Szávay Ágnes lemosta a pályáról az ukrán Aljona Bondarenkót

Vágólapra másolva!
2009.07.11. 16:06
A negyedik helyen kiemelt Szávay Ágnes elsőként jutott a 220 000 dollár összdíjazású római-parti női tenisztorna döntőjébe, miután két sima szettben lemosta a pályáról a torna hatodik kiemeltjét, az ukrán Aljona Bondarenkót.
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Szávay lehengerlő játékkal ütötte ki Bondarenkót

A két játékos a mai mérkőzést megelőzően kétszer találkozott, mégpedig mindkétszer 2007-ben, először Bondarenko nyert a wimbledoni versenyen két szettben (6:2, 6:3), majd New Havenben Ági 6:1, 6:4-es győzelemmel vágott vissza.

Ezzel az újabb sikerrel kettejük örökmérlegét is maga javára fordította Szávay, emellett pedig bejutott a torna döntőjébe, s ott az első helyen kiemelt svájci Patty Schnyder vagy a romániai Gallovits Edina lesz az ellenfele.

Szávay nagyszerűen kezdte a mérkőzést, az első játékot pontot sem veszítve nyerte meg, majd a következőben brékelte Bondarenkót, így hamar előnybe került (2:0)

A magyar lány a következő adogatását is biztosan hozta, majd ismét brékelni tudta az ukránt, s 4:0-ra elhúzott.

Ági a játék minden elemében ellenfele fölé kerekedett, 5:0-s előnyénél Bondarenko szervájánál szettlabdához is jutott, ezt azonban még hárítani tudta ellenfele (5:1).

Bondarenko a következő játékban állt a legközelebb ahhoz, hogy elvegye Ági adogatását, ám 15–30 után nem tudott újabb pontot elérni, és Szávay második játszmalabdáját kihasználva, nem egészen fél óra alatt megnyerte az első szettet (6:1).

A második játszma úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt, Ági továbbra is nagyszerűen játszott, Bondarenko nem tudott mit kezdenivele. Szávay ismét brékelt, hozta a sajátját, követve az első szett képét, és 2:0-ra vezetett.

Bondarenko hiába próbált meg mindent, legnagyobb ütéseire még nagyobb válasz érkezett, így egy újabb brék és saját szervajáték után Szávay már 4:0-nál tartott.

A magyar lánynak a következő játékban is több lehetősége volt, ám Bondarenko 15–40-ről fordítani tudott, így megszerezte becsületgémjét (4:1).

Szávay a következő adogatását is hozta egy nagyszerű nyerő ütéssel, így Bondarenkónak a játékban maradásért kellett szerválnia (5:1).

Ezt 0–15-ről fordítva még meg tudta tenni, ám Szávay következő szervajátékánál 15–30 után nem tudott több pontot nyerni, így 62 perc játék után Ági 6:1, 6:2-vel jutott a döntőbe.

Szávay Ágnes

Kívülről lehet, hogy nem úgy tűnt, de ez volt a legnehezebb mérkőzésem a tornán, és csak akkor tudtam feloldódni, amikor az edzőm a szünetben odajött hozzám és megnevettetett.

Úgy érzem, hogy ma fejben nagyon ott voltam a pályán, de nem számítottam arra, hogy alig egy óra alatt győzni tudok.

Rég játszottam már WTA-torna döntőjében, Budapesten pedig abszolút nem, így ez egy remek alkalom lesz arra, hogy a magyar közönség előtt bizonyítsak az elmúlt időszak sikertelensége után.


WTA-TORNA, GDF SUEZ GRAND PRIX, BUDAPEST (220 000 dollár, salak)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szávay (magyar, 4.)–A. Bondarenko (ukrán, 6.) 6:1, 6:2

KÉSŐBB
Schnyder (svájci, 1.)–Gallovits (romániai)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik