Federer füvön verhetetlen

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.06.12. 21:38
Címkék
Saját bevallása szerint nem emlékszik arra, legutóbb mikor játszott ennyire jól füvön, de Marat Szafin így sem tudta megszakítani Roger Federer szenzációs sorozatát ezen a borításon, a svájci teniszező egymás után harmadszor is megnyerte a hallei ATP-tornát, visszavágva az idei Australian Open elődöntőjében elszenvedett ötszettes vereségéért."Remélem, a folytatás is hasonló lesz" - utalt arra Federer, hogy az egy hét múlva kezdődő wimbledoni bajnokságon is a triplázásért indul majd harcba. A világelső egyhuzamban a 29. mérkőzését nyerte meg füvön (a rekordot Björn Borg tartja 41-gyel), ezzel éppen a 29. trófeáját hódította el, és sorozatban immár a huszadik döntőjében nem talált legyőzőre.
Queen’sben Andy Roddick triplázott, miután 7:6, 7:6-ra fölülmúlta az egész héten remeklő, többek között Lleyton Hewittot is kiejtő, pályafutása első ATP-döntőjét játszó horvát Ivo Karlovicot, ráadásul úgy, hogy egyetlen bréklabdával sem kellett szembesülnie; az amerikai teniszezőn kívül korábban csak John McEnroe-nak, illetve Hewittnak jött össze a triplázás ezen a viadalon. Hogy teljes sikert arassanak a címvédők, ahhoz a wimbledoni bajnok Marija Sarapova is kellett, aki Birminghamben duplázott, egyúttal 17-esre nyújtotta füves pályás győzelmi sorozatát.

FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, GERRY WEBER OPEN, HALLE (680 250 dollár, fű). Döntő: Federer (svájci, 1. kiemelt)-Szafin (orosz, 2.) 6:4, 6:7, 6:4
ATP-TORNA, THE STELLA ARTOIS CHAMPIONSHIPS, QUEEN'S (680 250 dollár, fű). Döntő: Roddick (amerikai, 2.)-Karlovic (horvát) 7:6, 7:6

NÔI TORNA
WTA-TORNA, DFS CLASSIC, BIRMINGHAM (200 000 dollár, fű). Döntő: Sarapova (orosz, 1.)-Jankovics (szerb-montenegrói, 3.) 6:2, 4:6, 6:1

KEREKES SZÉKES TENISZ
ITF FUTURE SERIES, ALBARELLA. Főtábla. Egyes. Döntő: Farkas László (magyar, 1.)-Sevcsik (orosz, 2.) 6:0, 6:4. Páros. Döntő: Farkas László, Prohászka Csaba (magyar, 1.)-Gerotto, Riccardi (olasz) 6:3, 6:1
Legfrissebb hírek

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
13 perce

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
29 perce

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
31 perce

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
59 perce

„Az az igazán veszélyes, ha valaki semmit sem csinál” – Hosszú Kávé Szívós Zoltánnal

Képes Sport
1 órája

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan Sesko utódja Lipcsében; Donnarumma megegyezett a Man. Cityvel? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik