Szávay Ágnes döntő szettben győzött az első meccsén Miamiban

Vágólapra másolva!
2009.03.27. 20:46
Szávay Ágnes első mérkőzésén 2:6, 6:4, 6:2-re nyert az olasz Francesca Schiavone ellen a Miamiban zajló tenisztorna női egyesének 2. fordulójában. A magyar játékos mindhárom játszmában 2:0-ra vezetett, és bár az elsőt zsinórban hat játékot elvesztve elbukta, a folytatásban már egyértelműen jobb volt ellenfelénél. Szávay ellenfele a 3. fordulóban a hetedik helyen kiemelt Ana Ivanovics lesz.
Szávay Ágnes nem omlott össze a csúnyán elveszített első játszma után
Fotó: Action Images (archív)
Szávay Ágnes nem omlott össze a csúnyán elveszített első játszma után
Szávay Ágnes nem omlott össze a csúnyán elveszített első játszma után
Fotó: Action Images (archív)
Szávay Ágnes nem omlott össze a csúnyán elveszített első játszma után

Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen az első fordulóban erőnyerő Szávay rögtön elvette ellenfele adogatójátékát, majd hozta a sajátját, így 2:0-s előnyre tett szert. Ezután Schiavone (50. a világranglistán) megnyerte első játékát, ami még nem lett volna baj, ám a következő ötöt is besöpörte, így 6:2-re megnyerte az első játszmát. A két játékos közül egyértelműen az olasz szervált jobban, míg ő három ászt is beütött, addig Szávay csak két kettőshibáig jutott.

A második szett ugyanúgy kezdődött, mint az első, Ági 2:0-ra elhúzott, de ezúttal szerencsére nem fogyott el a tudománya ennél a pontnál, olyannyira, hogy még egy brékkel már 5:2-re vezetett, és az egyenlítésért adogathatott. Ekkor még Schiavone visszavett egy bréket, majd a következő játékot is megnyerve 5:4-re feljött, ám Szávay másodjára már élt a lehetőséggel, és kiszerválta a szettet.

Jöhetett tehát a harmadik, döntő felvonás, melyben szokás szerint 2:0-ra ellépett a magyar játékos, ám előnye nem tartott ki sokáig, az olasz gyorsan kiegyenlített (2:2). Ezzel viszont el is lőtte a maradék puskaporát, ugyanis Szávay zsinórban négy játékot megnyerve legyőzte az olaszt – aki nagyot küzdött a végén, négy mérkőzéslabdát hárított –, így a 3. fordulóba jutott, ahol a hetedik helyen kiemelt Ana Ivanoviccsal találkozik majd.

SONY ERICSSON OPEN, MIAMI (4 500 000 dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Szávay Ágnes (magyar, 25.)–Francesca Schiavone (olasz) 2:6, 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik