Megvan Federer 70. diadala

2004.11.16. 22:33
Címkék
"Mindegy, mi lett volna a végeredmény, mert elsősorban annak örülök, hogy itt lehetek és játszhatok" - magyarázta a világelső Roger Federer, miután két szettben letudta első mérkőzését a houstoni Mesterek Kupáján, idénybeli 70. (!) győzelmét aratva.
A verseny címvédője kicsit túloz, hiszen Gaston Gaudio ellen kötelező számára a győzelem, bár ha azt vesszük, hogy combizomsérülése miatt az elmúlt négy hétben rendkívül keveset edzett, valóban az a legfontosabb, hogy egészséges. A hétfőn 1:0-nál eső miatt félbeszakadó, majd két óra múlva folytatódó összecsapáson végig Federer akarata érvényesült, ha egy picit jobban odafigyel, még a rövidítést is elkerülhette volna a második szettben."Nagyszerű idényt hagyok magam mögött, de azért szeretnék nyerni itt is" - jelentette ki az immár 13 mérkőzés óta veretlen, az idei négy Grand Slam-tornából hármat megnyerő Federer.Lleyton Hewitt és Carlos Moyá párviadalának 11. felvonása Hewitt 5:4-es vezetésénél félbeszakadt hétfő este, másnap aztán befejezték: nos, az exvilágelsők csatájában hiába nyerte meg az első játszmát szettlabdát is hárítva Moyá, végül a kegyelmi állapotban teniszező ausztrál diadalmaskodott. Moyá ezzel bajba került, mert még Federerrel is szembe kell néznie…Mesterek kupája, Houston (3700000 dollár, kemény pálya)

Egyes. Piros csoport: Federer (svájci, 1. kiemelt)-Gaudio (argentin, 8.) 6:1, 7:6; Hewitt (ausztrál, 3.)-Moyá (spanyol, 5.) 6:7, 6:2, 6:4. A csoport állása: 1. Federer 2 pont, 2. Hewitt 2, 3. Moyá 0, 4. Gaudio 0. Kék csoport: Szafin (orosz, 4.)-Coria (argentin, 6.) és a Roddick (amerikai, 2.)-Henman (brit, 7.) mérkőzés lapzártánk után ért véget.
Páros. Piros csoport. Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 1.)-W. Black, Ullyett (zimbabwei, 4.) 4:6, 6:3, 7:6; Malisse, O. Rochus (belga, 8.)-Damm, Suk (cseh, 6.) 2:6, 6:1, 6:4. A csoport állása: 1. Knowles, Nestor 4, 2. W. Black, Ullyett 2 (3:2-es szettarány), 3. Malisse, O. Rochus 2 (3:3), 4. Damm, Suk 0
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
3 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik