Bardóczky triplázhat

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.12.09. 21:31
Címkék
Péntektől vasárnapig az évad utolsó rangos hazai tornáját, a Raiffeisen mesterversenyt rendezik a Szépvölgyi Teniszcentrumban, ahol az idei Grand Prix hat állomásán a négy, legjobban szereplő magyar, illetve a december 1-jei honi ranglista legjobb négy helyezettje méri össze a tudását.
A visszavonulását a minap bejelentő Sávolt Attilán kívül a teljes hazai élmezőny ott lesz a 350 ezer forintos fődíjjal kecsegtető viadalon, így például a GP-n a legjobban teljesítő Balázs György, no meg Bardóczky Kornél.
Bardóczky 2002-ben és tavaly is megnyerte a mestertornát, és bár az utóbbi hetekben betegséggel, majd sérüléssel bajlódott, egyértelmű a szándéka: triplázás. "A szeptember végi Davis-kupa-mérkőzésen tüdőgyulladást kaptam, hetekig kínlódtam miatta, majd meghúzódott a hátam, úgyhogy az elmúlt időszakban nem volt részem túl sok sikerélményben. Ettől függetlenül nyerni szeretnék, számomra már a második is hely is csalódást jelentene" - mondta első számú férfi teniszezőnk.
Az idei magyar bajnokságot megnyerő Balázs sikeresebb volt a közelmúltban, nemrégiben elődöntőt játszott egy spanyolországi future-tornán (legyőzve többek között az első kiemelt Trujillót), és természetesen most is szeretne nyerni. "Barcelonában intenzíven edzettem, az utóbbi napokban kemény pályán" - jelezte a 19 éves Balázs, hogy neki is komoly szándékai vannak az előttünk álló hétvégén.

Férfitorna

Raiffeisen Grand prix, mesterverseny, Budapest (1 000 000 forint, fedett, szőnyeg)
A negyeddöntő párosítása: Bardóczky Kornél (BSE-Transelektro, 1. kiemelt)-Hultai Gergely (IDOM-Team 2000 SE); Tatár Zsolt (Tordas SE, 4.)-Kellner Ádám (Vasas); Böröczky Zoltán (Malév)-Kiss Sebő (Tordas SE, 3.); Lukács Dénes (Tálentum TC)-Balázs György (Hód TC, 2.)

Valószínűleg Ausztráliában sem indul Kim Clijsters

Csuklósérülése miatt várhatóan a január 17-én kezdődő Australian Opent is kihagyja a belga Kim Clijsters. "Még mindig nincs százszázalékos állapotban, de akár az utolsó pillanatban, szabadkártyával is elindulhat" - mondta Paul McNamee, a melbourne-i Grand Slam-torna igazgatója. Az egykori világelső Clijsters legutóbb októberben, a hasselti viadalon szerepelt, de fájdalmai miatt kénytelen volt feladni az elődöntőt.
Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
28 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
42 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik