott, de végül rövidítésben, másfél óra után elbukta az első játszmát.

A második szett rövidítésében már Tipszarveics volt a jobb, így egyenlíteni tudott, a folytatásban azonban már elfogyott az ereje, nem tudott több gémet nyerni, a negyedik játszmában 3:0-nál pedig (feltehetőleg húzódás miatt) feladta a mérkőzést.

US OPEN, NEW YORK (23 718 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Tipszarevics (szerb, 20.) 7:6, 6:7, 6:0, 3:0-nál Tipszarevics feladta
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Tipszarevics (szerb, 20.) 7:6, 6:7, 6:0, 3:0-nál Tipszarevics feladta
Federer (svájci, 3.)–Tsonga (francia, 11.)
Isner (amerikai, 28.)–Murray (brit, 4.)
Roddick (amerikai, 21.)–Nadal (spanyol, 2.)
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő

Kézilabda
7 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
8 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
14 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
23 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
30 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
34 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
44 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik