Kaprosnak nem volt esélye

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.03.10. 21:38
Címkék
A selejtező második fordulójában búcsúzó Czink Melinda után a főtábla első körében bemutatkozó Kapros Anikó (166. a világranglistán) sem járt sikerrel az Indian Wells-i szupertornán: a magyar teniszező mindössze három gémre volt jó az olasz Tathiana Garbinnal (65.) szemben. Kaprosnak ez volt az ötödik WTA-főtáblás mérkőzése az idén, négy vereség mellett csupán egy győzelem "ékesíti" a statisztikáját; Mandula Petra (100.) lapzártánk után a francia Émilie Loit-val (56.) csapott össze az első fordulóban.Miután Kim Clijsters, a belgák egykori világelsője tavaly szinte egész évben csuklósérüléssel bajlódott (júniusban meg is műtötték), a 133. helyig csúszott vissza a világranglistán, ezért nem kaphatott kiemelési számot a dél-kaliforniai versenyen, úgyhogy már az első fordulóban színre kellett lépnie - sok gondot mindenesetre nem okozott neki a továbbjutás, nagyon megverte az ausztrál Nicole Prattet. "Érettebb, erősebb személyiség lettem, és úgy fest, teniszezni sem felejtettem el" - mondta elégedetten a 49 perces, 16 nyerő ütéssel színesített bevetését követően Indian Wells 2003. évi bajnoknője. Valószínűleg lesz nehezebb mérkőzése is, a negyedik fordulóban adott esetben a második helyen kiemelt francia Amélie Mauresmo várhat reá. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
14 perce

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
31 perce

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
33 perce

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
1 órája

„Az az igazán veszélyes, ha valaki semmit sem csinál” – Hosszú Kávé Szívós Zoltánnal

Képes Sport
1 órája

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan Sesko utódja Lipcsében; Donnarumma megegyezett a Man. Cityvel? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik