Szávay osztrák edzővel, Ausztriában készül a kemény pályás szezonra

Vágólapra másolva!
2009.07.14. 11:03
null
Szávay Ágnes már a következő célra összpontosít
Szávay Ágnes nem sokat pihenhet – új edzőjétől mindössze egy szabadnapot kapott pályafutása harmadik WTA-tornagyőzelme után. Igen, az új edzőjétől: még vasárnap este megállapodott a felkészülését két hete ideiglenes jelleggel irányítani kezdő Karl-Heinz Wetterrel, s kedden követi is az osztrák szakembert egy Bécs melletti teniszcentrumba, hogy megkezdje a gyakorlást a kemény pályás szezonra.

 – Nagy ünneplést csapott vasárnap este?
– Sok időm nem volt rá – mondta Szávay Ágnes. – A döntő után lezuhanyoztam, aztán jöttek az interjúk, a sajtótájékoztató, majd sokáig autogramokat osztogattam, szóval szépen elszaladt az egész délután meg a kora este. Utána elmentünk vacsorázni, és persze megbeszéltük az – akkor még – edzőjelöltemmel, Karl-Heinz Wetterrel, hogy folytatjuk-e a közös munkát.

Ilyen sikeres hét után ez kérdéses volt egyáltalán?
– Igaz, hogy mindketten nagyon elégedettek voltunk a másikkal, Karl azonban azt mondta, csak akkor hajlandó úgymond elvállalni engem, ha megalkuvás nélkül mindent kizárólag a munkának rendelek alá, mert úgy véli, ez kell ahhoz, hogy visszakerüljek a legjobbak közé. Felajánlotta, hogy menjek ki hozzá Ausztriába, mert úgy itthon hagyhatom a gondokat, a nehézségeket, bármit, ami elterelheti a figyelmemet a teniszről.

Igent mondott neki?
– Természetesen, kedden már indulok is. Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy ismét ott legyek a közvetlen élvonalban, és tudom, hogy ennek mi az ára.

Például az, hogy hiába a gyönyörű diadal, mindössze egy szabadnapot kapott.
– Pedig örültem volna kettőnek is, de Karl úgy véli, sok tennivalónk van a kemény pályás szezon előtt, úgyhogy kedden már jelentkeznem kell nála, és kezdődik a felkészülés.

Hadd legyek kicsit gonosz: hivatalosan csak egy napja az edzője, és máris ilyen kemény kézzel bánik önnel?
– Nagyon jó szakember, tökéletesen megbízom benne, és elfogadom, amit mond – ha azt kéri, kedden kezdjünk, én ott leszek a pályán. Elvégre abban, hogy több mint másfél év után ismét WTA-tornát tudtam nyerni, ráadásul épp Budapesten, neki is kulcsszerepe volt. Már a verseny előtt is sokat segített, főleg mentálisan tett helyre, és utána, a meccseken is átlendített a nehéz pillanatokon. Amikor teljesen kétségbeestem a pályán, akkor is mindig megnyugtatott, és jó kedvre derített. Nem tudnám megmondani, pontosan hogyan csinálja, de pont erre van szükségem. És a szakmai tanácsai is nagyon sokat jelentettek – szóval nélküle aligha nyerem meg a tornát.

AZ INTERJÚT TELJES TERJEDELMÉBEN A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik