Tenisz: Verdasco és Melzer is lemaradt a világbajnokságról

2010.11.11. 15:48
Címkék
A párizsi ATP-torna csütörtöki játéknapjának eredményei alapján véglegessé vált a november 21-én kezdődő londoni világbajnokság indulóinak névsora. Fernando Verdasco Gaël Monfils elleni veresége, Jürgen Melzer pedig Andy Roddick győzelme miatt mondhatott le az indulásról

Fernando Verdasco két meccslabdáról drámai csatában veszített a párizsi közönség által hajtott Gaël Monfils ellen, így amellett, hogy már a nyolcaddöntőben búcsúzott, biztossá vált, hogy lemarad az év végi világbajnokságról.

A világranglista 9. helyén álló spanyol játékos mellett a 11. Jürgen Melzernek volt még matematikai esélye a nyolcaddöntők előtt, azonban neki saját, David Ferrer elleni meccsének megnyerése előtt Andy Roddick kieséséért is szorítania kellett.

A világranglista nyolcadik – utolsó, még világbajnoki szereplést érő – helyén álló amerikai azonban két játszmában legyőzte a lett Ernests Gulbist, így Melzer esélyei is elszálltak.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS
(2 227 500 euró, kemény pálya) 
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Monfils (francia, 12.)–Verdasco (spanyol, 6.) 6:7, 7:6, 7:5
Roddick (amerikai, 8.)–Gulbis (lett) 6:3, 7:6
 A londoni Barclays ATP World Tour Finals mezőnye
Rafael Nadal (spanyol)
Roger Federer (svájci)
Novak Djokovics (szerb)
Andy Murray (brit)
Robin Söderling (svéd)
Tomás Berdych (cseh)
David Ferrer (spanyol) 
Andy Roddick (amerikai)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
6 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
7 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
7 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
7 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik