Tenisz: 2012-re duplájára emelné a teniszpalánták számát az új elnök

MTI MTIMTI MTI
2010.04.02. 12:01
Óriási előrelépést az utánpótlás-nevelésben, az éljátékosok visszacsábítását és új támogatókat ígért Nagy Tünde, a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) most megválasztott elnöke.
„Minél több fiatalt szeretnénk bevonni a tenisz körforgásába, azt kívánjuk elérni, hogy a jelenlegi mintegy 4500 helyett a 2012-es esztendő végére már legalább tízezer gyermek ismerkedjen meg ezzel a szép sportággal Magyarországon” – fogalmazott pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján Nagy Tünde, akit a múlt szombati közgyűlésen választottak meg az MTSZ első emberének.A hazai szövetség történetének első női elnöke elmondta, hogy szeretné visszacsábítani az éljátékosokat az MTSZ kötelékébe, és ebben a kérdésben már meg is kezdődtek az egyeztetések. Amellett folynak a tárgyalások az új szponzorokkal, s ennek eredményeképpen az Erima német sportszergyártó cég tízmillió forint értékben felszereléssel támogatja az MTSZ-t. Kérdésre válaszolva Nagy Tünde elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjára települve szeretné létrehozni az évek óta tervezett nemzeti teniszcentrumot.Az elnök hozzátette, hogy fejleszteni kívánják a szövetség kommunikációs tevékenységét is, mivel elsőrendű fontosságúnak tartja, hogy a sportág rajongói, a versenyzők és a teniszbarátok folyamatosan értesüljenek az amatőr és profi tenisz, illetve az utánpótlás eredményeiről, híreiről.A múlt szombati tisztújító közgyűlésen a 36 éves, volt korosztályos és páros bajnok játékosnak egy ellenfele volt a voksoláson, a posztot korábban tizenegy évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi János, aki februárban távozott a kosárlabda-szövetség éléről. A civilben a Turizmus Kft.-nél dolgozó Nagy Tünde a szavazáson 78–64-re nyert, s ezzel fontos olimpiai sportágban ő lett az első női szövetségi elnök Magyarországon.Megbízatása 2012-ig, az ötkarikás ciklus végéig szól.
Legfrissebb hírek

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
Tegnap, 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
Tegnap, 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik