Nyolc meccspont hárítva

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.11.04. 22:17
Címkék
Ahhoz képest, hogy már kilenc mérkőzést játszott a kínai Sen- csenben zajló, 50 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán, egyáltalán nem tűnik fáradtnak a világranglista 480. helyén álló Szávay Ágnes.
A decemberben még csak a 16. születésnapját ünneplő magyar kislány egyesben bejutott a legjobb nyolc közé, méghozzá úgy, hogy a főtáblán csupán négy gémet veszített az első két fordulóban - a selejtezőben lényegesen nehezebb feladatokat oldott meg, a feljutásért rendezett összecsapáson éppenséggel meccspontokat hárított, szám szerint négyet.

Szávay Ágnes bravúrt bravúrra halmozott
Szávay Ágnes bravúrt bravúrra halmozott
Szávay Ágnes bravúrt bravúrra halmozott
Ugyanezt a bravúrt megcsinálta párosban is. Miután a francia Johanssonnal szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára, és ott simán győzött az első körben, a negyeddöntőben 1:5-re állt a francia, magyar kettős, majd 4:5-nél négy mérkőzéslabdát hárított, hogy aztán 7:5-re megnyerje a sorsdöntő szettet. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
25 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
39 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik